Amikor Sztupa és Troché járták a mameluktáncot, porzott rendesen a faluvégi kocsma hatalmas, térnek is beillő kerthelyiségében a földtalaj. Ha volt füle a földgolyónak, akkor biztosan ő is hallotta a nagy trappolást, s a szíve is a táncosokkal dobbant, mert a mameluktáncot tényleg járni kellett, járni összekapaszkodva, egyre nehezebb léptekkel, egyre jobban odaverve a földhöz a telitalpat.
S mindig ugyanúgy kezdődött, tényleg akkora volt az a kocsma a folyóparton (folyó vagy nagyobb patak, vagy csak egy csatorna, olyan Sárvíz forma), hogy elfért benne kényelmesen az egész falu, de vasárnap kora esténként a környékről is sokan jöttek. Mondom, mindig ugyanúgy kezdődött, ittak nyugodtan a népek, volt, aki evett is, ilyenkor hideget adtak, csak nagybetűs alkalmakkor volt meleg, itt-ott némi hangoskodás, kacagás, de nyugi volt. Amikor végre felpattant valaki kék munkásruhában (mindig a kék munkásruhásokat kellett figyelni, de túl sokan voltak), és elbődült: mameluktánc! Több sem kellett a többi kéknek, felpattantak, odahagyván szó szerint csapot, papot, már kapaszkodtak is össze, mameluktánc, mameluktánc, s vágták máris oda a talpukat a földhöz. Aki nem ugrott elsőre, az is odakapta a fejét, mit is tehetett volna, az öregek letették a kugligolyót, a bábukat sem állították már fel, hanem nekikezdtek tapsolni a földet verő talpak ütemére. A cigány is elhagyta a bús nótáját, innen tényleg már csak a talpak alá húzta, a szó legszorosabb értelmében. Mentek a nők is. Bele a sorba mindenki, ki a kocsma kapuján, lefelé a parton a fűzfák alatt. Sztupa és Troché nem az első sorokban mentek, nem vezették a nagyot lépő seregeket, még csak nem is egymás mellett haladtak, az első pillanatban felszippantotta őket a tömeg, akármerre néztek, jobbra is, balra is kékek és asszonyok, el sem láttak a folyóig, csak a füzek lehajló ága csapott néha a homlokukba.
Pénteken (14-én) már délután odatelepedhetünk az ekrán elé, mert a Cinemax már négy után versenyre kél a jó Cinemax 2-vel – ezt gyerekkoromban derbinek hívták, elég nehéz volt. A sima adja negyed öttől A 22-es csapdája 1970-es, Mike Nichols rendezte kiszerelését, ez ugyan – mint azt lapunk is megírta – a maga idejében eltörpült a M.A.S.H. árnyékában, de ma simán veri a tavalyi sorozatváltozatot. A kettes csatorna szűk félórányi spéttel az erős hazait képes szembehelyezni a háború tébolyával. 16.40-kor jön Ruben Brandt, a gyűjtő! A gyújtóhangú rajzfilmet szerencsére nem kell bemutatni az értő olvasónak, ide meg úgyis csak az jön, mint tudjuk. S mindehhez még a Cinemax 2 annyit is hozzá tud tenni, hogy rögtön utána belecsap a Rómeó és Júliába, nem abba, hanem abba. Szóval nem a Baz Luhrmann-féle Verona Beachre álmodott marhaságra, hanem amabba az 1968-as Franco Zeffirelli-féle limonádézásba, amit még a jó Delhusa Gjon is megénekelt, az eredetiről már nem is beszélve (azért most meghallgathatják).
A szombat ehhez képest kismiska, de maradunk a fő Cinemaxon, ahol kilenckor este a Gundermann című német, khm, életrajzi filmmel kedveskednek a nagy, ám spicliskedésre Stasi irányban elég hajlamos DDR fabrikát dalnokról, a Harz hegység Cseh Tamásáról, vagy éppen Jarda Nohavicájáról, Karel Kryljéről. Egy mai napság szájdivatosnak mondható terjengős marhaságról beszélünk, na de akkor sem egy Véres kés 3 az illető. Ne tévézzek, mert eljön a Stasi!
