tévéSmaci

Medveránc

  • tévésmaci
  • 2019. november 3.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché vattafüleket szereltek pónikra, hamar fel kellett hagyniuk a kézi munkával. Annyi volt a póni, hogy nem bírták, pedig iszonyú jó muri volt, a pónik is élvezték. Semmi különös, csak a szokásos, nagy röhögések meg minden. Láttak önök már pónikat röhögni? Nem is egyet, hanem sokat? Nem is csak mosolyogni vagy kuncogni, hanem harsányan röhögni, mondhatni, hahotázni? Sztupa és Troché kimentek a tanyára, már ez elvett egy csomó időt, de még a lovakat is oda kellett szervezni valahogy – dettó ki a városból. Ez ugyanis akkor történt, amikor a városoknak kötelezővé tették a pónitartást. Minden város tartson – lakosságszám-arányosan – rengeteg pónit a saját költségén. A pónik járjanak szabadon, s a város biztosítsa úgy az élelmezésüket, hogy az a pónik számára is természetesnek hasson. Hülye egy törvény volt, de hamar megszokta mindenki, még a pónik is. Szambáztak fel s alá a városban, haverkodtak az autósokkal, visszaugattak a kutyáknak, s felkergették a macskákat a fák tetejére. Kell-e mondani, hogy a gyerekek majd’ megzabálták őket? Még a temérdek póniszarért sem háborgott senki, viszonylag hatékonyan takarították el a megfelelő szervek, azért persze tegyük hozzá, hogy a szemétszállítás akkor is a maffia kezében volt. Valszeg a maffia is szerette a pónikat. Azt mondjuk a fasz sem értette, hogy miért kell rájuk vattafület szerelni, de mivel már a pónisítást sem értették az emberek, úgy voltak vele, hogy ha azt is ilyen könnyen és gyorsan megszerették, meglehet, a fülekkel sem lesz baj. Ja, nem lesz, csak hogy az ördögbe szereljük fel rájuk ilyen nagy tömegben. Ez a tanyás módszer nem vált be, egy hét alatt egy kerületnyi pónival sem végeztek. Persze, mert szétröhögték az időt. Át kellett állni valamiféle sorozatfülezésre, s az egyáltalán nem tűnt sétagaloppnak.

Pénteken (4-én) este tíz előtt tíz perccel az M5 levetíti Makk Károly hetvenes évek elején kifaragott Örkény-adaptációját, a Macskajátékot. A nevezetes, Oscarra, illetve Arany Pálmára is jelölt műalkotásról Bulla Elma és Dajka Margit neve ugrik be elsőre, de amellett, hogy további remek színészek is megmutatták magukat benne (Piros Ildikó, Törőcsik Mari vagy éppenséggel Balázs Samu), ez főként egy nagyon tipikus Tóth Janó-film volt – talán ezért is szedték most elő, a maestro halála okán. Mindezzel együtt az HBO már nyolckor belekapott a Nagy Katalin életét tárgyazó hasoncímű brit sorozatba, melyben Helen Mirren adja a híres-neves cárnőt, a huncut Patyomkint pedig az utóbbi időben egyre szorgosabb Jason Clark, szerencsére lesznek rendes színészek is a négyrészes miniszériában, hogy rögtön Rory Kinneart említsük a főminiszter szerepében. Szex, vér, politika és egy nagyhatalom felemelkedése, mi is kéne még? Csakhogy már ezelőtt is lesz élet a földön, hiszen a Filmbox pluszon pontosan tíz perccel előbb kezd a Sherlock Holmes és a titkos fegyver című 1943-as film. Nem tévedés, 1943-asat mondtam, úgyhogy marhaság lenne kétségkívül, ha kihagynánk, a Nagy Katalint úgyis ezerszer megismétlik. Negyvenhármas, tehát gestapós is, a pipás dzsanki elhappol a korona megbízásából valami tudóst a nácik elől, aki történetesen a célzóvizet vagy a valamit találta fel. Önök ezzel együtt se tévézzenek, az ugyanis egy tipikus Patyomkin-tevékenység.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.