tévéSmaci

Pintyem pintyen

  • tévésmaci
  • 2019. július 6.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché kiültek a tornácra, már hallgattak a harangok. Mondhatni, általános kuss volt, a kutyák is elcsihadtak, a gyerekek se rajcsúroztak, szél se pisszent, bokor se hajlott, a falu végin megálltak a szekerek. Sztupa sem szólt, Troché is hallgatott, vánszorogtak a másodpercek, megállt az idő, hülyén körülnézett, hogy merre is tovább, merre is a semerre, de sehogy sem tudta eldönteni. Azt azért a tüzetesebb megfigyelő levehette, hogy ez még kurvára nem az örökkévalóság, mondjuk, az kifejezetten a tüzetesebb megfigyelő segítségére volt ebben, hogy e nagy semmibe egyszer csak belecsikordult az istállóajtó, hogy keserves és lassú nyisztorgással szélesre táruljon, s kicsoszogjon rajta Ómafa. Az időnek is rögtön leesett a tantusz, innen már nem volt kérdés a merre tovább. Nekilódult, mint egy olimpikon. Ómafa nyakát behúzván, fejit a mellére buktatván foga közt szűrte kifelé a Kossuth-nótát. Vagy valamit, ami lehet, hogy hasonlított rá, Kossuth Lajos gatyában táncol, mert azt hiszi, ő Petőfi Sándor, éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Az istálló messze volt a tornáctól, és Ómafa nem kapkodta el a járást, de úgy a nyári konyhától már elért Sztupáékig a neszezése, kiszakadtak hát ők is az idő öleléséből, ha pontosak akarunk lenni, elengedte őket a távozó idő, székük megreccsent vagy fingott valaki (valahol, a távolban, ahol a húrok pattognak, talán egy tehén), de a szituáció béklyói az idő elsurrantával sem lazultak. Énekelni, dehogyis énekelni, dödögni, tútolni kellett nekik is a Kossuth-nótát, s feltétlenül még hülyébb kacskaringókkal, mint Ómafa. Esik eső lábikrámra, Kossuth Lajos fütyöl rája, valahány csepp esik rája, annyi áldás, szájonárá (sayonara). De Ómafa ekkor már a köcsögfa alatt slattyogott, Sztupa és Troché elhagyták a nótát és odanéztek, megsüvegeli-e megint a köcsögfa a vén negyvennyolcas huszárt? Megsüvegelte. Megemelte kackiásan minden csuprát, köcsögét.

Pénteken (7-én) a Duna tévé vidáman hasítja tovább két súlyosabb életműsorozatát. Bergman bácsi az 1958-as Arccal köszön be, Herzog bácsi az 1982-es Fitzcarraldóval. Bergman ekkor már túl van sok mindenen (Fűrészpor és ragyogás; A hetedik pecsét;
A nap vége),
de még messze nem teljesen Bergman. Herzog viszont itt a legherzogabb, herzogabb már nem is lesz. A Verdi, Bellini és Puccini muzsikájára vergődő Klaus Kinskinél sem lesz már herzogabb soha senki, meg még a nyolcvanas évek budapesti artmozi hálózatánál sem lesz herzogabb senki, még a Duna tévé sem, talán csak Max von Sydow kurta pipája az Arcból.

Szombaton este kilenckor már más lesz a világ, imádott Júliánk, Claire Danes a Paramount Channelen hozza Cosette-et, Liam Neeson Valjeanja mellett, s gaz Javert-ként Geoffrey Rush pünktlich úgy esik háttal a Szajnába, mint negyven évvel azelőtt Bernard Blier. S persze valahogy döcög a tavaly útjára bocsátott hatrészes Nyomorultak feliratozása is a megfelelő helyeken.

Vasárnap egy nem is oly régi Mészáros Márta-film, az Aurora Borealis – Északi fény játszik, természetesen a Cinemax 2-n este tíz előtt valamivel, hol is máshol.

Hétfőre marad a feleslegesség mámoros gyönyöre: a Mozi+ este kilenckor a 2016-os kiszerelését adja A hét mesterlövésznek. A tévézést is a csúcson kell abbahagyni, de azon már rég túl vagyunk.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.