A katasztrófákban a közvélemény, ha szeret valamit, márpedig úgy tűnik, nagyon is szeret, akkor azt, hogy hirtelen a hatásuk, kizökkentenek, katarzisszerű érzést váltanak ki, még akkor is, ha távoli vidéken történtek, csupa olyan emberrel, akikről eddig azt sem tudtuk, hogy léteznek. A klímakatasztrófa ehhez képest maga a terjengős unalom. Arról nem is szólva, hogy az áldozatok is hiányoznak, nélkülük pedig végképp oda az empátia, s az empátián keresztül elképzelhető zsigeri feldolgozás is. Ebbéli hiányérzetünkön az sem változtat, hogy mi magunk is áldozatok vagyunk máris, sokféle szempontból.
Mindezeken túl azért sem könnyű a klímaváltozásról beszélni, mert a csapból is ez folyik. Újdonságértéke nulla, beszédtémának közhelyes, ismerkedni sem igen lehet vele, és hát okosnak tűnni sem. Ráadásként jön még erre, hogy akik viszont sokat beszélnek róla, sokszor dogmatikusak, rámenősek, rugalmatlanok, túl könnyen ítélkeznek, és eleve magas lóról beszélnek – legalábbis a közvélekedés mintha így látná őket, talán nem is minden esetben alaptalanul.
A Klubrádió május közepén indult klímaérzékeny műsora, a Lég-Kondi innen nézve kifejezetten bátor vállalkozásnak tűnik, még ha nem is nagyon egyedi ötlet. Az viszont egészen biztosan a műsor készítőinek javára írandó, hogy az előbbiekben sorolt problémák elől nem kitérni igyekeznek, de épp ezeket teszik meg a műsor egyik fő vállalásának. Nyelvet próbálnak találni ehhez a vontatott katasztrófához, és azokat a kapcsolódási pontokat kutatják, ahonnan elindulva a klímaválság feldolgozása élményalapúvá tehető.
A legutóbbi adás elég jól megmutatta, milyen nehéz az effajta kísérletezés, illetve milyen könnyű az önreflexió pillanatnyi szüneteiben visszacsúszni a közhelyes klímaretorikák sűrűjébe. A Lég-Kondi alapvetően beszélgetős műsor, mint általában mindegyik a Klubrádióban. Van egy adott műsoridő (jelen esetben szerda délutánonként háromtól négyig), amit ki kell tölteni, s a kitöltés legkézenfekvőbb eszköze a stúdióbeszélgetés. Nincs is ezzel különben semmi baj, csak arra érdemes odafigyelni, hogy a pusztán dialogikus etapokból álló műsor nagyon hamar monotonná tud válni. Fórizs Mátyás, a Lég-Kondi házigazdája igyekszik is a stábjával együtt valahogy oldani a kereteken: félidőben egy viszonylag terjedelmes zöldhírblokkot kapunk, illetve helyszíni riportok is előfordulnak a műsor második felében, ami mindenképpen színesíti az összeállítást – még akkor is, ha épp nem sikerül valami acélosra az a riport.
Fórizs legutóbb Kozma Gergővel beszélgetett az EcoPunk fesztiválról, majd a Londonból bejelentkező Kárpáti Jakabbal elemezte Greta Thunberg és Alexandria Ocasio-Cortez jelentős eseményként elkönyvelt Skype-beszélgetését. Mindkét adásrész hatásosan villantotta fel, milyen lehetőségek rejlenek a téma újabb és újabb körüljárásában, ugyanakkor arra is ráláthattunk menet közben, hogy azért itt még rengeteg esetlegesség és sallang nehezíti a laza, őszinte klímadiskurzust. Érdekes volt Kozma gondolatmenete a túl szigorú zöldretorikákról (a méregzöld hozzáállásról, ahogy ő nevezte), de kritikájával nem ment el egészen a falig, a rendszerszintű anomália detektálásáig, mintha attól tartana, hogy valakit megbánthat, visszakozott a sarkosabb megállapítások vállalásától. Kicsit hasonlóan Kárpáti Jakabhoz, aki, bár többször elismételte, hogy a Thunberg–Ocasio-Cortez-megbeszélés nem szólt konkrétumokról és inkább csak gesztusértéke volt, éppen csak utalt rá, hogy az egész simán lehet kampányfogás, azaz két kurrens ökoinfluenszer – a svéd iskolás lány és az amerikai demokrata képviselő – nem egészen problémátlan összekacsintása. Mindezek után a helyszíni beszámoló a műanyagmentes életét aznap elkezdő 18 éves Fülöp első bevásárlási kísérletéről inkább volt megmosolyogtató, mint gondolatébresztő. Hacsak nem azt kellene szellemi tartalomként üdvözölnünk, hogy érdemes hasonló esetben több szövetszatyorral készülnünk. Aminek megint nem az igazságtartalmával van baj, csak paradigmaváltó üzenetnek gyengécske.
Lég-Kondi, Klubrádió, július 3.
