Mindig a legjobbak mennek el, mondja az ember, de ez alig is több mint egy vállrándítás, ja, ez már csak így van. Akkor meg nézünk nagyon hülyén, amikor meghal a rossz – ez hogy a bánatban lehet? Mit kell ilyenkor csinálni? Elköszönni tőle? Búcsúnk az ördögtől? Jól van, Gonosz, nagyon egy gonosz voltál, de előfordulhat, hogy unalmasabb lesz nélküled? Vagy csak fellélegezni kell ilyenkor, hogy mostantól sokkal könnyebb dolguk lesz a pozitív hősöknek, viszik már az elején a kincseket meg a nőt, megmentik a falut, a kisvárost, a nagyvárost, a szakaszt, a rajt, nem olyan nagy dolgokat, mint az univerzum vagy a planéta, csak olyan bemérhetőeket, szinte még megfejthetőket. Billy Drago mindenesetre meghalt a napokban. Éppenséggel nem volt egy nagy sztár, a B filmek örök gonosza, s nem is vitte nagyon túlzásba a gonoszkodást, nincsenek olyan évjáratok a filmográfiájában, amikor tíz-húsz darabban is benne lett volna, igazából nagy költségvetésű produkcióban is csak egyben zúzta, azt emlegeti most mindenki, akihez eljutott a harangszó. Ő volt Frank Nitti, Al Capone alvezére a The Untouchablesben (Aki legyőzte Al Caponét), különben csak az NB II, vagy az indie, vagy a sétáló ember szerepek. De ez aligha gravíroz valamit is a végelszámolásnál, ott pofára megy minden, s akkor ugye nyert ügye van. Talán most – micsoda alkalom – kéne ellenőrizni, hogy volt-e egyáltalán olyan filmje, amit túlélt. Nyilván a tekintete tette Billy Dragót az elvesztegetett idők legjobb gonoszává, vizenyős, eres, olykor tán mindenféle színű kontaktlencsékkel is agyonspilázott szeme. Vagy az, hogy egyszerűen az arcára volt írva a romlottsága. Esetleg az, hogy könnyű volt meglátni rajta a szépséget, és a Gonosz szépségéről mindenki oly szívesen hord össze mindenfélét. Mindegy, azt senki sem akarhatja komolyan, hogy a jófiúknak könnyebb dolga legyen.
Pénteken (12-én) este nyolc előtt már odaülünk a Filmbox elé egy 1945-ös kiszerelésű Sherlock Holmes-filmhez! A Sherlock Holmes és a zöld ruhás nőben Basil Rathbone adja a pipást; maga a cucc a kevésbé ismert sztorik közé tartozik, minek köszönhetően meg is duplázódik az élvezet. Rögtön utána – úgyszólván stílben marad a csatorna – bele is csaphatunk Jekyll és Hyde legújabb kori inkarnációjába, mely egy tízrészes sorozat első epizódjában realizálódik ezúttal. Angol készítmény, mely tény jogosan enged következtetni bizonyos érdemekre, de rám mégse számítsanak.
Szombaton már reggel röhögni fogunk, mert azt úgy szeretünk, különösen reggel. 8.15-kor a Paramount Channelen kezdődik A hal neve: Wanda, s amit ott John Cleese és Jamie Lee Curtis összehoznak, azt aligha múlja felül 10 órakor a Mozi+-on Rowan Atkinson, de azért a Mr. Bean nyaral van annyira idétlen, hogy ne menjünk ezen a héten piacra. Ugyanez Hulot úrral persze még nagyobb muri lenne. Este aztán már jön a nemulass, a Cinemaxon elindul a Jett, mely műalkotás egy igazi dög kalandjait mesélné el, de sem a kellő vehemencia, sem a megfelelő művésznő nincs meg hozzá. Viszont játszik benne a jó nevű, sőt a legjobb nevű Giancarlo Esposito is. Hohó, de a Duna tévé negyed tízkor levetíti A váratlan vendég című 2015-ös brit krimit David Thewlisszal. A műalkotás egy remake, volt egy ilyen már 1954-ben is, de akkor más elfoglaltságaink miatt nem maradt rá érkezésünk.
Csütörtökre az M5-ig is eljut Franco Zeffirelli halálhíre, hát leadják este kilenc után a híres Traviatáját Placebóval, de én inkább maradok az órásnál. Önök is járjanak csak nyugodtan óráshoz tévézés helyett.
