Szüret 2024/38.

  • Narancs
  • 2024. szeptember 18.

Interaktív

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

A magyar bor sikere közös érdekünk. Nemcsak gazdasági kérdés, hanem nemzetépítő erő is.

Nagy István agrárminiszter Pannonhalmán, a TóthBorbirtok feldolgozó üzemének átadásán; Agrárminisztérium Sajtóiroda

FŐPARANCSNOK     RENDHAGYÓ     MISSZIÓ     BEÁSTÁK

 

A világban sosem volt baj, mert a világ normális gondolkodású része mindig is békepárti volt. Tehát ha a nyugati országokat most nem számolom, és ránézek a világtérképre, akkor szinte csak békepárti országokat látok. (…) Nekünk azt kellett elindítani a békemissziónkkal, hogy végre Európa is elkezdjen gondolkodni a béke lehetőségéről. Mert beásták magukat ebbe a háborúba az európai vezetők az ukrán oldalon, mintha ez az ő háborújuk lenne. (…) És ez a beásott, rögzített pozíciója az európai vezetőknek egy háborúpárti Európát eredményezett. Ebből kell kimozdulnunk. Ebből úgy lehet kimozdulni, hogy elkezdünk komolyan beszélni arról, hogy másszunk már ki a lövészárokból.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában

A falvaknak nincs jövője a falusi emberek és a falusi közösségek nélkül – jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton, a zalai Felsőrajkon. Gyopáros Alpár a nemzetközi, térségi kiállítás és vásár, kulturális és gasztronómiai seregszemle megnyitóján elmondta, hogy a falvakban a Magyar falu program forrásai révén a jóléti beruházásokhoz szükséges anyagokat meg lehet venni, de „közösségeket, közösségi élményeket nem lehet vásárolni”.

MTI

„Önök olyan országban tanulhatnak és élhetnek, ahol szabad a művészet, a művészi önkifejezés és szabad az alkotómunka. A szabadság, amely adott, felelősség is egyben” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. A színház- és filmművészet alakítja gondolatainkat, formálja az egyetemes és a nemzeti kultúrát is – emlékeztetett Novák Irén, aki kihívásnak nevezte, hogy „rövid idő leforgása alatt minden relatívvá lett, amit egykor örök érvényűnek hittünk”. „Hatalmas és sokrétű közös örökségünk a kereszténységen nyugvó európai kultúra és az ezeréves nemzeti hagyományaink. Mindezt megőrizni és beilleszteni a 21. század kereteibe, misszió” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Az MTI tudósítása a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitó ünnepségéről

A magyar kormány közös terrorellenes együttműködése Csáddal stratégiai fontosságú nem csak Magyarország, de egész Európa számára – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, miután a Magyar Honvédség víztisztító képességét, valamint magyar gyártású drónokat mutatott be Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnöknek.

A Honvédelmi Minisztérium közleményéből

Az Esthajnal című előadás egyik dalával és fergeteges táncos jelenetével kezdődött a Nemzeti Színház évadnyitó sajtótájékoztatója. (…) Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója rendhagyó gondolatokkal kezdte a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatóját. Arról beszélt, hogy a Nemzeti Színház az egész nemzet színháza.

Origo.hu

A Bese Gergő-s TikTok-videót egy nap alatt tízszer annyian látták, mint a „Krisztusi radikalitás a modern világban” című, csöndes és nemes katolikus tartalmat összesen. Miért?

Mandiner.hu

Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Zalai Mihály kiemelte, az idei szilvanap azért különleges, mert egy új helyszínen mutatkozik be a rendezvény. (…) Az elnök hangsúlyozta, a jó hangulat itt mindig megalapozott, hiszen ezek a napok a szarvasi önazonosság ünnepét is jelentik. (…) Rámutatott, eleink azért ültették ezeket a növényeket, hogy azoknak később haszna legyen, hisz a fák terméséből például lekvár vagy éppen pálinka készül azóta is.

Beol.hu

 

Arnold Schwarzenegger Magyarországra érkezett. Abban a szerencsés helyzetbe került a hollywoodi filmek sztárja, hogy nemcsak találkozhatott Magyarország miniszterelnökével, sőt együtt is kocsikáztak, valamint edzettek. A testépítő színész még bele is ülhetett Orbán Viktor székébe, amiért cserébe edzési tippekkel látta el. „A főparancsnok!” – üdvözölte Orbán Viktor a színészt, majd kezet is fogott a Terminátorral.

Bors online

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.