Amikor Sztupa és Troché megkapták úgymond a műfaj mesterlevelét, a szakma kimondatlan, de annál nagyobb presztízsű befogadó nyilatkozatát, azt nyilvánvalóan az első remekbe szabott sünoroszlánjuknak köszönhették. Rögös út vezetett odáig; ők is sündisznókkal kezdték, mint annyian. Belerakni a röfögést, a mindenevés tagadhatatlan bujaságát, megformázni a kis tüskés hátát, trágár kifejezésekre tanítani mind gyerekjáték volt – pláne utólag visszatekintve. Az azért tény, hogy hamar eljutottak a sünkutyakészítésig, arra már jobban odafigyelnek az ember, úgy a közönség, mint a szakma. Azért pitizni megtanítani a kis szúrós rohadékot mégis csak valami. S ha még csak a pitizés lenne, de milyen már egy sünnek elmagyarázni, hogy mennyire nem mindegy az, hogy milyen gyorsan hozza vissza az eldobott teniszlabdát. Troché már ott tartott, hogy sokkal jobb lenne sünmacskát csinálni, mert az elvből utasítja el az efféle kunsztokat, s elveket plántálni egy akármilyen sünbe tényleg csak ujjgyakorlat. És sünmacskát amúgy sem nagyon csinál senki, egyszer híres olasz sünfaragó próbálkozott a világpiacon gatto disordinato márkanevű modelljével, de nem vette a kutya sem, mert azbesztkesztyűben kellett simogatni. Végül eladta az összeset vasmacskának, nem is véletlen, hogy nem sokkal később az otrantói kikötő fenekén találtak rá, nem is kellett neki betoncsizma, egyszerűen a sünmacskát kötözték rá, s ez Trochénak sem hiányzott. Végül, amikor elkészültek a 101. sünkutyával, jöhetett a sünoroszlán és a velejáró puvoár. Pedig nem ment könnyen: az első sünoroszlánok úgy néztek ki, mint egy rendes oroszlán, akinek szúr a sörénye meg a farka végin a bojt.
Pénteken (17-én) már egészen biztosan láthatjuk, hogy a Duna tévén sajnos megakadt tű, mert 0.55-kor megint lejátsszák A kém utolsó akciója című brit kémhistóriát a hatvanas évek közepéről, ami tényleg egy nagyobbacska gurítás, elvégre Martin Ritt rendezte John le Carré kétségtelen fő művéből Richard Burtonnel a főszerepben, de hetente tolni akkor is túlzás. Annál is inkább, mert ugyan Le Carré műve valóban irodalmi mércével is lemérhető kémregény, de sem Martin Ritt nem ettől lett Martin Ritt, sem Richard Burton Richard Burton. Persze, ha azt vesszük, hogy ezenkívül a Film Mánián lehet nézni este kilenckor a Három nő háborúban és szerelemben című brit filmet, akkor az utóbbi mellett csak annyi szól, hogy a háromból kettő Rachel Weisz és Anna Friel, aki le sem tudja venni szinte az egyenruhát, gondoljunk csak a Nehézvíz csatájára vagy épp az Amerikai Odüsszeiára. Ha Steven Mackintosht és Paul Bettanyt is idecsapjuk, persze nem is olyan rossz képlet ez.
Szombaton az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nemzeti főadó Danny Kaye-re cserélte Elvist, amiért nem lehetünk elég hálásak, már csak azért sem, mert reggel kilenctől a Kopogd le a fán! jön Mai Zetterlinggel. Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari szerelme vesz fordulatokat délután ugyanitt a Házasságból elégségesben, de ezt ajánlja önöknek inkább Dr. Kottász a szomszédból. Az m3-on este fél kilenckor lesz Simó Sándor Apám néhány boldog éve c. 1977-es munkája, aminek külön érdeme, hogy bevezette a magyar filmbe Lohinszky Lorándot és az ő különös orgánumát. Tévé, brrrrr.
