tévéSmaci

Barátom a bárányom

  • tévésmaci
  • 2015. augusztus 23.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché kiültek a Batthyány téren a kőkorlátra, szokásuk szerint cselekedtek, de ez az alkalom mégis más volt, mint a többi. Egyszerűen ott ragadtak. Lógázott lábuk alatt suhant az alsó rakpart so­káig sűrű, aztán gyérülő gépkocsiforgalma, de ők csak ültek a vártán, bámulták szemben a Parlament tetején ácsorgó rézvitézeket, nem is nagyon beszélgettek, csak néha egy-egy szót, egyszerű mondatot, ha elment egy hajó vagy lecsapott egy sirály. Az idő múlását legfeljebb kicsinységek érzékeltették. Este nyolckor – alig is sötétedett még – bezárt a Batthyány téri ABC, s kisvártatva Hédi jelent meg, a sajtpult lelke (bár lennének olyan krónikások, akik más testrészét domborítanák ki, viszont Ómafa közismerten finom ember), e szavakkal, úgy látom, sokáig maradtok (az első húsz deka ementáli után már tegeződött velük, akkoriban nem volt nagy a választék), hoztam egy kis kaskavált, meg maradt Százados úti kenyér is, de rohannom kell, mert megy a HÉV-em, s letett egy „Csemege kosárral” meg­mintázott nejlonszatyrot a kőkorlátra. Tudták, hogy most kéne felállni, s elkísérni legalább a HÉV-ig vagy inkább hazáig, s vele maradni, nem a rézvitézekkel, de nem mozdultak, ez a nap más volt, mint a többi. Tizenegyre járt, amikor elkezdtek szivárogni a Kaszába a főerők, igen, a Casanova bárba. Zámbó Jimmy, alighogy leült a bandájával, az első dolga volt rendelni egy üveg pezsgőt, ruszkit, hogy a ­stewardesek vigyék ki a haveroknak a tér másik oldalára, jegesvödörben, poharakkal, s csak aztán foglalkozott az asztaltársaságával. Sztupa és Troché ekkor már egy ideje a denevéreket figyelték, ahogy keringenek a vörös csillag meg a rézvitézek között a kivilágításban, körbe-körbe. Olyan volt az egész, mint egy jól megrázott hóvarázs… Sztupának volt egy különleges képessége, gond nélkül meg tudta számolni a mozgásban lévő objektumokat. Hiába cikáztak a tök egyforma denevérek a tornyocskák, szobrocskák között ki a fényből, be a fénybe, Sztupa csak odapillantott, s tudta, hány ma a denevérszám. Tippelsz, Troché? Troché nagy tippelő volt, még olyan meccseket is rendszeresen eltalált a totón, mint a Pénzügyőr–Volán, ahol még az utolsó percekben is bundáztak, de most csak vállat vonyított. Lekötötte a pezsgőspalack és a sajtmaradék. Aztán Sztupa mondott egy számot, mi meg bekapcsoltuk a tévét.

Szombaton (25-én) este igazán kitesz magáért a Duna, előbb, fél tízkor A nagy balhét adja, rögtön utána meg a szívünknek valamelyest kedves Papírholdat, melyet nyugodtan nevezhetünk az amerikai La Stradának éppúgy, mint a Mikor masírozunk, kapitány uram? kezdetű magyar népdal hollywoodi adaptációjának, ami a Mit viszünk az útra? kérdésre azzal felel, hogy azt, ami rajtunk van, az öltő ruhát meg tán pár falatnyi ennivalót. Persze, ez a nagy amerikai giccs, annak viszont annyira tökéletes, hogy messze túlmutat önmagán. Amikor Ryan O’Neal, a nem túl aggályos Biblia-ügynök végigzúz a gazdasági válság verte Közép-Nyugaton egy kislánnyal, aki vagy az övé, vagy nem, nos, ekkor kétségkívül nagy tétek forognak a kockán. Tegyük gyorsan hozzá, hogy este nyolckor volt a Film Cafén Jackie Brown is, nem ellenőriztem ugyan, de elég biztos vagyok benne, hogy ott mindennap van Jackie Brown.

Vasárnap este háromnegyed nyolckor minden idők egyik legjobb magyar címe, A tizedes meg a többiek megy az m3-on, tizenegy után meg a Brian élete, amit állítólag sokan szeretnek. Persze közel sem annyian, mint Bud Spencert és Terence Hillt, akik egy korai munkájukkal vétetik észre magukat éjfél után az RTL Klubon. Az Isten megbocsát, én nem! c. mű feltehetően a pofozkodásról szól.

Hétfőn Kirk Douglas, Az utolsó cowboy úszik le tizenegy után a Dunán, míg viszont fél tízkor a Cinemaxon volt a Hosszú nagypéntek.

Kedden elkezdi a Duna Ford Madox Ford kiváló regényének, a Parade’s Endnek az adaptációját, Az utolsó angol úriembert, a főszerepben Benedict Cumberbatchcsel. Erre mondja valaki, hogy no tv! Mondom.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.