Rádió

Podcastok és orgiák

Balázsék

Interaktív

A hozzáértők szerint a podcast lehet a rádiózás jövője, de efelől még amellett is akadnak kétségeink, hogy valóban izgalmas, viszonylag friss és eléggé demokratikus, hangos médiumnak tűnik.

A dolog neve az iPod és a broadcast összeboronálásából származik, és bármiféle olyan hangzóanyagra használható, ami visszahallgatható, letölthető, megosztható, és független a nagy műsorszolgáltatók kínálatától. A lényeg a függetlenségen volna, legalábbis elméletben, de a gyakorlatban azt látjuk, hogy a független és nem független podcastok együttesen árasztják el a világháló zegzugait. Egyáltalán, mit jelent a független médiatermék 2020-ban? Van-e ilyen egyáltalán, és ha van, abban mi a jó? Mint a podcast elnevezés etimológiája mutatja, az már eleve egy gigavállalat, az Apple termékéhez kapcsolódott, szóval ilyen értelemben nonszensz függetlenségről beszélni. Ugyanakkor a kifejezés levált az almás cégről, annak mindenféle termékéről, és gyakorlatilag átragadt a világhálón szabadon terjeszthető hangzóanyagokra. Podcastnak hívjuk a nagy napilapok online audiomellékletként megosztott tartalmait éppúgy, mint kedvenc influenszerünk agymenéseit vagy a helyi kutyakozmetikus hangzó blogját.

A televíziógyilkos streaminghez képest (amiben semmi demokratikus nincs) a podcast hagy némi kiskaput az amatőröknek, a magánembereknek, a „senkiknek”, egyszóval nekünk. A rádiónak egyelőre nem lehet vetélytársa, hiszen képtelenség annyi podcastot termelni, amennyi egy rádió műsorkínálatával felvehetné a versenyt. És hát lényege szerint is épp arról szól, hogy ne egy csatornát hallgassunk folyton, hanem állandó szörfözéssel töltsük ki a hangzó anyagokra szánt időnket. Tehát mi magunk lehetünk a műsorszerkesztők, amennyiben összeválogatjuk kedvenc podcastszolgáltatóink kínálatából a saját ízlésünknek legmegfelelőbb programot. Ez a szabadság egyfelől jó, másfelől meg nem, hiszen, ahogy az az internetes tartalmakkal általában lenni szokott, elképesztő mennyiségű színvonaltalan anyagon kell átrágni magunkat, hogy valami jót is találjunk. Régen ezt a szerkesztők végezték el helyettünk, de a szerkesztők mára eltűntek, a felelősség pedig teljes egészében a miénk. Akár akarjuk, akár nem.

Magyarországon is felemás a helyzet. Vannak már népszerű podcastok, de ezek jelentős része még valamelyik hagyományos sajtóformához kapcsolódik. Igaz, hogy jönnek fel a függetlenek, az influenszerek, az audiobloggerek, de ha hihetünk a felméréseknek, a leghallgatottabb podcast még mindig a Balázsék című műsor, egy sima rádióműsor online megosztása. Csalás ez bizonyos értelemben, de jól mutatja a magyar podcastfogyasztók érdeklődési horizontját, illetve közelítési útját is. Lassan váltanak át a hagyományos rádióról, és eleinte az onnan megszokott műsorformákat keresik, majd idővel csatlakoznak egyedi podcastos tartalmakra is.

Balázsék az év végén ugyanakkor gondoltak egy merészet, és a rádiós adások megosztása mellé – amolyan extraként – legyártottak egy különálló podcastos anyagot. Van ebben progresszió, bár a fő mozgatójuk az volt, hogy szabadabban használhassanak trágár kifejezéseket, és nyíltabban boncolgathassanak felnőtt-témákat, hiszen a podcastokat egyelőre nem fenyegeti az NMHH. De végül is valamit valamiért. Balázs rögtön alapos bazdmegolással indít, és boldogan veszi tudomásul, hogy ilyet lehet. Meg nevükön nevezni a nemi szerveket, a különféle behatolási módokat, szexuális segédeszközöket és így tovább. A téma ugyanaz, mint az előző napi rádiós adásban, csak ezúttal kendőzetlenül: a Juli nevű rádiós kolléga élménybeszámolója egy budapesti szervezett orgiáról. Persze állandó poén, hogy a hölgy csak újságíróként volt-e jelen, vagy be is szállt. „Legalább egy szopásra”, mondja Balázs, mert mondhatja. Most arról kéne beszélni, hogy jó-e az, hogy ezt így lehet beletolni a nagyvilágba, vagy nem jó. De erre nincs válasz, mint ahogy érzésünk szerint ez már nem is érvényes kérdés. Nem az a kérdés ugyanis, hogy egy hagyományos műsoretika vagy rádiós morál szempontjából mit jelent a dolog, hanem azt, hogy milyen lenne az a releváns fogyasztói attitűd, ami a helyén tudja kezelni az új műfajokat s a velük járó szűretlen tartalmakat. Ez ügyben még van mit tanulnunk, és ha mást nem is, azt mindenképpen megköszönhetjük Balázséknak, hogy erre ismét felhívták a figyelmünket.

soundcloud.com/balazsek, december 30.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.