Rádió

Szezonok, fazonok

Kokó beszélget

Interaktív

Azt talán túlzás lenne állítani, hogy abszolút uborkaszezon van, hiszen egymást érik a jobbnál jobb nyilatkozatok, eszmefuttatások, közéleti-politikai aranyköpések, de azért azt sem igen lehet elhallgatni, hogy a kánikulában zselévé főtt hallgatóság minderre meglehetősen apatikusan reagál – továbbra is, és még inkább.

Nem lehet könnyű ilyenkor rádióműsort készíteni, hiszen egyszerre kellene a vízparton hűsölő nyaralók és a munkahelyen aszalódó dolgozók igényeit szem előtt tartani, tehát az se jó, ha valami túl mély, az se, ha túl sekély, nem jó, ha monoton, de kifejezetten harsánynak sem szerencsés lenni. Talán a lángossütőkre érdemes ilyenkor koncentrálni, hogy valami olyasmi menjen adásba, ami a bádogbüfében gürcölőknek el tudja terelni a figyelmét a kibírhatatlanul hosszú munkaidőről, de nem annyira arcba mászó mégsem, hogy a fokhagymás ecsettel bíbelődő kuncsaftokat elijessze.

A beszélgetős műsorokat ma Magyarországon valamiért ilyen neutrális műsoroknak tartja a közvélekedés – és ez meg is látszik rajtuk. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány olyan interjúra emlékszünk az elmúlt pár évből, aminek valóban lett volna személyes, egzisztenciális, érzelmi, ne adj’ isten társadalmi jelentősége, vagy legalább csak helyi értéke. Rossz, alákérdezős, himihumizó, szak­maiat­lan és bizony etikátlan dialógusok is annál inkább felbukkannak emlékezetünk horizontján, elhessegetni se győzzük őket. Messzemenő következtetést a saját lelki nyugalmunk érdekében nem akarnánk ebből hirtelen levonni, így inkább csak annak a kellemetlen érzésnek adunk hangot, hogy mintha a lényegi kérdések iránti kíváncsiság, a másikkal való komoly szembenézés vállalása és az emberi párbeszéd világfelforgató erejébe vetett hit eltűnt volna az éterből.

Kovács „Kokó” István egykori bokszbajnok Lánchíd Rádión futó műsora, az Esti mesék sem cáfol rá baljós érzésünkre, ugyanakkor azt le kell szögezni, hogy azért a maga keretei között egyfajta törekvésnek legalább a kísérleteit fel lehet benne fedezni. Ez a törekvés pedig valami nagyon jól fésült és zavarbaejtően nyájas diszkusszió létrehozására irányul, a baráti párbeszéd nyilvános imitációjaként. Ez is egy megközelítésmód, rendben, talán a szemérmes-érzelmes húrokat pengetve is fel lehet tárni egy lélek mélységeit, de ehhez valóban szükséges egy közösen megélt intimitás kérdező, kérdezett és hallgató között. A műsor leadje azt is állítja, hogy Kokó itt a barátai­val beszélget (ha jól látjuk, a Klubrádióban Vámos Miklós készít hasonló felkiáltással beszélgetős műsort), ami végül is oké, bár felmerülhet, hogy ahhoz minek a rádió nyilvánossága; másfelől nézve meg persze azért az sem igen hihető, hogy valakinek ennyi barátja van – már elnézést a naiv megközelítésért.

Ez az álbaráti hangütés aztán valami egészen fura, szirupos atmoszférát von maga köré. A legutóbbi adásban például Tahi-Tóth László volt a vendég, akivel Kokó rögtön tegeződve kezdett el diskurálni, mondván, jól ismerik egymást, egyszer már a szorítóban is összecsaptak. Hát jó, ezután nyilván lehet már tegeződni. Viszont a barátság itt lényegében véget is ér – ami egyáltalán nem biztos, hogy baj –, a párbeszéd pedig egy sima életútinterjú formáját húzza magára (sőt Tahi-Tóth egy-egy korrekciójából az is kiderül, hogy Kokó azért nem készülte halálra magát a partneréből). Nagy baj nincs az egésszel, csak hát se íze, se bűze. Lassan csordogál a dialóg, bár hozzátartozik, hogy este kerül adásba a műsor, ilyenkor már az emlegetett képzeletbeli lángossütő előtt is oszladozik a nyaralók tömege. De még ezt figyelembe véve is súlytalanul lebeg végig az adásidőn a produkció. Talán a polgári kedély kárára is érdemes lett volna egy-egy élesebb kérdéssel megpróbálni belesni a vendég köpönyege alá, s nem ilyen nagyvonalúan ráhagyatkozni Tahi-Tóth önéletrajzi elemeket és színházi közhelyeket nem túl kiszámíthatatlanul vegyítő mesélőkedvére.

Esti mesék, Lánchíd Rádió, július 21.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.