Szüret 2024/35.

  • Narancs
  • 2024. augusztus 28.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Van egy libsi elégedetlenség. Az egy nyegle, semmi se jó, ez is rossz, az is rossz. (…) De van egy keresztény hagyománya is az elégedetlenségnek, és ez él Magyarországon. Én ehhez tartozom.

Orbán Viktor a magyar csapat olimpiai szerepléséről a Nemzeti Sportnak

LEGNAGYOBBJAI     VONZERŐ     VIBRÁLÁS     MEGVETIK

 

A tárcavezető (…) hangsúlyozta, az a nemzet, amely ennyi országba szakadt, és mindegyik országban meg tudott maradni magyarnak, meg tudta őrizni hagyományait, kultúráját, nyelvét, az Európa nemzeteinek legnagyobbjai közé tartozik.

Az Agrárminisztérium sajtóosztályának közleményéből

Hankó Balázs az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az Erzsébet parkban megtartott ünnepségen arról beszélt, hogy a mai nap, az 1000 éves államiság ünnepe, emlékeztet arra, hogy mi, magyarok, az úgynevezett barátaink jótanácsa nélkül is el tudjuk dönteni, hogy mely értékeket vallunk magunkénak.

MTI

Egy hete már, hogy véget ért a 2024-es párizsi olimpia. Mennyi öröm, mennyi izgalom, mennyi dicsőség jutott a magyaroknak! Nemzeti összetartozásunk érzését tovább növelte, hogy együtt szurkolhattunk olimpikonjainknak, akik mindent megtettek, hogy szebbnél szebb sikereket érjenek el.

Bors online

Mezőhegyesiek, elszármazottak, régi ismerősök, új arcok, elsőként hazalátogatók is résztvevői voltak a Kovács István által sok évvel ezelőtt életre hívott közösségnek, a retro csoportnak az idei találkozóján. (…) Pap István Tibor polgármester is köszöntötte az idei találkozó résztvevőit és azt hangsúlyozta: egy nem hivatalosan működő civil szervezetről van szó. Ennek ellenére példás az összetartozásuk, az a vonzerő, ami összekovácsolja a tagokat (benne a helyieket és az elszármazottakat), s amitől az elmúlt évek alatt a város meghatározó rendezvényévé váltak összejöveteleikkel.

Beol.hu

„Szeretem, megvédem!” – hirdeti oldalán a zamárdi Strand Fesztivál drót-csúszdája. A szlogen alól a területvédelmi tartalékos toborzókampány arca, Havasi Gergő szakaszvezető mosolyog a fesztiválozókra, jó 30 méteres magasságból. A Balaton partján „Strandozók” pénteken személyesen is találkozhattak az MH Sportszázad katona sportolójával, aki a tartalékos szolgálat népszerűsítése közben maga is kipróbálta a Honvédelmi Minisztérium által támogatott csúszdát. „Hihetetlen élmény volt! Mindenkinek ajánlom, az ilyen élmények teszik igazán színessé az életünket” – nyilatkozta a landolása után.

Honvédelem.hu

– És most van jó vezetőnk?

– Persze, hogy van, éppen ezért akarják tönkretenni. A magyar történelem során mindig is volt példa arra, hogy külföldről érkezett rengeteg pénz, paripa s fegyver, hogy az ő szájízük szerint változzon meg a honi helyzet – ha már a korszakról beszélünk, gondoljunk csak Orseolo Péterre, aki hűbérbe adta a németeknek Szent István független Magyarországát. Most is ennek lehetünk a tanúi a politikai életben, lásd Magyar Pétert és társaságát. (…) Mindig sikeresen megtalálják azokat a kellően narcisztikus személyeket, akik ezerszeresen is hiába járatják le magukat, még nagyképűbben állnak vissza a pástra. Mindenesetre én disszidálok, ha ezt az embert megválasztják miniszterelnöknek, méghozzá Törökországba!

Szörényi Levente a Demokratának

A sors úgy hozta, hogy a zenei műfajban lettem a legismertebb, de leginkább krónikásnak érzem magam, adatközlőnek, történetmesélőnek, mint annak idején Tinódi Lantos Sebestyén. Számomra a zene csak eszköz, hogy a mondandómat eljuttathassam másokhoz. A belső nyughatatlanság, vibrálás, kíváncsiság eleve nem hagyott leragadni egyetlen stílusnál vagy formánál.

Kovács Ákos a Mandinernek

Rétvári Bence (…) kiemelte: a gyerekeink oktatása, biztonsága, környezete, iskolája a legfontosabb dolog az életben. (…)  Az államtitkár kitért arra, hogy a magyar közbeszéd sajnos lehúzza az iskolákat, majd felhívta a figyelmet arra: le kell szokni arról a divatról, hogy aki dicsér valamit a magyar oktatásban, aki jót mer mondani, azt megvetik.

Híradó.hu

A dollármédia lapjának, a Telexnek adott interjút Rost Andrea opera-énekesnő, aki az utóbbi időben Magyar Péter reklámembere lett.

Origo.hu

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.