Tévé

Bikasirató

Játék határok nélkül

Interaktív

A sor- és akadályversenyek érdemes műfaja gazdag múltra tekinthet vissza a magyar televíziózásban.

Az NDK-ból kapcsolt tornacsarnoki kunsztok meg falusi focipályákon lebonyolított Csepü, lapu, gongyola szériák alapozták meg ezt a nemes hagyományt, amelynek ékköve nyilvánvalóan a hajdani Játék határok nélkül volt: vicces-hülye jelmezekkel, össz­európai felbuzdulással és Geszler Dorottya kacér bájával. Közepes méretű, kedves csacsiság volt ez a vetélkedő, de tagadhatatlanul bírt némi vonzerővel: azonos időben is szégyenkezés nélkül lehetett kedvelni, s nem csupán a jelenből retrólázban visszarévedve. (Lásd még: „Euroszkeptikus radikális vagyok, de ezt a műsort imádtam”, magyarnarancs.hu, 2014. április 15.)

A műsor, amelynek nemzetközi sorsa az ezredvég óta nem nélkülözte a küzdelmes, mi több, a kimúlásra utaló mozzanatokat, 2014-ben új életre kelt, s nem kis honfiúi büszkeséggel jelenthetjük, hogy ebben a magyaroknak is kitüntetett szerep jutott. Tavaly ugyanis a teljes évadot egy dúsan kistafírozott és többszörösen fellocsolt budapesti stúdióban rögzítették, s október óta ennek fordulóit morzsolgatjuk szombat esténként. Az egykori vetélkedőből persze már csak alig valami maradt reánk: az abszurd jelmezek, valamint az annak idején épp itt feltűnt és magunknak megjegyzett Gundel Takács Gábor kommentátori közreműködése, amelyről jó és rossz értelemben egy­aránt elmondható, hogy mindig ugyanolyan. Jóval több az, ami eltűnt, hiszen a műsor már szőrmentén se Európáról szól, a csapatokat immár nem városok, hanem országok delegálják, s bizony a többi országról-csapatról semmit nem tudunk meg az adások során. Pedig a régi műsor részben épp annak köszönhette szolid báját, hogy kínált a magyar néző számára némi ki-, illetve betekintést egy rakás európai város életébe, történetébe, vagy legalább az idegenforgalmi marketingjének működésébe. S bizony a többi csapat testületi anonimitása azért is ébreszthet némi hiányérzetet az emberben, mivel alighanem kíváncsi lenne rá, hogy vajon az orosz, az indonéz vagy épp az összamerikai válogatott is úgy tele van-e mindenféle sportbajnokkal és sztárartistával, mint a magyar csapat.

„A lényeg, hogy a magyar csapatban meglegyen az egység” – mutatott rá a siker legfőbb zálogára a kapitány, a vízilabdás Csapó Gábor, s ez valóban majdnem olyan fontosnak bizonyult, mint időben elugrani a porondra hajtott bikák elől. A játékosok persze csak mérsékelten forogtak veszélyben (habár a hírek szerint egy versenyző és egy producer a forgatás idején kisebb sérülést szenvedett), így érdemi együttérzésünk inkább az összesen 18 kamaszkorú bikáé, melyeknek zavarodott, kétségbe­esett iramlásai nélkül láthatóan egy sor feladatot nem tudtak elképzelni a játékok kiötlői. Fantázia dolgában a magyar műsorvezetők, vagyis szövegíróik sem erőltették meg magukat, habár a múlt szombati adás tartamára éppenséggel házaspárrá boronálták össze Varga Editet és Harsányi Leventét, ami – tapasztalva együttműködésük egészen minimális kémiáját – akár sci-finek is beillhetne. Nem úgy, mint az a tény, hogy a sorozat utolsó tavalyi adása a hatvan alatti felnőttek közül alig több mint százezret tudott a képernyőhöz szegezni. Hát érdemes volt ezért bikákat hergelni?

M1, január 10.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.