Igen, az iskolaköpenyről van szó (vagy köppenyről, ahogy mifelénk mondták, mint a Jappánt is), augusztus egyik slágertémájáról, hála érte Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak.
A Napközben stábja Banner Géza vezényletével igyekezett hétfőn délelőtt alaposan körbejárni a témát, ami többé-kevésbé sikerült is nekik. Az mondjuk dicséretes, hogy nem politikusokat kérdeztek meg a mára valódi "üggyé" nőtt államtitkári agymenésről, hanem egyfelől civileket, másfelől pedagógusokat, de még egy divatszakembert is. Bevezetésképpen hallgatói SMS-ek és betelefonálói vélemények közül mazsolázgattak a szerkesztők. Az összkép elég lehangoló volt, mintha mindenki elfelejtette volna a fiatalkorát, és ez még a jobbik eset, de mintha sokan egyenesen meg akarnák bosszulni: nem szerettük, de ha mi kibírtuk, bírják már ki "ezek" a mai fiatalok is. Az addig még oké, hogy Hoffmann asszony kijelentéseit követve sokan komolyan gondolják, hogy a köpeny "áldásos módon eltakarja" majd a társadalmi különbségeket. Szép ez a közhely, de egyfelől a szocializmusban sem jött be (erre talán az '72 és '81 között minisztériumi főelőadóként szorgoskodó államtitkár asszonynak is emlékeznie kellene), másfelől ma nagyjából egy szemüvegkeretből meg lehet mondani, hogy mennyit keresnek a szülők - persze a szemüvegkereteket is lehetne uniformizálni, ha mernénk nagyot álmodni. Az viszont már kevésbé érthető, amikor szimpla fiatalutálatba csap át a dolog, regulázásba, fenyítésbe: "mikor én voltam fiatal, én is örültem, amikor levetettük, de nekünk még volt normális öltözékünk, ezek a mostani fiatalok haspólót, csípőnadrágot hordanak - az iskola azért legyen már iskola", mondja egy betelefonáló; "köpeny kell és a festéket is tiltanám", halljuk a másiktól. És akkor már ne álljunk meg, de vágassuk le a fiúk hosszú haját, takarjuk el a lányok bokáját, és csak olyan verseket olvassunk, amik az Istenről és a hazáról szólnak.
Szerencsére az első pedagógus megkérdezett, Rakó József terézvárosi iskolaigazgató véleménye ennél jóval megengedőbb. ' úgy emlékszik, hogy köpenyből is volt cifrább és silányabb, akadt, aki egyet hordott folyton, másvalaki naponta cserélte, a lányok pedig egy idő után alig vettek alá valamit, amiből kiderül, hogy a szexuális faktort sem biztos, hogy kiöli az egyengönc. De ami ennél is fontosabb: Rakó elmondja, hogy olyan vegyes ma egy belvárosi iskolában is a gyerekanyag, hogy képtelenség akár köpennyel, akár egyenruhával kiegyenlíteni a különbségeket. Ráadásul - ezt már én teszem hozzá - a köpeny legfeljebb elhomályosítja az öltözetből kikövetkeztethető társadalmi problémákat, semmiképpen sem takarja el, viszont arra tökéletes, hogy az "álruha" hordása miatt elintézettnek tűnő problémákról ezután ne kelljen sokat beszélni. De nem lenne jobb mégis a takargatás helyett időt és fórumot biztosítani a különbségek kitárgyalására?
Tóthné Kecskeméti Katalin szerint nem, bár az igazgatónő (a Kossuth kedvenc példavárosából, Hódmezővásárhelyről telefonál) büszke arra, hogy náluk közvélemény-kutatás előzte meg a témát, a téma viszont maga a köpeny volt, nem a szociális viszonyok mibenléte, ha jól értem. Tóthné elárulja, nemcsak a szülőket faggatták, de "továbbmentünk, megkérdeztük a gyerekeket is" - igaz, csak annyit mond, hogy sokféle véleményük volt. A műsorkészítők viszont nem gondoltak a gyerekekre, így tulajdonképpen épp az érintettek nem kaptak szót. Helyette olyan ferdítések hangzottak el, mint hogy "Amerikában és Angliában minden iskolában egyenruhát hordanak", ami úgy hülyeség, ahogy van. Az utolsó megkérdezett, Schiffer Miklós divatszakember sem igen tud ennél mélyebbre hatolni. Lehetne ezt kreatívan kezelni, mondja, na ja, válaszoljuk magunkban, pláne, ha kötelező lesz, hiszen a kötelező dolgok arról híresek, hogy rengeteg kreativitás van bennük.
MR1-Kossuth rádió, szeptember 10.
