Szüret 2021/32.

  • Narancs
  • 2021. augusztus 11.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Itt jelenleg egy olyan társadalmat építünk, amely nagyon sikeres. Gazdaságilag, politikailag, kulturálisan, a demográfia terén is vannak eredményeink, a családpolitikában; ami itt történik, az sikertörténetnek nevezhető.

Tucker Carlson interjúja Orbán Viktorral a Fox News csatornán

 

A tárcavezető azt mondta, a magyar mezőgazdaság kulcsa kerül veszélybe, ha már nem nyújt megélhetést a méhészet, éppen ezért át kell strukturálni a méhészek bevételét. (…) Nagy István közölte, a világ élelmiszertermelése érdekében biztosítani kell az ökológiai sokszínűség fennmaradását, amelyet a magyar méhek tesznek lehetővé.

MTI

 

Kásler Miklós emlékeztetett arra, hogy Magyarország május 21-én vette át Németországtól az Európa Tanács Miniszteri Bizottságában ellátandó elnökségi feladatokat. (…) Mint mondta, a soros elnöki tevékenység célja a demokratikus intézmények védelmének előmozdítása, a különféle nemzetek politikai, jogi, szociális, kulturális együttműködésének erősítése, valamint a küzdelem a vallási intolerancia és a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése ellen. Kásler Miklós szerint Magyarország tevékenységével erősíti Európa stabilitását.

MTI

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."