tűrés a présben

Tavasszal nem rögtönöz

  • rés a présen
  • 2020. május 16.

Interaktív

Kezdjünk most könnyűzenével, ahhoz minden időkben bőven hozzáférünk klipek és koncertfelvételek formájában a neten is, de olyan még nem volt, hogy naponta élő magyar népzenei, cigányzenei és dzsessz produkciókat közvetítsenek. A Facebook Karanténból szól a nóta nevű oldalán április 10-től indult kezdeményezés, küldetése szerint az említett műfajok alulreprezentáltságát is ellensúlyozná. Áprilisban és májusban, pénteken, szombaton és vasárnap az élő bejelentkezők között lesznek: Magyar Bori, a Magyarhang zenekar, ifj. Sárközy Lajos, illetve Dani János és családja, Lamm Dávid és a Varga–Egri–Jónás Quartet, Swing à la Django, Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi és Szirtes Edina Mókus. De várják kevésbé ismert zenekarok jelentkezését is az ország egész területéről és a határon túlról.

Akinek pedig a kortárs táncszínházi élmény hiányzik, annak a Közép-Európa Táncszínház kezdeményezése biztosan a kedvére lesz. A táncosaik immár a harmadik hete próbálnak otthon és a Ket-KARANTorna, illetve a KET-KARANTréning nevű Facebook-videocsatornákon tartják a kapcsolatot a nézőkkel. De most jött el az idő, hogy a KET kedd keretében megosszák egy-egy régebbi előadásuk teljes felvételét is. Az előadás mindig a következő keddig lesz látható, és az oldalukra regisztrálóknak hírlevélben leírással, színlappal, kritikákkal, fotókkal egészítik ki az élményt.

A tatabányai Jászai Mari Színház áprilisban elkezdte online közvetíteni régebbi előadásait. Egy-egy előadás minden héten kétszer látható a színház Facebook-oldalán: először péntek este 20 órától, majd az ismétlés szombat délután 17 órától. Ne maradjunk le tehát a Best of Guelmino Sándor c. sorozatról, amelyet sajnos idén a nyári fesztiválokon sem láthatunk élőben. Minden előadás csak az előre meghirdetett időpontban lesz elérhető, 30–40 perces ráhagyással, a később bekapcsolódók kedvéért.

A rögtönzések színháza idén tavasszal nem rögtönöz: a Momentán Társulat online adásokkal jelentkezik mostantól a karantén ideje alatt a Momentán TV-vel a közösségi oldalán. Már debütált pszichológiai előadásuk, a Fröccs online változata, Almási Kitti pszichológussal, melyben arról beszélgetnek és improvizálnak, hogy hogyan lehet jól lenni a karantén alatt.

Új online tartalmakkal és virtuális kiállítással jelentkezett a Ludwig Múzeum. Mindez nagyon egyszerűen, a múzeum honlapján érhető el a #múzeum otthonról menüpont alatt. A szelekcióba bekerültek a korábbi kiállításokhoz készült videointerjúk és tárlatbemutatók, tematikus válogatások a gyűjteményből, illetve a gyűjteményi művészekkel készült portréfilmek. Elérhetők a régi és új múzeumpedagógiai programok és oktatási anyagok, valamint egy olyan új sorozat folyamatosan készülő „epizódjai”, amelyekben ismert előadók performatív reflexiói hallhatók bejelentkezések, „szobakoncertek”, felolvasások formájában. Mindezeken felül itt (is) helyet kap az egyelőre csupán virtuálisan megnyíló Lassú élet. Radikális hétköznapok című csoportos kiállításhoz kapcsolódó microsite, ahol a kiállítás hátteréről, a munkafolyamatról, a projektben részt vevő művészekről olvashatunk.

Az Országos Színházművészeti Múzeum és Intézet honlapja is hangos és képes. Például látható rajta A színésznő Psota Irén című kiállítás, amelyet az OSZMI fotótárának gyűjteményéből állítottak össze a 2016-ban elhunyt művész emlékére, még a halála évében. Jó lenne, ha a nagy erőkkel készülő új, Herceg a vasfüggöny mögül című, Róna Viktor balettművésznek szentelt időszaki kiállításukat (kurátor: Halász Tamás) élőben is láthatnánk mihamarabb.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.