Szombathy Pált kirúgták a DigiSporttól

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 23.

Interaktív

A DIGI szerint Szombathy szerződésszegést követett el.

A Facebook-oldalán írt arról Szombathy Pál, hogy az Indexnél betöltött posztja miatt menesztették a DigiSport nevű csatornától, ahol az elmúlt 10 évben a Reggeli Start című műsort vezette – szúrta ki a hvg.hu.

Szombathy azt írta, "itt a búcsú ideje, amit másképp képzeltem, önszántamból és békében, de nem így lett: a DIGI ugyanis elbocsátott, méghozzá szerződésszegés miatt; a kirúgás indoklása szerint nem tájékoztattam a munkáltatót arról, hogy 2017 óta az Index Zrt. igazgatósági tagja vagyok, ami lássuk be, igen abszurd állítás, hiszen mindez bőséggel megjelent akkor a nyilvánosságban, s természetesen engedélyt is kértem digisportos munkahelyi vezetőimtől akkor, három éve egy másik, nem konkurens profilú gazdasági társaságban betöltött tiszteletdíjas tevékenységhez. Én tehát most nem felálltam, hanem eltávolítottak, miután kitört az indexes konfliktus".

Szombathy hozzátette azt is, hogy az Index körüli balhé első napján elköszönt tőle a pozsonyi Új Szó című napilap is, ahova az elmúlt 10 évben elemzéseket írt.

Ahogy arról korábban többször beszámoltunk, Szombathy 2017 júliusa óta igazgatósági tag az Index Zrt.-ben, Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátása után pedig Bodolai László a megüresedett vezérigazgatói posztra is kinevezte. Korábban a Media1 arról írt, hogy Szombathy lehet az Index új főszerkesztője.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.