tévéSmaci

A hócápa újabb kalandjai

  • tévésmaci
  • 2015. augusztus 30.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a csimpánzokkal, igen forró volt a helyzet. Ott kezdődött, hogy leszóltak a minisztériumból, hogy Kádár elvtárs meglátogatja a Fővárosi Állatkertet. Az a Kádár? – kérdezte a kisfőnök a nagyfőnököt, de mind a ketten tudták, igen, Kádár János érkezik vizitbe. Itt aztán rend legyen és sarkosság, pedantéria. Derűs pofájú állatok, a főnök a szibériai tigris, a tőkés réce lépjen vissza a harmadik sorba. Főnök, baj lesz a csimpánzokkal. Mi? Tudja, a nevük. Mi lesz, ha Kádár elvtárs megkérdezi. Nyugi, biztos nem fognak bemutatkozni. De ha a gondozót kérdezi? Az nem tud hazudni, beszarik és kinyögi. Hívjuk Sztupát és Trochét, majd ők elrendezik, mondta ki a végső szót a vezér. Így esett aztán, hogy Sztupa és Troché fehér köpenyben találták magukat, amint épp az ingujjra vetkezett első titkárt vezetik körbe a ketrecek közt. Arra a napra máig emlékszik mindenki, különös tekintettel a teknősbékára és az elefántra, hisz azok közismerten hosszú életűek. Először teljesen le akarták zárni a kertet a látogatók elől, de szóltak föntről, hogy meg ne próbálják, mert Kádár elvtárs nem szereti a kivételezést, így aznap csak az óvodásokat és kisiskolásokat engedték be fokozott pedagógusi felügyelettel (a fokozott alatt a titkosszolgálatot értették). Külön gondot okozott a hírhedt állatkerti galeri eltávolítása, őket végül befizették egy aznapi beathajóra siófoki indulással, amit nem tudtak visszautasítani, mert a Kelén fedélzetén a Sakk-Matt játszott. Kádár aztán jól elbeszélgetett a már említett szibériai tigrissel (nem, nem a KGB ügynöke volt, hanem valami szőnyeggyáré), elmesélt egy viccet a siketfajdnak, s megivott egy Bambit, nem, nem az őzikével, hanem csepeli óvodások egy csoportjával, de az elkerülhetetlent nem lehetett elkerülni, a népes delegáció elérkezett a csimpánzokhoz. Na, mi volt a na­csal­nyik első kérdése, jaj, de aranyosak, hogy hívják a nevüket (úgy beszélt, mint Hofi Géza). Sztupa kicsit elpirult, de Troché nem lacafacázott, rámutatott a legöregebb csimpánzra, az ott az Árpád, ez a nőstény itt a Zenta, az a süvölvény pedig Lajta, aki most esett le a fáról, az meg Szent István, és amelyik két pofára eszi a káposztát (nem, majd a banánt! Kádár alatt!), nos, az Helgoland. Az a nagy mamlasz meg a Veréb. Ekkor valami nagyon váratlan dolog történt. Kádár csippentett a szemével, s azt mondta, értem én a tréfát, ezek az első háború k. und k. hadihajói, csak a Veréb nem stimmel. Troché egykedvűen segítette ki, az a Viribus Unitis, csak a többi csimpánz azt nem tudta kiejteni, ezért leegyszerűsítettük kicsit a nevét. Ezzel el is mentek tévézni, mert a Híradó természetesen tudósított a helyszínről.

Szombaton (1-jén) este kilenckor Annie Hall lesz a Dunán, melyben határozott ebbéli óhajtása ellenére sem vetik Woody Allent a mókusok elé, aminek azóta is isszuk a levét. Mindezt csak azért tesszük szóvá, hogy ki ne csússzunk az állatkerti ornamentikából.

Hétfőn sűrű angol sztárparádé lesz ugyancsak este kilenckor a Super Tv2-n, David Morrissey, Mark Strong, Peter Mullan és persze Andrea Riseborough, az ördög szukája maga. Az Üdv a mocsokban, mert arról van szó, egyébként semmi különös, egyszer nézhetős krimi.

Kedden régi kedvenceink jönnek. A könnyű testű sertés kalandjait elregélő Roncsfilm háromnegyed tizenegyre fut be az M3-ra, hétkor meg már a Film+-on jár Piedone, a zsaru. Kilenctől nézem a Tengeri farkas n+1. feldolgozását dettó a Film+-on, mindjárt 2 részben.

Szerdán is csak a szex, nem kell mondanom, hogy mi történt a Szigony utcai kukán a Roncsfilmben, most meg ez A nagy zabálás éjfél után a Dunán a hét második Andreájával, a lomhán elomló Ferréollal, kérem szépen, csak szedjük össze magunkat holnapra.

Mert csütörtökön egyenest a Dermesztő szenvedélyeket adják kilenckor a ViaSat3-on, ami ugye a kilencvenes évek elejének szörnyű zsánerét, az erotikus thrillert vezeti be a hálószobánkba. Kim Basinger és Uma Thurman eljátsszák a Vertigót Gere Richárddal, szörnyű. Tévézni pő!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.