Nyilván azért is, mert nem igazán születnek új hangjátékok (Rádiószínház sincsen már), s ha mégis, az kiszervezve, ad hoc, kellő felkészültség nélkül valósul meg. A rádiójáték nem könnyű műfaj, kevés eszközzel, puritán módon kell vele megragadni a hallgatói figyelmet, amit aztán jó hosszan (jelen esetben 124 percen át) fenn kell tartani. Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs hangjátéka képes erre.
Az is ritkaságszámba megy, hogy a premierre egy viszonylag szűk kört elérő, mondhatni, rétegrádióban kerüljön sor. Egyfelől öröm, hogy a Tilos Rádióban helyet kapott ez az anyag (magán a rádiójátékon kívül egy fel- és egy levezető beszélgetés is Török-Illyéssel), másfelől mégis jellemzi a jelenlegi médiahelyzetet. Mindenesetre a Tilos jó házigazdája a műnek, az internet segítségével széles körben elérhetővé tette, és elég szép kis kampányt rakott össze a bemutató elé.
Maga a darab lényegében egy dokudráma. Mint Török-Illyés mondja, gyakorlatilag csak olyan mondatok szerepelnek benne, amelyek eredetileg elhangzottak, és fájdalmas módon épp a Securitate jóvoltából őrzött meg az emlékezet. Arról van szó ugyanis, hogy a 2000-es évek elején, az akkor Magyarországon dolgozó Török-Illyést felhívta a marosvásárhelyi rendező-színházkutató Gáspárik Attila azzal, hogy a bukaresti levéltárban, a Securitate iratai között kutakodva érdekes anyagokat talált a színésznő édesanyjáról, a 70-es, 80-as évek ismert előadóművészéről, Illyés Kingáról. Gáspárik azt javasolta, hogy kérje ki azokat az anyagokat is, amelyeket egy kutatónak nem, de a családtagnak kiadnának. Itt jegyezzük meg, hogy magyarországi hallgatóként ettől rögtön elönti az embert a szekunder szégyen, és nem nagyon tud másra gondolni, mint hogy nálunk a hasonló iratokhoz való hozzáférés még mindig nem lehetséges, és ami még jó ideig nyilván a legalpáribb politikai játszmák eszköze lesz.
Török-Illyés végül is 3 ezer oldalas anyagot kapott Bukarestben (ami még a sokat látott levéltárosokat is csodálkozással töltötte el). Ennek az anyagnak a feldolgozásából született meg végül az Obiectiva Theodora című hangjáték. A román titkosszolgálat 1968-tól 1989-ig ugyanis változó intenzitással, de nagyjából folyamatos megfigyelés alatt tartotta Illyés Kingát. Hogy miért? Az iratok szerint állam- és rendszerellenes, bomlasztó, irredenta tevékenysége miatt. A valóságban nyilván azért, mert a román állam paranoiás volt, és mindenkitől félt, aki kicsit is hatni tudott a környezetére. Illyés Kinga pedig, akárhogy akadályozták is, hatással volt a korabeli erdélyi szellemi életre. Így hát nem is kerülhette el a sorsát.
A magyarul lehallgatott és románra kézzel átírt párbeszédek végtelen folyamából a szerző 1974 és 1975 fordulóját emelte ki. Azt az időszakot, amikor anyja elvált első férjétől, összekerült második férjével (Török-Illyés apjával), várandós lett első gyermekével (Török-Illyés bátyjával), a Securitate pedig megpróbálta beszervezni. Fájdalmas és felemelően emberi azokat az esendő, olykor kínosan intim, máskor filozofikusan elmélyült párbeszédeket visszahallani, amikhez lényegében semmi közünk, és amiket szorgos ügynökök fáradhatatlan lehallgatói tevékenységének „hála” tudunk ilyen részletességgel rekonstruálni. Számtalan kollegiális és baráti beszélgetésbe, házastársi veszekedésbe és szerelmi aktusba látunk bele hirtelen. A neves színészi gárda pedig – Hegedűs D. Gézától Sárosdi Lillán át Zsótér Sándorig és a saját anyját játszó Török-Illyésig – megnyerő visszafogottsággal dolgozza fel mindezt.
A színésznőt végül a Securitate nem tudta beszervezni, ezért megpróbálta szakmai előmenetelét ellehetetleníteni, magánéletét tönkretenni. Ezekben már jóval sikeresebb volt. Megrázó hallgatni a Fodor Tamás hangján megszólaló Florea szolgálati főnököt, aki azt irányozza elő, hogy hamis levelekkel idegenítsék el Theodora (ez Illyés fedőneve) legközelebbi szeretteit. Ki tudja, hogy az újabb válás, a depresszió és végül a rák nem innen, az aljas Florea utasításából következett-e végül átvitt vagy kevésbé átvitt értelemben.
Az a nagyszerű Török-Illyés és Hajdu hangjátékában, hogy erre a kérdésre úgy nem ad konkrét választ, hogy az egész darab közben mégis, nagyon finom eszközökkel, önmagában jelenít meg egy fájdalmasan ambivalens feleletet.
Obiectiva Theodora – Részletek egy erdélyi színésznő lehallgatási dossziéjából, Tilos Rádió, január 26.
