Szüret 2023/17.

  • Narancs
  • 2023. április 26.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Ha ma megjönnének az EU-s források, akkor holnaptól a pedagógusok átlagbére 561 ezer forint, januártól pedig 681 ezer forint lenne.

Rétvári Bence a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, Híradó.hu

 

Egy ilyen procedúra valóban rendkívül kellemetlen, még akkor is, ha igazából olyan régen volt, hogy már el is felejtettem. (…) – Már túl vagyok rajta. Talán azt is mondhatom, hogy minden rosszban van valami jó. Nagyon megerősített engem, hiszen ami nem öl meg, az megerősít. Jóval szorosabb lett a kapcsolatunk a feleségemmel és az egész családdal. Az elmúlt három év megpróbáltatásait közösen le tudtuk győzni. Szerintem ez külön példamutató, bár nem volt egyszerű.

Borkai Zsolt a Blikknek „Az ördög ügyvédje” elleni bírósági tárgyalás után

 

Sose voltam politikus, nem is lennék jó abban. Közéletbe gabalyodott művészként írnám körül magam.

Ókovács Szilveszter a Népszavának

 

Sokan azt gondolják, hogy Zámbó Jimmy jogszerű örököse a fia, Zámbó Krisztián. A fiú szinte még gyerek volt, amikor először felbukkant egy televíziós tehetségkutatón, és csakhamar kiderült, hogy a hangja kísértetiesen hasonlít az édesapjáéra. Emiatt csakhamar rajongók ezreire tett szert, és nagyon sokan biztatták arra, hogy lépjen apja nyomdokaiba. Krisztián ezután több slágert kiadott, és számos szereplést vállalt. Nemcsak zenei karrierjével szokta azonban megörvendeztetni a Zámbó-rajongókat, hanem azzal is, hogy időnként soha nem hallott történetekkel és soha nem látott fotókkal áll elő. A néhai királyról minden ilyen jellegű új információ valóságos kincs, nem csoda tehát, hogy mindenki nagy becsben tartja Krisztiánt.

Bors

 

A sárközi mázolt selyem az egyik legdrágább és legszebb alapanyag a magyar népviseletek között. (…) Ezen nemes alapanyag története egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor a franciaországi Lyonból hozatott drága, borotvált anyagokat próbálták utánozni úgy, hogy a brokát selymekre színes virágmintákat festettek. A 20-as években Baján élt egy festő mester, aki ilyeneket készített, majd később a 60-as években a bajai Patyolatban festettek újra selyemre virágokat.

Baon.hu

 

Békéscsaba önkormányzata fontos feladatának tartja a felsőoktatásban részt vevő hallgatók és a fiatal diplomások helyben tartását és támogatását. (…) Szarvas Péter polgármester az eseményen úgy fogalmazott, minden Békéscsaba hazavár! eredményhirdetés és szerződéskötés igazi ünnep számukra. (…) Most pedig újabb hat szerződést írhatnak alá a fiatalokkal.

– Ezek a számok azt mutatják, hogy sikeres a program, jó döntés volt kilenc évvel ezelőtt létrehozni (…) – fogalmazott a városvezető.

Beol.hu

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.