Amikor Sztupa és Troché megalkották a sebesség relativitáselméletét, volt nagy csodálkozás. Minden nagy felfedezés, találmány borítékolhatóan hozza magával a csodálkozást, így van ez régóta. Az ősember is beszart, amikor meglátta a metrót: a föld alatt dzsanázik, mint a vakondok, mondta, s könnyedén fejbe kólintotta magát a bunkójával, hátha felébred. De ébren volt, s gyorsan felrajzolta a barlangja falára a Charing Cross metróállomást, hogy legközelebb inkább azt kólintsa – árnyalatnyival lendületesebben – fejbe, aki kételkedik a szavában. Jaj, kicsit eltértünk a tárgytól, mely ugyebár a sebesség relativitása, amit úgy értünk, s reméljük felfedezői – Sztupa és Troché – is úgy értették, hogy mindenki egyforma gyorsan szalad. Vagy legalábbis egyformán érzi gyorsnak a haladását, ha siet, ha fut, ha szalad vagy cammog. Szóval csak egyfajta szaladás, futás, sétálás van – s az maga a haladás. A szaladás. De ugyanaz igaz a lótás, a csámborgás és a császkálás esetében is. Ha a tatád fut, totyorgásnak látod, ő száguldásként érzékeli, még akkor is, ha lemarad a villamosról, s mindkettőtöknek igaza van, Sztupa és Troché ezt Valerij Borzov segítségével bizonyította. A kísérlet maga roppant egyszerű volt, Borzovnak utol kellett érnie a villamost, amit egy Juha Väätäinen nevű csóka vezetett (a jelentős felfedezés minden résztvevőjét dicséret illeti). Borzov előbb fiatalon futott a villamos után, később meglett férfiú korában (a bizonyítás e szakaszában Lasse Virén kormányozta a tuját, neki is kijár a tisztelet), végül öregen (Borzov ekkor odasündörgött Sztupához, nacsalnyik, ehhez nem használhatnék járókeretet?, de Sztupa elhajtotta). Az eredmény viszont fényesen igazolta a feltételezést. Borzov úgy futott, mint a nyúl (hisz mindenki ugyanúgy tud csak, ezért nem tanácsos a teknőssel sem ujjat húzni).
Szombaton (8-án) este kilenckor a Paramount Channelen lesz A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, mert a rendező most is kavar valamit a moziban.
Pénteken (7-én) este fél kilenckor a nemzeti főadó a Cherbourg-i esernyők című 1964-es franszia zenés filmet adja. A magyar címe is elég jó, de az eredeti még jobb: Les Parapluies de Cherbourg. Mint azt mindenki tudja, arról van benne szó, hogy a poétikusan ifjú Catherine Deneuve paraplét árul Normandiában, de közbeszól az algíri csata, ahol jelenése van a fiújának, aki hadba indulván azért még felcsinálja, közben még azt is éneklik, amikor köszönnek. Aztán meg nem ír, tudniillik levelet a feketelábúak közül. Aki látta, az tudja, hogy ez A nyolcadik utas: a benzinkutas első része. Ugyancsak a központi főcsatorna adja rögtön utána a Katharina Luther című filmet, mely mű ugyebár a hírhedt leányszöktetőt, Luther Mártont mutatja be. Nem is egyszerű leányt szöktetett a wittenbergi szögező, hanem mindjárt egy apácát – már akkor is a rokonszakmák képviselői vagy a kollégák jöttek össze, mint az internetes társkeresés előtti minden korban. Este tizenegy után pedig az HBO-ra lehet átszökni, ahol régi kedvenceink, Michael Gambon, Ray Winstone, illetve Sir Tom (a Courtenay) fújják meg a gyémántokat. Igen, A tolvajok királyáról beszélünk. Mi persze azt szeretjük igazán, amikor ugyanezeket a gyémántokat Phil Daniels fújja meg. Fújjon meg mindent Phil Daniels! Kezdhetné rögtön a nagymamucikám tévéjével.
