Egy hét kultúra 2021/33.

  • Narancs
  • 2021. augusztus 18.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

GERHARD RICHTER AZ MNG-BEN Bár augusztus 22-én bezár a Magyar Nemzeti Galériában a londoni Tate Britain kincseit felvonultató preraffaelita-kiállítás, azért nem maradunk világhírességek nélkül, ugyanis augusztus 27-én Gerhard Richter ké­pei­ből nyit nagyszabású tárlatot a várbéli intézmény. Az 1932-ben született német képzőművészt világszerte a kortárs művészet nagyjai közt tartják számon, Magyarországon most először készül olyan kiállítás, amely a művész pályájának minden korszakába betekintést enged (mintegy 80 művének felvonultatásával). A drezdai születésű és az addig ott élő Richter 1961-ben, a berlini fal megépítése előtt néhány hónappal feleségével együtt az NSZK-ba szökött. Művészete sokféle műfajt és festészeti stílust foglal magába: figurális művek, portrék, tájképek, szürke fotófestmények éppúgy megtalálhatók életművében, mint absztrakt képek, színskálák és festett üvegablakok, ezért életműve legfőbb jellemzőjeként épp a határok elmosását, a létező rendszerek és normák, a valóság megkérdőjelezését említhetjük. A budapesti kiállítás válogatásába bekerültek Richter 1960-as években készült ikonikus fotófestményei, a legismertebb kolorisztikus absztrakt művei, és a legfrissebb, a nagy festészeti életmű „utáni” korszak intim ceruzarajzai is. (Tavaly ugyanis Richter bejelentette: festészetét „befejezte”, az alkotást azért nem teljesen, csak épp az ecsetet ceruzára cserélte.) A Gerhard Richter. Valós látszat című tárlat november 14-ig lesz látható.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.