Rádió

Skizofrén helyzetek

Pszichiátriáról a Kossuthon

Interaktív

Hiába telt már el egy bő évtized, a pszichiátriáról folytatott szakmai és magánbeszélgetések origójában, úgy tűnik, ma is az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), vagyis népnyelven a Lipót bezárása áll.

Olyan közös trauma ez, amelyben valamiképp azok is érintettek, akiknek a neves műintézményhez egyébként soha nem volt közük. A pesti szlengnek is része lett, villamoson, metrón ma is gyakran hallani, ha egy-egy utas furcsábban viselkedik: „ezt is a Lipótról engedték ki”. Nyilvánvaló tehát, ha egy műsorban a pszichiátriai ellátás megreformálása a téma, mint a kályhától, a megszólalók kénytelenek mondandójukat az OPNI csúfos felszámolásától indítani. A keddi Felfedező pszichiáter szakértői is így tettek, igaz, a szó szoros értelmében nem az ő szavaikkal kezdődött az adás, hanem Angéláéval, akinek a lánya, miközben Amerikában tanult egyetemen, egyszer csak összeomlott, és súlyosbodó skizofrén tünetekkel kénytelen volt hazatérni Magyarországra.

Az ősszel megújult Kossuth rádióról ejtettünk már néhány szót az elmúlt időben, de hát mégiscsak a nemzeti főadóról beszélünk (ahogy azt most már mondani illik), nem tehetünk úgy, mintha nem tűnnének föl a változások. Ki ne örülne például a visszatért Vízállásjelentésnek vagy a hétvégente újra zengő Jó ebédhez szól a nótának, hogy az egész szombat délutánt egyben lenyelő kívánságműsor-komplexumról ne is beszéljünk. Ezekhez képest alig tűnik fel, hogy a hétköznap délutáni menetben is van valami új, pedig a naponta fél három tájban jelentkező Felfedező-széria valójában érdekesebb alany, mint a fenti régi-új műsorképződmények. A félórás ismeretterjesztéshez precízen le vannak osztva a napok: a hétfő a környezetvédelemé, a kedd az egészségé, a szerda témája a nyelv, az irodalom és a zene, a csütörtöké a tudomány, pénteken pedig a gazdaság kap egy fél órát.

A pszichiátria tehát – Veress Ágnes vezetésével – kedden került terítékre, és mint mondtuk, az OPNI lenullázásától indult a vizsgálódás, amiben tényleg csak nagyon enyhén, egy-egy riporteri kommentár alján lehetett érezni az országépítő hurráoptimizmus állami médiából oly gyakran kihallható egyenmondatait. És még ezt is mindig ellensúlyozták a megszólított orvosok és egyéb szakértők higgadt, olykor enyhe szkepszisbe hajló véleményei. Az, mondjuk, igaz, hogy nem derült ki azonnal, a beszélgetéseket hol vették fel, s úgy tűnt, az a három új projekt, amiről a felvezetőben szó volt, és amin keresztül most 9 milliárd forint fog jutni a pszichiátriai ellátás fejlesztésére, csak egy téma a sok közül. Aztán az utolsó percekben világos lett, hogy minden megszólalást (kivéve Angéláét) azon a sajtótájékoztatón rögzítették, ahol a projekteket bejelentették.

De tulajdonképpen már akkor gyanakodhattunk volna, amikor az Emmi részéről Vitályos Eszter méltatta a programokat. A műsorkészítők ugyan nem árulták el, de Vitályos az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár. Ugyanígy nem kötötték a hallgatók orrára azt sem – tényleg, egy kései, félreeső megjegyzést kivéve –, hogy tehát ezt a pszichiátriai fejlesztést az Európai Unió finanszírozza. Miközben megújuló kórházakról, fejlődő ellátásról és emberi körülményekről ment a csevej, ezt azért hozzá lehetett volna tenni – még ha tudjuk is, hogy manapság nem ildomos a hála ilyetén kifejezésével élni.

Azért nagyon kártékony az ilyen manipulálás, mert hiába járult hozzá a műsorhoz a megszólított pszichiáterek mindegyike figyelemre méltó és szakmailag is körültekintő kommentárokkal, a hallgató olyan, ha észreveszi a maszatolást, arra fog elsősorban emlékezni. A maga nemében ez is egyfajta skizofrén helyzet, igaz, ezt a tisztességes tájékoztatással viszonylag könnyű lenne kezelni.

Felfedező – az egészségről, Kossuth Rádió, december 4.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.