tévésmaci

Papagájfestékbolt

  • tévésmaci
  • 2021.06.02 20:55

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché elvesztették a közeli világvárosban álló székházuk kulcsait, az észlelés után rögtön a kulcscsomó keresésére indultak, mint tette volna bárki más.

Itt kell lennie valahol, a kulcskarika nem gurul el, nem indul vándorútra. Akár azt is hihettük volna, hogy nem is Sztupa és Troché keresik a kulcsokat, hanem bárki, az általános kulcskereső. Vagy a bármit kereső, nézzük csak, fésű, szemüveg, karóra, szóval csupa olyas tárgy keresője, amit csak úgy lazán leteszünk oda, ahová nyilván nem kéne, s menten meg is feledkezünk róla. Benéztek tehát a fiókokba, feltúrták zsebeiket, még az ágy alá is bekukkantottak, de mégis volt valami, aminek megítélésekor nem lehetünk száz százalékig biztosak, hogy mindenki csinálja. Sztupa és Troché ugyanis vonultak és énekeltek. Rövid kis dal, afféle kurta alkalmi induló volt, de kétségkívül énekszó: „Székházunk kulcsa elveszett, marcipánt kap, aki megleli”, ennyi volt az egész, de végtelenítve. Sztupa szerette a marcipánt. Troché is szerette a marcipánt, de beszéljünk előbb a mondott vonulásról. Úgy keresték a kulcsot, hogy gyakorlatilag masíroztak (a módszer tekintetében valahol a pomponlányok és a díszszemlén domborító elitkatonák között), bal, jobb, bal, karlendítés mellmagasságig, de aztán a kar felszaladt az ég felé is, ahol az ököl sikkes kis köröket írt le, valahogy így (Ómafa mutatja, kicsit vicces). Elöl Sztupa, mögötte Troché (ő a magasabb), végig a székház termein (épp leléptek volna, amikor észlelték, hogy nincs mivel zárni). Tehát ott tartottunk, hogy Sztupa szerette a marcipánt. Troché is szerette a marcipánt. De máshogy szerették! Sztupa úgy szerette a marcipánt, mint te vagy én, vagy legfeljebb Gombóc Artúr. Ha jött szembe marcipán, felette. Ha eszébe jutott, hogy marcipánra vásik a foga – megannyiszor karácsonyi akciók idején –, még vásárolt is magának s feleinek, majd szétosztotta és megette – engedjük meg, olykor a szerzemény nagyobbik részét. Gyakorlatilag az is mindegy volt, hogy marcipángolyó vagy marcipánkenyér, vagy marcipánakármi az illető, jöhetett. Troché viszont úgy volt vele, hogy csak a lübecki marcipán a marcipán, egyszer még Lübeckig is elment érte, az NDK-s kollégák megmutatták Warnemündét, Rügent, de ő Sztupára hagyta a szíveslátást, s az első adandó alkalommal áthúzott Lübeckbe, marcipánért.

Pénteken (4-én) este tízkor az HBO-n fogunk neki a tévézésnek, mert ott bizony a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című magyar versenyfilmet vetítik le. Horvát Lili művét méltán fogadta anno szívébe kritika és közönség, így csak lusták elé járul most, nekik meg csak annyit tudok mondani, hogy Stork Natasa idegsebészt, Bodó Viktor meg (mi mást?) agysebészt ad benne. Megnyugtatok mindenkit, valójában szó sincs meghatározatlan időről, alig több mint másfél óra az egész. Rövidebb, mint a címet kimondani. Kedvencem e tekintetben nyilvánvalóan a Sikerül-e hőseinknek megtalálni Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (eredetiben még jobb: Riusciranno i nostri eroi a ritrovare l’amico misteriosamente scomparso in Africa?) – azt de nagyon vártam. Sose felejtem azt a rideg, késő őszi napot, nem esett, csak borús volt és hideg: tizenharmadika, csütörtök! 1969 novemberében, odakint forrt a világ (hol? hol? mindenütt), mi meg a Vörös Csillag előtt vártuk Sordit és a többi marhát (Nino Manfredi, Bernard Blier és csupa efféle jómadár). Természetesen ezt nem adja a televízió, de addig csinálják ezt, míg elunom, és beírok.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk