Nem merte behívni stúdióiba az MTVA a vendégeit, külső helyszínekről jelentkeznek be

  • narancs.hu
  • 2018. december 17.

Interaktív

Így óvja testi épségüket a köztévé a csúnya tüntetőktől.

Az MTVA Kunigunda utcai székházához szervezett tüntetés miatt, a köztévé már be se hívta vendégeit stúdióiba, testi épségük megóvásáért.

Persze, az se lehet utolsó szempont az közmédia részéről, hogy nehogy váratlan vendégek jelenjenek meg egyik vagy másik adás közben, hisz' a tüntetők közül a skandálásokból ítélve, szívesen tenné tiszteletét akár a közmédia műsoraiban. Nem beszélve az ellenzéki képviselőkről, akik épp egy napja szeretnék felolvasni a tüntetéssorozat 5 pontba foglalt követeléseit.

A műsorokhoz külső helyszínről jelentkeznek be vendégek be. Így tett például Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is, aki véletlenül szóról szóra azt mondta el az MTV-ben a demonstráció apropóján, ami miatt az MTVA a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató közlése szerint feljelentést tesz.

Lomnici szerint akár a médiatörvényt is megsértették a képviselők, amikor bele akartak szólni a szerkesztői autonomitással (!) rendelkező közmédia szerkesztésébe.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.