Amikor Sztupa és Troché rohantak, az volt ám nagy lélekszakadás! Le a lépcsőn, ki az utcára, elérni a villamost, a buszt, a vonatot, a repülőt. Feltépni az ajtót, résnyire tárni a kaput, átbújni, kikerülni, egérutat találni, fellökni, teleportálni. Máshol lenni már, amikor még itt vagy, folyamatosan számolni, hogy hol kéne már lenni, s zárni az ollót: utolérni magadat, az előtted haladót. Futni, futni, futni. Elcsípni a busz utolsó ajtaját, s előrefurakodni az elsőig, hogy onnan a következő megállóban át lehessen szállni a gyorsjáratra. Rádudálni a piros lámpánál tökölőre. Majd hagyni a fenébe az egészet, s felszállni a magasba, kifeszített szárnyakkal átvitorlázni a város felett, tűpontosan A pontból B-be, késlekedés, zavaró körülmények és zaklatott gondolatok nélkül. Persze lehetett ezt csinálni, csak nem túl sűrűn. Ha olykor-olykor szárnyra kap az ember, az még nem probléma, azt még meg lehet tenni radar alatt, de ha rákapsz, nem lesz megállás, keringsz, mint gólyafos a levegőben, de szó szerint, s bemér minden, de minden radar, még a legérzéketlenebb is, s gyárthatod sorra az igazoló jelentéseket. T. Cím, tekintettel a váratlanul fellépő rendkívüli körülményekre, nem találván egyéb kigázolást, hát szárnyra kaptam a francba, s mi lett belőle, elrendeződött minden, és csak csekélyke költségtúllépés történt, amit az észszerűség bizonyos határáig akár önerőből is meg lehet oldani, ha tetszik érteni, T. Cím, hogy mire is gondolok. Ez nem éri meg. Akkor inkább jöjjön a rohanás, annak legalább van valami élvezeti értéke, leizzad az ember, kapja a hátába az anyázást, de a végén várja a dobogó, a megdicsőülés, lehagytam a pitlibe a piros hetest, csinálja utánam valaki.
Pénteken este tízkor az új szakács szerelembe esik a régi konyhalánnyal, s mindketten – nyilván hivatástudatból – szeretik a kiskanál pózt, amint kiskanál a nagy Duna mentiben: Frankie és Johnny vagy kik a Krumplirózsában, Al Pacino és Michelle Pfeiffer, nekik legyen mondva. Szerény megítélésünk szerint az éjjeli negyed egykor ugyanitt kezdődő marhaság, a Rosemary gyermeke már akkor is marhaság volt, amikor bemutatták, de minálunk még – jó sokáig – tiltott élvezetnek számított, viszont mások köztudottan máshogy vannak ezzel is. A Film Cafén délután fél négykor volt a Kémnők című francia film, sikkes kosztümbe öltöztetett filmsztárokkal.
Szombaton az M3 adja délután A koppányi aga testamentumát, melyben fellép Bogics Márkó és a füredi várkapitány, utóbbi például a balkezes fiáért aggódó özvegynek, vagyis Tolnay Klárinak teszi a szépet, de nem kéne aggódnia annyira, mert Benkő Péter bal kézzel is kifilézi az agát, aki már-már egy Jumurdzsák spin off. S ha ez nem lenne elég, ma lesz még itt Orion űrhajó és Viktor, a kicsi görög, a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. S ha valaki a múlt szombaton nem köszöntötte fel illően a jó (öreg) Jack Nicholsont, hát a déli harangszó idején pótolhatja az elmaradását a ViaSat3-on, ahol a Batmannal sokkolnak. Mondják azt Jacknek, hogy tudod, Jack, nyolc napig érvényes köszönteni…
Vasárnap pedig a nyolcvanas évek magyar kertmoziálma, az Ágyúgolyó futam – egyszerűen mindenkivel és Sammy Davies Juniorral is. Különben meg ne tévézzenek, mert árt a szépségnek.
