Showtime Hajdú Péterrel - Maga a rendszer

Interaktív

„Hajdú Péter a provokatív interjúknak búcsút intve indítja el az új műsorát, amelyben a hangsúly egyértelműen a szórakoztatáson és a felhőtlen pillanatokon van.”

Néhány hete ezzel a diadalmas beharangozóval adta hírül a TV2, hogy Hajdú Péter vasárnap esti „comedy show-t” kap, ami újabb bizonysága annak, hogy az akaratnak valóságformáló ereje van – már ha kellő mennyiségű pénz és protekció is társul hozzá. Mi tagadás, ez a karrierképlet bőven érdekesebb, mint bármi, amit Hajdú a képernyőn művel, habár az is igaz, hogy ezzel nem mondtunk túl sokat. Merthogy Dömsödi Gábor egykori samesza úgy másfél évtizednyi masszív (és egyre fokozódó intenzitású) televíziós jelenlét dacára is váltig képernyőidegen jelenségnek hat. Hogy ennyi idő elteltével is el-elcsuklik a hangja beszéd közben, s hogy modulációra alig alkalmas hanghordozásához eleven mimikára képtelen, jóllakott napközis fizimiska társul, voltaképpen mind mellékes ahhoz képest, hogy Hajdú jószerint egy személyiségát­ültető műtét szerencsésen életben maradt donorjának bizonyul adásról adásra.

false

Így volt ez múlt vasárnap este is, amikor új műsorának harmadik adásában, mint eddig annyiszor, úgy most is csupán a bizalmaskodó arrogancia folytatólagos jelenléte utalt valamiféle egyéni létező lappangására a megszólalások mögött. Ilyesfajta lappangás jellemzi egyébként a show íróit is, s ez amúgy egy széltében elterjedt problémát jelezhet a mazochisztikus alkatú érdeklődő számára: a humorosnak szánt magyar showműsorok általános megíratlanságát. Mintha az „itt majd bejön Kabos Gyula (vagy Latabár Kálmán), és vicceseket mond” hajdan sem helyeselhető elve élne tovább mindmáig – éppen csak Kabos Gyulák és Latabár Kálmánok nélkül. Ugyan ki gondolhatja józan fővel, hogy Hajdú Péter, a rokonszenves Görög Zita vagy akár az Irigy Hónaljmirigy két beltagja majd vicces vagy pláne „felhőtlenül szórakoztató” lesz, csak úgy helyből? S ki lehet az a pirulásra képtelen ötletember, aki az elvásott és kiselejtezett mókák közül újra előhozta a „nagy dumás kisgyerekek” szegmensét (Mizu?), a három mórikálásra és kajabálásra felhergelt, s bizony roppant idegesítő csöppséggel?

„Azt hiszem, ebben már ennyinél nincs több” – zárta le Hajdú azt a levélolvasós kínszenvedést, amely ezúttal a show-műsorokban bevett nyitómonológ helyén burjánzott, s ez az önkritikus, de azért korántsem eléggé önkritikus fordulat akár a teljes Showtime mottója is lehetne. Mert hát nincs több, sőt még ennyi sincs a fodrászkodást imitáló Hajdú és Erdei Zsolt tesze-tosza, ám jaj de sokat röhögő kettősében, vagy épp a magát kínosan riszáló műsorvezető Travolta-tátogásában sem, mely mélypont az úgynevezett „Szájkarate” szegmensben jutott az önnön látóidegei ellen háborút viselő közönség elé.

Másfél évtized a képernyőn igazán nem csekély idő, azonban ennyi idő alatt nemcsak Hajdú Péternek, de tán nekünk is fejlődni illenék. Sokan évek óta úgy vesszük őt mint nyilvánvaló bakit, mint irritáló, de azért mégiscsak egyszeri tévedést. És ha kiderül egyszer, hogy rendszerhibának néztük azt, ami maga a rendszer?

TV2, május 22.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.