tévéSmaci

Kutyakert

  • tévésmaci
  • 2016.10.29 13:09

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché hazamentek az iskolából, Sztupa kitolta öregapja biciklijét a műhelyből. Furcsa hely volt ez a műhely, azért hívták műhelynek, mert volt benne egy gyalupad, afféle munkaasztal, saját fájából kialakított satukkal a két végén, különböző – Sztupa és Troché előtt – titokzatos funkciójú vájatokkal és mélyedésekkel, továbbá kiszögellésekkel. Munka persze e műtárgy impozáns jelenléte ellenére sem folyt itt, a legjobb indulattal is csak afféle szerszámos kamra volt, szép vasajtóval, de itt tartották a szenet is. Közvetlenül, ahogy kiléptek azon a vasajtón, ott állt egy hatalmas és vénséges diófa, s ilyenkor kora ősszel a frissen behordott szén és a zöldellő dió illata összekeveredett a gyalupadból – bizonyára csak a szép emlékek hatására – áradó gyaluforgácsillattal, s ez így együtt valami mesebeli finomságú volt, bár kétségkívül a nyár mulandóságát bizonyította. Mindegy, Sztupa kitolta a francba a bringát, s a műhely falába vert vaskampókról leakasztott pecabotokat gyorsan és ügyesen odaerősítette a vázhoz. A váz elbírt minden ilyesmit, máskor kapát, gereblyét kötöztek hozzá. Sztupa – bár nyilvánvaló túlzásnak érezte; úgy fogok kinézni, mint egy büdös Huckleberry Finn – még az öregapja szalmakalapját is a fejébe nyomta, mert kora gyermekkora óta szentül meg volt győződve róla, hogy arra jönnek a halak. Troché is szedelőzködött a maga módján, összeszedte a lehullott almát, körtét, sőt, amikor teljes biztonságban érezte magát, a fáról is leszakított egyet-kettőt, belegöngyölte őket valami régi köténybe, amit lazán belelökött egy nejlonfonatú, bár több helyen már kiszakadt necchálóba. Úgyis csak a cefrében végezné – ideologizálta meg azonmód magának a falánkságát, ami voltaképpen az iskola óta kísérte, hiszen a bennmaradó napköziseknek egy nagy tálcán ki volt már készítve az uzsonna, amikor eljöttek, s csak ott lehetett, pont az alatt a rohadt ablak alatt kimenni a kapu felé. Egy szelet Hóvirág sajt volt meg egy karéj kenyér, valóban mennyeinek tűnt. Troché néha elcsodálkozott, hogy miért irigylik őket a napközisek, de az esetek többségében persze beismerte magának, hogy ők az igazán szerencsés fickók.

Szombaton (1-jén) délután fél négykor a Duna Tv egy igazán békebeli komcsi krimivel kedveskedik nyugdíjaskorú nézőinek. A hamis Izabella virtigli vérkomcsi krimi, amiben a legsúlyosabb tróger a maszek, aki nem elég, hogy maszek, de még fényképész is, tehát piszkosul nem termelőmunkát végez, mint mondjuk, egy maszek lakatos, hanem afféle ingyenélő, akit minden a csirkefogászatra predesztinál. Ha jól emlékszem, Kovács Kati – akkoriban szinte minden filmben benne volt az erős torkú táncdalénekesnő – igyekszik kideríteni a rejtély nyitját vagy a titok kulcsát. A film óriási mutatványa, hogy vannak benne téli külsők a fővárosból, Moszkvicsok parkolnak le a járdaszegély mellé a rettenetes latyakba, az egyik jelenetben egy taxi, a másikban egy rendőrkocsi, de lehet, hogy az Warszawa. El tudják képzelni, hogy milyen állat egy téli budapesti külső a hatvanas évek végéről? Hát, nagyon. E jelentős művet Bácskai Lauró István rendezte a Kitty Lauró szalonból, s a népszerű énekesnő mellett olyanok lépnek fel benne, mint Pécsi Sándor, Kállai Ferenc, Gyenge Árpád, Bárdy György (hát ő sem jó fiú, az biztos), illetve Ruttkai Éva vagy éppenséggel Máthé Erzsi. Antal Imre nyomingert ad, de van Bujtor és Sztankay, szóval mindenki. De akinek nem Kovács Kati jött be anno, hanem például Zalatnay Sarolta, annak esti negyed kilenckor az M3-ra befigyel a Szép leányok, ne sírjatok! Innen is csókoltatjuk sokszor Mészáros Mártát, a múlt hétfőn volt 85 éves. Ebben tán még a Kex együttes is fellép, s eléneklik, hogy bizony már régen volt, amikor még együtt volt a család, illetve elszállt egy hajó a szélben. Ebben speciel Bujtor István a rendőr, de ez nem krimi, hanem olyan munkásfiatalos lelkizés, aminek legkiválóbb médiuma az akkoriban ugyancsak minden filmben szereplő Zala Márk volt, aki úgy nézett ki, mint egy beteg angyal. No tv!

Neked ajánljuk