Showtime Hajdú Péterrel - Maga a rendszer

Interaktív

„Hajdú Péter a provokatív interjúknak búcsút intve indítja el az új műsorát, amelyben a hangsúly egyértelműen a szórakoztatáson és a felhőtlen pillanatokon van.”

Néhány hete ezzel a diadalmas beharangozóval adta hírül a TV2, hogy Hajdú Péter vasárnap esti „comedy show-t” kap, ami újabb bizonysága annak, hogy az akaratnak valóságformáló ereje van – már ha kellő mennyiségű pénz és protekció is társul hozzá. Mi tagadás, ez a karrierképlet bőven érdekesebb, mint bármi, amit Hajdú a képernyőn művel, habár az is igaz, hogy ezzel nem mondtunk túl sokat. Merthogy Dömsödi Gábor egykori samesza úgy másfél évtizednyi masszív (és egyre fokozódó intenzitású) televíziós jelenlét dacára is váltig képernyőidegen jelenségnek hat. Hogy ennyi idő elteltével is el-elcsuklik a hangja beszéd közben, s hogy modulációra alig alkalmas hanghordozásához eleven mimikára képtelen, jóllakott napközis fizimiska társul, voltaképpen mind mellékes ahhoz képest, hogy Hajdú jószerint egy személyiségát­ültető műtét szerencsésen életben maradt donorjának bizonyul adásról adásra.

false

Így volt ez múlt vasárnap este is, amikor új műsorának harmadik adásában, mint eddig annyiszor, úgy most is csupán a bizalmaskodó arrogancia folytatólagos jelenléte utalt valamiféle egyéni létező lappangására a megszólalások mögött. Ilyesfajta lappangás jellemzi egyébként a show íróit is, s ez amúgy egy széltében elterjedt problémát jelezhet a mazochisztikus alkatú érdeklődő számára: a humorosnak szánt magyar showműsorok általános megíratlanságát. Mintha az „itt majd bejön Kabos Gyula (vagy Latabár Kálmán), és vicceseket mond” hajdan sem helyeselhető elve élne tovább mindmáig – éppen csak Kabos Gyulák és Latabár Kálmánok nélkül. Ugyan ki gondolhatja józan fővel, hogy Hajdú Péter, a rokonszenves Görög Zita vagy akár az Irigy Hónaljmirigy két beltagja majd vicces vagy pláne „felhőtlenül szórakoztató” lesz, csak úgy helyből? S ki lehet az a pirulásra képtelen ötletember, aki az elvásott és kiselejtezett mókák közül újra előhozta a „nagy dumás kisgyerekek” szegmensét (Mizu?), a három mórikálásra és kajabálásra felhergelt, s bizony roppant idegesítő csöppséggel?

„Azt hiszem, ebben már ennyinél nincs több” – zárta le Hajdú azt a levélolvasós kínszenvedést, amely ezúttal a show-műsorokban bevett nyitómonológ helyén burjánzott, s ez az önkritikus, de azért korántsem eléggé önkritikus fordulat akár a teljes Showtime mottója is lehetne. Mert hát nincs több, sőt még ennyi sincs a fodrászkodást imitáló Hajdú és Erdei Zsolt tesze-tosza, ám jaj de sokat röhögő kettősében, vagy épp a magát kínosan riszáló műsorvezető Travolta-tátogásában sem, mely mélypont az úgynevezett „Szájkarate” szegmensben jutott az önnön látóidegei ellen háborút viselő közönség elé.

Másfél évtized a képernyőn igazán nem csekély idő, azonban ennyi idő alatt nemcsak Hajdú Péternek, de tán nekünk is fejlődni illenék. Sokan évek óta úgy vesszük őt mint nyilvánvaló bakit, mint irritáló, de azért mégiscsak egyszeri tévedést. És ha kiderül egyszer, hogy rendszerhibának néztük azt, ami maga a rendszer?

TV2, május 22.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.