Tévé

Bikasirató

Játék határok nélkül

Interaktív

A sor- és akadályversenyek érdemes műfaja gazdag múltra tekinthet vissza a magyar televíziózásban.

Az NDK-ból kapcsolt tornacsarnoki kunsztok meg falusi focipályákon lebonyolított Csepü, lapu, gongyola szériák alapozták meg ezt a nemes hagyományt, amelynek ékköve nyilvánvalóan a hajdani Játék határok nélkül volt: vicces-hülye jelmezekkel, össz­európai felbuzdulással és Geszler Dorottya kacér bájával. Közepes méretű, kedves csacsiság volt ez a vetélkedő, de tagadhatatlanul bírt némi vonzerővel: azonos időben is szégyenkezés nélkül lehetett kedvelni, s nem csupán a jelenből retrólázban visszarévedve. (Lásd még: „Euroszkeptikus radikális vagyok, de ezt a műsort imádtam”, magyarnarancs.hu, 2014. április 15.)

A műsor, amelynek nemzetközi sorsa az ezredvég óta nem nélkülözte a küzdelmes, mi több, a kimúlásra utaló mozzanatokat, 2014-ben új életre kelt, s nem kis honfiúi büszkeséggel jelenthetjük, hogy ebben a magyaroknak is kitüntetett szerep jutott. Tavaly ugyanis a teljes évadot egy dúsan kistafírozott és többszörösen fellocsolt budapesti stúdióban rögzítették, s október óta ennek fordulóit morzsolgatjuk szombat esténként. Az egykori vetélkedőből persze már csak alig valami maradt reánk: az abszurd jelmezek, valamint az annak idején épp itt feltűnt és magunknak megjegyzett Gundel Takács Gábor kommentátori közreműködése, amelyről jó és rossz értelemben egy­aránt elmondható, hogy mindig ugyanolyan. Jóval több az, ami eltűnt, hiszen a műsor már szőrmentén se Európáról szól, a csapatokat immár nem városok, hanem országok delegálják, s bizony a többi országról-csapatról semmit nem tudunk meg az adások során. Pedig a régi műsor részben épp annak köszönhette szolid báját, hogy kínált a magyar néző számára némi ki-, illetve betekintést egy rakás európai város életébe, történetébe, vagy legalább az idegenforgalmi marketingjének működésébe. S bizony a többi csapat testületi anonimitása azért is ébreszthet némi hiányérzetet az emberben, mivel alighanem kíváncsi lenne rá, hogy vajon az orosz, az indonéz vagy épp az összamerikai válogatott is úgy tele van-e mindenféle sportbajnokkal és sztárartistával, mint a magyar csapat.

„A lényeg, hogy a magyar csapatban meglegyen az egység” – mutatott rá a siker legfőbb zálogára a kapitány, a vízilabdás Csapó Gábor, s ez valóban majdnem olyan fontosnak bizonyult, mint időben elugrani a porondra hajtott bikák elől. A játékosok persze csak mérsékelten forogtak veszélyben (habár a hírek szerint egy versenyző és egy producer a forgatás idején kisebb sérülést szenvedett), így érdemi együttérzésünk inkább az összesen 18 kamaszkorú bikáé, melyeknek zavarodott, kétségbe­esett iramlásai nélkül láthatóan egy sor feladatot nem tudtak elképzelni a játékok kiötlői. Fantázia dolgában a magyar műsorvezetők, vagyis szövegíróik sem erőltették meg magukat, habár a múlt szombati adás tartamára éppenséggel házaspárrá boronálták össze Varga Editet és Harsányi Leventét, ami – tapasztalva együttműködésük egészen minimális kémiáját – akár sci-finek is beillhetne. Nem úgy, mint az a tény, hogy a sorozat utolsó tavalyi adása a hatvan alatti felnőttek közül alig több mint százezret tudott a képernyőhöz szegezni. Hát érdemes volt ezért bikákat hergelni?

M1, január 10.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.