A Szerk.: Magyarország legnagyobb tüntetése
Magyar Narancs, 2025. július 3.
Kedves MaNcs!
Olvastam A Szerk.-et; jó volt, de mégsem voltam vele elégedett. Nem voltam, mert egy olyan szál, amit én a június 28-i demonstráció talán leglényegesebb elemének gondolok, nem kapott elégséges hangsúlyt. Ezt olvasom: „S különösen felemelővé teszi e szombati alkalmat, hogy éppenséggel az LMBTQ betűszóval illetett polgártársaink mellett kiállva vonult fel ekkora tömeg. Legalábbis értük feltétlenül.
S mindenki másért.” Ez így szerintem nagyon gyengén ragadja meg a dolog lényegét, legalábbis azt, amit én a dolog lényegének tartok; sőt ez és így talán nem is teljesen igaz.
Nem igaz, mégpedig azért, mert meggyőződésem szerint a demonstrálók túlnyomó többsége nem egyszerűen az LMBTQ betűszóval illetett polgártársaink mellett akart kiállni, hanem valamennyi magyar polgár alapvető szabadsága mellett.
Mint ahogy sokan, én is első ízben voltam most kint a Pride-on – az én buborékomban a legtöbben így voltak ezzel. Nagyon valószínűnek tartom, hogy annyian voltunk így ezzel, amennyivel ezen a Pride-on többen vettek részt, mint a korábbiakon (ami egy igen vaskos szám).
Ők (mint ahogy én is) bár támogatják azt, hogy az LMBTQ közösség megmutassa magát, a korábbi években aktívan nem érezték azt, hogy nekik is ott kellene lenniük a felvonuláson. Most viszont úgy érezték. És azért érezték úgy, mert itt, az ő szempontjukból, egyáltalán nem az LMBTQ-jogokról, hanem az alapvető szabadságjogokról volt szó. Én is színes pólóban voltam, mint ahogy sokan színeskedtek. De az én tapasztalatom az volt, hogy a közelemben vonulók között túlnyomó többségben azok voltak, akik a szabadságuk csorbítása ellen demonstráltak, és nem pusztán az LMBTQ-jogokért…
Ezt szerintem jó lett volna hangsúlyozni a cikkben.
És ez a hangsúly, ez a különbség, bár szerintem önmagáért is megéri erre kihegyezni az értékelést, különös fényben mutatja meg magát, ha figyelembe vesszük a hatalom – remélhetőleg eredménytelen – összemosási kísérletét, amelyben igyekszenek azonosítani a demonstrálókat és azok indíttatásait az LMBTQ-közösség tagjaival és az ő indíttatásaikkal.
A propaganda, mivel tagadni nem tudta azt, hogy őrületesen sok ember vonult fel, azzal igyekszik a saját táborát és a bizonytalanokat nyugtatni, hogy az akár 300 ezer ember, aki LMBTQ-szimpatizáns, elenyésző azokhoz képest, akik a hatalom amúgy manipulatív módon feltett és ellenőrizetlenül számolt kérdéseire adott válaszok alapján elutasítják a „gender ideológiát”.
A lényeg: itt nem LMBTQ-ról és „gender ideológiáról”, hanem valamennyi magyar polgár szabadságáról volt szó. És ezért örülök annak, hogy ennyien ott voltunk, mert megmutatta: nem csak a kenyérért tud megmozdulni ennyi ember, hanem a szabadságért (is).
Üdv
Hanák M Gábor
* * *
Vegetál, bezárt, költözik
Magyar Narancs, 2025. július 17.
Tisztelt Szerkesztőség!
A cikkben a szerző negatív megjegyzést tesz a Magyar Nemzeti Galériában zajló szakmai munkára: „Ugyancsak a Várban lebontották a Magyar Nemzeti Galéria egyik szárnyát; az intézményben csomagolnak, költözésre várnak, a szakmai munka szinte megállt” – írja Mélyi József. A szerző sommás verdiktje finoman szólva köszönőviszonyban sincs a valósággal, az intézményben zajló tudományos-szakmai munkára éppen az ellenkezője igaz. Íme, néhány adat. A Magyar Nemzeti Galéria azóta lebontott „A” épületét 2022-ben vette át a Várkapitányság, hogy rekonstruálja az eredeti épületszárnyat. Az azóta eltelt időszakban több mint 40 kiállítást állítottak össze és mutattak be az intézményben dolgozó kollégák, köztük olyan szakmai és közönségsikert arató tárlatokat, mint A Galimbertik, az Anna Margit, a Gulácsy, vagy éppen a Vaszary kiállítások. A Galériában jelenleg is öt időszaki tárlatot tekinthetnek meg a látogatók, köztük az Árnyék nélkül című, Czimra Gyula életművét vagy az Élet művészete című, a szecessziós plakátművészetet bemutató kiállítást, s természetesen már jó ideje dolgozunk az elkövetkező időszak tárlatainak szakmai előkészítésén, így többek között a Tihanyi Lajos életművét, valamint a Ferenczy Károly művészetét bemutató átfogó kiállításokon, utóbbi a jövő év tavaszán Párizsban mutatkozik be. Az elmúlt években csaknem 200 magyar és idegen nyelvű publicisztikát jegyeztek a Galéria munkatársai, és mintegy 100 tudományos kiadványt és katalógust jelentettek meg. Ezek az adatok csak a szakmai munka számokban kifejezhető eredményei, és nem beszéltünk a múzeum gyűjteményének feldolgozása kapcsán zajló, magas színvonalú, napi tudományos tevékenységről. Nincs olyan valós tény, adat, mérőszám, ami alapján bárki, aki valamennyire is ismeri és figyelemmel kíséri a Nemzeti Galéria szakmai tevékenységét és látogatja az intézmény kiállításait, jóhiszeműen állíthatná, hogy nálunk a szakmai munka „szinte megállt”.
Petrányi Zsolt
tudományos főigazgató-helyettes, MNG
*
Azt írtam, hogy szinte megállt, és belülről nézve talán még mindig úgy tűnhet, mintha haladna. A felsorolt kiállítások – amelyek közül több is valóban komoly szakmai munka eredményeként mutatta be egy-egy életmű egy-egy aspektusát – nagyon messze vannak ugyanis azoktól a korszakokat, vagy hosszú évek munkája nyomán teljes életműveket bemutató, illetve átértékelő tárlatoktól, amelyek a Magyar Nemzeti Galériát évtizedekig jellemezték, és amelyek katalógusaikkal együtt a magyar művészettörténet számára továbbra is elengedhetetlenek lennének. A „szinte megállt” itt tehát véleményem szerint a múlttal összevetve érvényes.
Mélyi József
