rés a présen

„Tigriske nem úgy csíkos”

  • Narancs
  • 2020. december 9.

Interaktív

Agócs Írisz képzőművész, könyvillusztrátor

rés a présen: Melyik volt a nagyobb kihívás, Berg Judit Maszat figurájának  vagy Tandori medvéinek a megrajzolása?

Agócs Írisz: Amíg Tandori medvéi saját késztetésből kerültek papírra, addig Berg Judit Maszatját feladatként kaptam, talán azért, mert nem tudták, hogy nekem azért az egyenes vonalak és bonyolult szerkezetek, mint a markoló vagy az aszfaltozógép nem feltétlen mennek túl jól. Így egyértelműen a Maszat-sorozat a nagyobb kihívás, és sokkal több odafigyelést és tudatos rajzolást igényel. A medvék a versek hatására jóval inkább intuitíve gördültek ki a ceruzákból, és onnantól kezdve gyakorlatilag saját életet éltek, hívatták meg magukat kiállításról kiállításra, és lett belőlük új kiadásként könyv. Egy sorozatnál, mint a Maszat, a másik – számomra mindenképpen nagy – kihívás, hogy figyelni kell, hogy következetesen megmaradjanak a legapróbb részletek is köteteken keresztül ugyanolyannak. A gyerekek ruhái, zoknik, ruhák mintái, színek, játékok egy része, mellékszereplők. Sajnos nem is mindig sikerül, s a gyerekek nagyon figyelnek, így kapom a szülőktől a visszajelzést, hogy hé, a Tigriske nem úgy csíkos, mint a második részben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.