A digitális korszakváltás egyik mellékeseményeként a képek egy feltűnéstelen háborúban végképp legyőzték a szavakat, csak az számít, amit meg tudunk mutatni, tehát valóságos múltidézésként hat, amikor valaki puszta szavakkal igyekszik leírni, vagy még inkább lefesteni az élményeit. Színeket, formákat, szagokat, ízeket, legalábbis szerencsés esetben.
A valamikor olyan értékesnek tartott útikönyvek is nagyrészt okafogyottá váltak, hisz’ minden információnkat okostelefonon szerezzük be, ott tároljuk, és azon visszük magunkkal. De éppen azért, mert minden információ bármikor elérhető, minden egyszerre hozzáférhető, az egyéni sorvezetők mégis felértékelődnek. Nem azért, mint régen, mert olyanról számolnak be, amit mi magunktól nem találnánk meg, hanem azért, mert megspórolják nekünk az információdömpinggel birkózás fáradalmait. Ha van jövője az utazási műsoroknak, az egészen biztosan az egyéniségen keresztül vezet, mint ahogy az már látszik is, hiszen sok új hullámos úti magazint nem a meglátogatott helyek adnak el, hanem a látogató személye.
Az InfoRádió régóta futó Világszám című utazós műsorának is egy személy áll a középpontjában, Kiss Róbert Richard. Kérdés, hogy az ő alakja valóban elég érdekes-e ahhoz, hogy mindenfelé kövessük. Erre a hallgatóknak egyenként kell megadniuk a választ, de tény, hogy nem feltétlenül rendelkezik olyan egyértelmű tulajdonsággal, ami miatt zsigerből felkeltené a figyelmünket, már azon kívül, hogy utazik. Kiss ráadásul régimódi utazó, repülővel megy, autót bérel, szállodában lakik, és sok szervezett programon vesz részt. Műsora az ezekről készített beszámolókból építkezik. Tény, hogy az effajta utazás ma már átlagosnak számít, trendi kifejezéssel: nem eléggé autentikus. Ugyanakkor a legtöbb utazó még mindig ezeket keresi. Ráadásul az autenticitás keresése is mainstream lett mára, egyszóval nem könnyű a világutazók dolga egy globalizált kultúrában.
A Klubrádióban fut például Bódy Gergő délelőtti műsorában a Hátizsák rovat, amelyben – ahogy a címből könnyen kitalálható – úgynevezett hátizsákos turisták beszélik el a maguk kalandjait. Annak a képzeletbeli skálának, amelyiknek az egyik végén ők állnak, Kiss a másik végén helyezkedik el. Bódy vendégei kevés pénzből utaznak hosszú ideig, néha meg-megállnak dolgozni is, aztán folytatják a kalandot, nem szállodában alszanak, hanem lehetőleg helyieknél, de az sem ritka, hogy egyszerűen a szabad ég alatt. A turisztikai attrakciókat messze elkerülik, és a tömegturizmusról általában megvetéssel beszélnek. Annál is inkább, mert a tömegturizmust a környezetre ártalmas civilizációs tünetek közé sorolják. Ehhez képest Kiss Róbert Richard olyan helyekre megy, ahová sokan mennek, nem keresi az extremitásokat, kalandjai szervezett és kiszámított módon zajlanak, szálláshelyeiről meg elég csak annyi: több kötetet jegyez szerzőként a világ legszebb szállodáiról szóló sorozatban.
Legutóbbi adásaiban szerepelt Hongkong, Japán, a Bahamák és az Egyesült Államok. Amikor New Orleansról beszélt, csupa olyasmiről számolt be, mint bármelyik útikönyv: a francia negyedről, a Mississippi partjáról, a jazzklubokról, a büszke Bourbon streetről és egy szervezett kirándulásról a mocsárvidéken, ahol aligátorokat etettek pillecukorral. Láthatóan nem az autentikusság a cél, hanem egyfajta szolgáltató jelleg: Kiss az átlagturistáknak készíti a műsorát, ezért olyan dolgokról beszél, amelyek ezt a célközönséget érdekelhetik. A műsorleírás nem is csinál ebből titkot: „Bejárhatja kedvenc nyaralóhelyeit, kiválasztja a következő téli/nyári úti célt, felkészülhet a nagy utazásra.” Ebbe így nem is igen lehet belekötni, még akkor sem, ha néha valóban úgy érezzük, ennél azért több van ezekben a helyekben.
Világszám, InfoRádió, szeptember 27.
