Szüret 2021/33.

  • Narancs
  • 2021. augusztus 18.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.

Az is nyilvánvaló, hogyha az olimpiát mi rendezhettük volna, akkor lezajlott volna éppúgy, mint az Európa-bajnokság, telt házzal, nyitva, gond nélkül. Mert a járvány kezelésének, bár ebben nem osztanak érmet, az egyik dobogósa biztosan Magyarország.

Interjú Orbán Viktorral a Nemzeti Sportban

 

A hazai különlegességek, kiemelkedő nemzeti értékek, hungarikumok megismertetésének és használatának fontosságát hangsúlyozta V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos. (…) Mint mondta, a kecskeméti rendezvény jó példa arra, hogy a helyi termékek beilleszthetők a hungarikumok mellé. (…) V. Németh Zsolt a helyi termékek iránti megnövekedett érdeklődés okai közül kiemelte, hogy ezek a termékek egészségesek, egyediek, nem tömegtermékek.

Az MTI tudósítása a XIII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál megnyitójáról

 

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében kiemelte: Nagyboldogasszony, vagyis Mária mennybevételének ünnepe egyben Szent István halálának, mennyei születésének ünnepe is. (…) Hozzátette: Szent István ezt a döntését erősítette meg akkor, amikor halála előtt egy nappal felajánlotta országát Szűz Máriának. Így lett Magyarország Mária országa, Regnum Marianum. Mária ezért nemcsak patrónája az országnak, hanem királynője is.

MTI

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.