Rádió

Pillecukor az aligátoroknak

Utazási magazin az InfoRádióban

Interaktív

A közösségi média korában, amikor az utazók még azelőtt beszámolnak a rendkívül egyedülálló és megismételhetetlen kalandjaikról, hogy hazatértek volna, egészen érdekes időutazásnak tűnik rádióban hallgatni valakinek az útleírásait.

A digitális korszakváltás egyik mellékeseményeként a képek egy feltűnéstelen háborúban végképp legyőzték a szavakat, csak az számít, amit meg tudunk mutatni, tehát valóságos múltidézésként hat, amikor valaki puszta szavakkal igyekszik leírni, vagy még inkább lefesteni az élményeit. Színeket, formákat, szagokat, ízeket, legalábbis szerencsés esetben.

A valamikor olyan értékesnek tartott útikönyvek is nagyrészt okafogyottá váltak, hisz’ minden információnkat okostelefonon szerezzük be, ott tároljuk, és azon visszük magunkkal. De éppen azért, mert minden információ bármikor elérhető, minden egyszerre hozzáférhető, az egyéni sorvezetők mégis felértékelődnek. Nem azért, mint régen, mert olyanról számolnak be, amit mi magunktól nem találnánk meg, hanem azért, mert megspórolják nekünk az információdömpinggel birkózás fáradalmait. Ha van jövője az utazási műsoroknak, az egészen biztosan az egyéniségen keresztül vezet, mint ahogy az már látszik is, hiszen sok új hullámos úti magazint nem a meglátogatott helyek adnak el, hanem a látogató személye.

Az InfoRádió régóta futó Világszám című utazós műsorának is egy személy áll a középpontjában, Kiss Róbert Richard. Kérdés, hogy az ő alakja valóban elég érdekes-e ahhoz, hogy mindenfelé kövessük. Erre a hallgatóknak egyenként kell megadniuk a választ, de tény, hogy nem feltétlenül rendelkezik olyan egyértelmű tulajdonsággal, ami miatt zsigerből felkeltené a figyelmünket, már azon kívül, hogy utazik. Kiss ráadásul régimódi utazó, repülővel megy, autót bérel, szállodában lakik, és sok szervezett programon vesz részt. Műsora az ezekről készített beszámolókból építkezik. Tény, hogy az effajta utazás ma már átlagosnak számít, trendi kifejezéssel: nem eléggé autentikus. Ugyanakkor a legtöbb utazó még mindig ezeket keresi. Ráadásul az autenticitás keresése is mainstream lett mára, egyszóval nem könnyű a világutazók dolga egy globalizált kultúrában.

A Klubrádióban fut például Bódy Gergő délelőtti műsorában a Hátizsák rovat, amelyben – ahogy a címből könnyen kitalálható – úgynevezett hátizsákos turisták beszélik el a maguk kalandjait. Annak a képzeletbeli skálának, amelyiknek az egyik végén ők állnak, Kiss a másik végén helyezkedik el. Bódy vendégei kevés pénzből utaznak hosszú ideig, néha meg-megállnak dolgozni is, aztán folytatják a kalandot, nem szállodában alszanak, hanem lehetőleg helyieknél, de az sem ritka, hogy egyszerűen a szabad ég alatt. A turisztikai attrakciókat messze elkerülik, és a tömegturizmusról általában megvetéssel beszélnek. Annál is inkább, mert a tömegturizmust a környezetre ártalmas civilizációs tünetek közé sorolják. Ehhez képest Kiss Róbert Richard olyan helyekre megy, ahová sokan mennek, nem keresi az extremitásokat, kalandjai szervezett és kiszámított módon zajlanak, szálláshelyeiről meg elég csak annyi: több kötetet jegyez szerzőként a világ legszebb szállodáiról szóló sorozatban.

Legutóbbi adásaiban szerepelt Hongkong, Japán, a Bahamák és az Egyesült Államok. Amikor New Orleansról beszélt, csupa olyasmiről számolt be, mint bármelyik útikönyv: a francia negyedről, a Mississippi partjáról, a jazzklubokról, a büszke Bourbon streetről és egy szervezett kirándulásról a mocsárvidéken, ahol aligátorokat etettek pillecukorral. Láthatóan nem az autentikusság a cél, hanem egyfajta szolgáltató jelleg: Kiss az átlagturistáknak készíti a műsorát, ezért olyan dolgokról beszél, amelyek ezt a célközönséget érdekelhetik. A műsorleírás nem is csinál ebből titkot: „Bejárhatja kedvenc nyaralóhelyeit, kiválasztja a következő téli/nyári úti célt, felkészülhet a nagy utazásra.” Ebbe így nem is igen lehet belekötni, még akkor sem, ha néha valóban úgy érezzük, ennél azért több van ezekben a helyekben.

Világszám, InfoRádió, szeptember 27.

 

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.

Mindenki a helyére

Mit gondol Orbán Viktor és a Fidesz a nőkről? Hogyan kezeli őket? És mit gondol ugyanerről a magyar társadalom, és mit a nők maguk? Tényleg a nők pártja a Fidesz? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni a kötet többféle aspektuson keresztül. Felemás sikerrel.

„Én valami kevésbé szelídet kerestem”

  • Mink András

„A be nem illeszkedés vonzó távlatát nyújtották nekem” – olvasható Kenedi János szellemi ébredésének történetéről számot adó, Elhülyülésem története című 1977-es írásában, amelyet Kovács András nevezetes körkérdésére (Marx a negyedik évtizedben) írt válaszul.

Megint dubajozás

Alacsony belépési küszöb, mesés hozamok, könnyű meg­gazdagodás, örök élet: ezek közül az első kettőt biztosan ígérik a mesés dubaji ingatlanbefektetési ajánlatok. Pedig az előrejelzések szerint akár egy éven belül kipukkadhat az ingatlanlufi.

A beismerés semmis

Az ügyész kizárását kezdeményezte a védelem, a különböző tit­kos­­szolgálati szervek más-más leiratot készítettek ugyan­arról a hangfelvételről – bonyolódik a helyzet abban a büntetőperben, amelynek tárgya a Nyugat-Európába irányuló illegális kutyaexport.