Amikor Sztupa és Troché visszatértek a gelsenkircheni Lenin-szobor avatásáról – szolid ünnepség volt, iszonyú finom szendvicsekkel (a prágai Sokol Sport Club szíves hozzájárulása a rendezvényhez) –, minden úgy fogadta őket, ahogy hagyták: sajt a búra alatt, grissini a zongorán (C. Bechstein). Velünk is így van ez, csak nem voltunk Gelsenkirchenben, mert néztük a tévét. Most is ezt csináljuk, fasz kivan.
Pénteken (17-én) azért csak este fogunk neki, éjfél előtt adja ugyanis a Viasat3 a Veronica Mars 2017-es moziváltozatát, amit éppenséggel meg lehet nézni, de bonyolult história ez az egész, s van megmagyarázhatatlan szelete is. A 2004-ben indult sorozat egy kétségkívül bájos hősnővel, illetve amerikai mércével mérve is középszerű színészekkel szédített, voltaképp a délutáni maszlagok sávjában. Valamitől mégis elég cool volt, talán a kaliforniai napsütéstől, bár az minden második délutáni sorozatban játszik. Mindegy, a sorozat három évadja tisztes népszerűségre tett szert, dollárra fordítva akkorára, hogy cirka tíz évvel a fénykora után is simán összedobtak a rajongói egy mozifilmre valót, ezt látjuk most. A baj csak az, hogy tavaly kijött a sorozat negyedik évada is, nyilván ugyanerre a nosztalgiára alapozva, illetve a főszereplők színészi karrierjének a kívánttól némileg eltérő alakulása okán. S hát ez nagyon rossz lépés volt, mert felszínre hozta a már tizenöt éve is ott bujkáló kérdést: biztos cool ez? Hátha pont most lesz meg a válasz. Végül is az az Al Tasziló fémjelezte A sebhelyesarcú csak 1.55-kor kezdődik a Mozi+-on. Veszedelmes dolog Al Taszilónak lenni, nem is azért, mert Tony Montana véres kezű bűnöző volt, hanem inkább azért, mert ha jött egy lustább vagy tekintélytisztelőbb rendező, akkor Al Tasziló úgy taszilóskodta végig az egész filmtörténetet, ahogy jólesett neki, s ennek soha nem lett jó vége. Ezért aztán ennek a nagy színésznek egy kezemen meg tudom számolni az igazán nagy alakításait, a másikon meg a jó filmjeit (bocs, utánaszámoltam, két ujjamat ellőtték Doberdónál). Egy óra után leléphetünk Floridából, mert vár az ezúttal a szokottnál is ködösebb Albion. A Film+-on 2.55-kor (mit ugrálsz, holnap addig alszol, ameddig csak akarsz) kezdődik az Üdv a mocsokban című angol rendőrhistória. Azt írja az IMDb-n a júzer, hogy olyan, mint a Szemtől szemben, de nem annyira jó, ezt csak azért mondom, mert a Tasziló, ugye. Különben marhaság, mert a Szemtől szemben rossz, és szerencsére nem is adják. Viszont az Üdv a mocsokban nem egy nagy durranás, de elég hangulatos, és tele van kiváló brit színészekkel, James McAvoy, Mark Strong, Andrea Riseborough, David Morrissey, Peter Mullan és Jason Flemyng. Közvetlen ez előtt ugyanezen a csatornán Mad Max volt, az első, az eredeti, a fiatal és ismeretlen Mel Gibsonnal, ő persze akkor sem volt jobb, de legalább nem ismertük. A Mad Maxben pedig az volt a jó, hogy egy már akkor is kismilliószor látott bosszútörténetet mennyire megemel a divatbemutatók kifutóit idéző dizájn. Sivatag, gépek, bőrdzseki, tényleg csak festékszóró nem volt náluk.
Szombaton is elcsíphetünk egy brit legendát, méghozzá a nemzeti főcsatornán esti fél tizenegy után. Jön a fénykorát élő Michael Caine, és agyonöl mindenkit, aki szembejön Elephant & Castle kiesnek csak megengedő hangon nevezhető utcáin. Igen, önök ismét kitalálták, maga Harry Brown érkezik, és tüzeli le az ellenségeit. Itt jegyezzük meg, hogy nem minden Mars, ami fénylik, ugyanis délután volt az AMC-n a Támad a Mars!, s az pedig mégiscsak a világ egyik legjobb filmje, mint az köztudott.
Vasárnap este nyolckor meg, fogalmazzunk így, sokak kedvence jön az HBO-ra, a máig utolsó Tarantino-film, amelyből nem csak az derül ki, hogy Elvis él, hanem az is, hogy Bruce Lee oltári jó fej volt, de ezt sajna már a múlt héten is megírtuk. Vagy valamikor. Mindenesetre a Volt egyszer egy… Hollywood azóta sem lett rövidebb, talán csak szebb. És én megesküszök mindenre, ami szekrény, hogy a büdös tévé csak ismétli önmagát, mert nyolckor ezzel a Tarantinóval egy Highsmith versenyez, róla is megírtunk már sok mindent a múlt héten. A Kétarcú januárt, napfény, Kréta, IBUSZ, könnyű nyári ruhák, a Film4 adja. Tisztes iparosmunka, illetve kismester-, mondaná rá a csimpánz az állatkertben, de a fővárosi állatkertben nincs csimpánz, csak kürtőskalács van, megértem, hogy bezárták. 21.20-kor visszatérünk a nemzeti főadóra, ahol Svěrákék Csereüvegek című dolgozatát vetítik. Nevezett Zdeněk (a papa) és Jan (a fiú) a cseh kultúra kortárs büszkeségei, ez egyfelől szép dolog, Oscar-díj a Koljáért (apu írta, gyerek rendezte), hallatlan hazai népszerűség, számos személyes kiállás derék dolgokért, másfelől viszont nagyon szomorú is, mert a produkció folyamatosan a valahai nová vlna hagyatékának cukormázzal leöntött újrahasznosítása: műfilmek, fillérekért.
Hétfőn a Film+-on este megkergethetjük Chicagóban Harrison Fordot, mert ő A szökevény.
Kedden beismerem, hogy hazudtam az előbb, igenis van Szemtől szemben. Mindig van Szemtől szemben, most például a Film+-on este tizenegykor. Éjjel egy után kezdődik a Viasat3-on a Durr, durr és csók, mely műdarabnak amerikaiul azért valamivel jobban hangzik a címe, nézzenek utána! Nem nézem végig, mert 1.55-kor indul a hét műtárgya, az X&Y c. svéd film, melyet ugyancsak a fellépő művészek miatt választottunk ki anno, s azóta is vele maradtunk. De ki tudna ellenállni Trine Dyrholm és Sofie Gråbøl együttes jelenlétének? Kilenckor volt A hét mesterlövész remake-je a Mozi+-on, 22.40-kor meg A nagy Lebowski az AMC-n.
Szerdán pedig egy velünk élő klasszikus, Dr. Strangelove, aki attól lett klasszikus, hogy az alkotója a későbbiekben Stanley Kubrickká tornázta fel magát, de ismerek olyanokat is, akik tényleg szeretik. Ideírom maguknak a teljes magyar címét, aztán menjenek tévézni isten hírivel’: Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni. Ágyesz-bugyesz!
