Egy hét kultúra 2024/38.

  • Narancs
  • 2024. szeptember 18.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

LOPOTT BANKSY Elfogták és hamarosan bíróság elé állítják azt a két férfit, akiket azzal vádolnak, hogy szeptember 8-án éjszaka betörtek a londoni New Cavendish Streeten található Grove galériába, és ellopták onnan Banksy Girl With Balloon című képét. Más alkotást nem vittek el, néhány nappal később, szeptember 12-én pedig már őrizetbe is vették a gyanúsítottakat, és a titokzatos utcai művész talán legismertebb munkája is előkerült. A Grove-ban egyébként augusztus 27. és szeptember 7. között volt látható a Banksy’s London Rebellion című tárlat, a BBC beszámolója szerint ez idő alatt összesen mint­egy 2 millió dollár (nagyjából 708 millió forint) értékű műalkotás volt kiállítva a galériában. Az ellopott kép, amely egy festmény- és stencilsorozat része, önmagában 270 ezer fontot (több mint 125 millió forint) ér. A sorozat egy másik darabja korábban azzal vált híressé, hogy egy 2018-as aukción az eladást követően a keretbe rejtett szerkezet elkezdte ledarálni a vásznat.

EMMY-DÍJ Helyi idő szerint szeptember 15-én este rendezték meg a 76. Emmy-díjátadó gálát Los Angelesben. Az este folyamán A sógun című sorozat kapta a legtöbb elismerést, amelynek a drámák között összesen 18 kategóriá­ban ítélték oda a legfontosabb televíziós díjat. A vígjátékok versenyében az előzetes várakozásokkal ellentétben nem a nagy esélyesnek tartott A mackó, hanem a Hacks – A pénz beszél nyerte el a legjobb komédiának járó díjat. A sorozat női főszereplője, Jean Smart zsinórban harmadik alkalommal kapott Emmyt a 2021 óta futó szériában nyújtott alakításáért. Igaz, A mackó új évada is tarolt: a tavalyi – valójában a hollywoodi színészsztrájk miatt idén januárra halasztott – gálán szerzett 10 díja után az idén 11 kategóriában választották a legjobbnak, ráadásul ezúttal is Jeremy Allen White lett a vígjátéksorozatok legjobb férfi színésze, míg Ebon Moss-Bachrach legjobb mellékszereplőként újrázott, Liza Colón-Zayas pedig női mellékszereplőként kapott trófeát (képünkön). A legjobb minisorozat Emmy-díját a Szarvasbébi készítői vehették át, Richard Gadd alkotót és főszereplőt mindkét minőségében díjazták a gálán.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.