tévéSmaci

Rókalék

  • tévésmaci
  • 2020. április 5.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a Botafogo Clubban ücsörögtek, az volt az ücsörgések ücsörgése: valamiféle ritka értékes jutalma a tevékeny életnek. Sztupa a tevékeny helyett hajszoltat mondott volna, Troché még durvábbat: élet ott, hol búgnak a tárnák. De a Botafogóban jó volt. S akkoriban mindenki dohányzott. Ott meg pláne. Kékes füstlepel ereszkedett a különben is rosszul világított helyiségre, s a látást, de még a hallást is függöny takarta, természetesen füstből dettó. A parányi színpadon (állandósult jelző, elfért volna azon akár a Stúdió 11 is, de valamiért őket sohasem hívták) Dusty Springfield énekelt, s épp ott tartott, hogy That ever since we met you’ve had a hold on me… tényleg, mintha egy távoli rádióból jönne a hangja, Sztupa még valami recsegésfélét is hallani vélt, biztos zavarják, mint a komcsik a Szabad Európát. A lendületes dal tökéletesen egybeolvadt, pontosabban szólva tökéletesen harmonizált a jelmezes felszolgálók arra irányuló hősies küzdelmével, hogy különösebb késlekedés nélkül gyűrjék le a füst közegellenállását. Mint amikor csak egészen kicsit lassítanak le egy száguldást rögzítő filmet. A felszolgálók szinte átúszták a füstöt, s nyomukban, mint furcsa alakmás sietett a jelmezük. A kettős látás különben is sajátja volt az ilyen intézményeknek, de Troché rá is segített, amikor elképzelte, hogy jön a lány, leteszi elé az italát, majd érkezik a jelmeze, és felkapja előle, aztán tovasiet vele, ő meg csak nézi vágyakozva. Ahelyett, hogy a hülye jelmez például a hamutartót ürítette volna ki, nem, bazd meg’, az gyakorlatilag kifolyott az asztalra. S volt olyan este, amikor nemcsak a személyzet, de a kísérőzenekar is jelmezben volt, s ez alatt nem a csillogós egyenszmokingjukat és -pantallójukat értjük.

Pénteken (6-án) este, 20.25-től együtt hallgathatjuk a Duna tévén, úgy is mint nemzeti főadón a kor szavát a neves operarendezővel, Franco Zeffirellivel. A már fiatalon idős mesternek számító művész a kilencvenes évek végének szavát ugyanis úgy értette, hogy jó lesz Hamlet szerepét Mel Gibsonra bízni, s ő, a hangok embere nem is tétovázott. Ha tétovázott volna, akkor azt is meghallja nyilván, amikor fél óra spéttel az idők szava azt mondja, áh, csak vicceltem, de ekkor Franco bá’ már túl volt árkon-bokron. Ebben a filmben az a jó kétségtelenül megvan, hogy pont vége lesz akkorra, amikor a Titkok és hazugságok kezdődik, s ez leginkább azért tuti, mert ugyanazon a csatornán jön. A Titkok és hazugságokról meg legyen elég annyi, hogy nem csupán a kilencvenes évek magasan legjobb filmje. S aki bírja az éjszakát, na, hallod, pénteken (!), az nyugodtan kivárhatja, míg 2.20-ra lefő a Film Cafén David Cronenberg fénykorához képest kétségkívül kései műve, az Easter promises – Gyilkos ígéretek.

Vasárnap Bobby Redford szédíti a lovakat a mondott Cafén este kilenckor. Önök kitalálták: A suttogót vetítik!

Keddre mindenki keresse elő a szájharmonikáját, mert feleltetés lesz a Cinemax 2-n este fél kilenckor! Önök most is ötöst fognak kapni, hisz kitalálták: a Volt egyszer egy Vadnyugat megy itt.

Szerdáig kell azonban várni (Duna, 21.50) egy igazi westernre, mert az igazi western az több mint western, Nick Ray Johnny Guitarja pedig ezerszer több, mint egy western: remekmű, nem vitás. Csináljanak önök is tévézés helyett remekműveket, s adjanak nekik vicces keresztneveket.

 

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.