Tévé

Szálkamentes - A Bagi Nacsa Show

Interaktív

Habár igazán bővében vagyunk a professzionalista, s még inkább az öntevékeny nevettetőknek, azért ma mégiscsak meglehetősen humortalan világban élünk itt Magyarhonban.

Valamiképp se a kényszeres stand-up viccelődés, se a körkörös gúny özöne nem emeli a nemzeti kedélyt, így aztán jócskán felértékelődnek azok a humoristák, akik legalább mosolyértékű produkciók előállítására képesek. A Bagi–Nacsa-párost is ez a megbecsülendően szolid színvonal teszi figyelemre érdemessé, hiszen nekik még a köztévén is sikerült egy-egy kellemesebb műsort összehozniuk. Merthogy a Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán rendszerint a festenivalóan rossz cím ellenére is megmosolyogható volt, hála a szerencsésebb paródiáknak meg a hozzájuk rendelt maszk- és parókaremekléseknek.

false

 

Fotó: Bara Szilvia / baginacsa.hu

A páros némi szünet után most visszatért a Dunára, s az új, puritán címmel ellátott show első adásában megkísérelte a lehetetlent: könnyed-viccesen tálalni a menekültválságot. David Copperfield áthatol a déli határzáron, a kopasz parókás Nacsa által megidézett Gundel Takács Gábor futva menekül a behatolók elől, Játék határok nélkül stb. – az eredmény teljes kudarc. Van téma, amely nem tűri a sekély viccelődést, sem azt, hogy érdemi állásfoglalás nélkül váljon tréfakísérlet tárgyává. S van azután téma, amely nagyon is alkalmas lenne a kifigurázásra, ám gyomorbeteg és kétoldali hisztériában szenvedő köz­életünk gátolja a felszabadult és – jó értelemben vett – gátlástalan mókázást. Nacsáék új szériájának nyitányát most mindkét említett jelenség leárnyékolta, s bizony leárnyékolta azt némi fantáziátlanság is, amely oly érzékletessé vált egyik-másik paródia láttán. Mert ha szövegében kínos is egy Angela Merkel-imitáció, azért az ikonikus ujjbegy-összeillesztés akkor se maradhatna ki belőle, ellenben a miniszterelnök paródiája bízvást elműködhetne már a „hajrá, magyarok!” nélkül is.

Marad az első adásban még menthető önreklámozás tömkelege, sok szellemtelen mondat közben egy-egy jobb ötlet („rompárttá alakul az MSZP”), s persze néhány sikerült paródia. Hogy Szente Vajkot, Áder Jánost vagy Tóbiás Józsefet érdemes-e parodizálni, az persze kérdés, de az összhatás a válasz nélkül is kelt némi halvány derűt, s még inkább egyértelmű e derű akkor, amikor Terence Hillt, Törőcsik Marit meg Pécsi Ildikót körvonalazza a kettős utánzóművészete. S mindenekfelett kedélyfokozó hatású az, hogy vendég gyanánt végül a valódi és hamisítatlan Bodrogi Gyula is belép a műsor díszletei közé. A jelenség ma nyolcvan felett is fiatalosabb Bagiéknál, s hozzá üdítően eredeti is, melyhez képest figyelemre méltó kontrasztot teremt Nacsa Olivér, akinek teljes műsorvezetői működése réges-rég beleragadt hajdani Friderikusz-paródiájának hang­ütésébe. Bodrogi rövid vizitje sok mindent feledtet a megelőző percek kínlódásaiból, miközben egy tanulságot mintegy önkéntelenül, ám annál erőteljesebben az eszünkbe vés: az ilyen műsorokhoz valódi, érdekes személyiségek kellenek, s nem csak a vendég székébe. Mert mélyen igaz közhely, hogy csak az ilyen alanyokat érdemes parodizálni, de éppígy igaz, hogy a jó parodistát nem a hangutánzás, a maszk meg a paróka teszi, hanem az, amit mindezek mögé elrejt. Már ha van mit.

Duna TV, március 3.

Neked ajánljuk