Két olyan detektív is van a világ bűnirodalmában, akikről sokáig úgy tűnt, nem érdemes moziba menni, tévét nézni velük. Az egyik nyilvánvalóan Hercule Poirot. Peter Ustinov egy vicc volt, de még a 20. század második felének tán legnagyszerűbb színésze, Albert Finney sem jutott vele semmire, s most is ismerek olyanokat, akiknek rémálmaik vannak attól, hogy Kenneth Branagh is belebújik a belga bajszába – pedig már azt hittük, David Suchet egy életre megoldotta ezt a problémát. Még cifrább eset Philip Marlowe-é. Olyan arcok csúsztak pléhre, mint Humphrey Bogart vagy James Garner, aztán jött a Hosszú búcsú, ami sokkal inkább volt Altman-, mint Chandler-film, mégis ott maradt utána a megismételhetetlen Elliott Gould, aki persze rohadtul nem tetszett Hollywoodnak, rögtön be is vetették ellene Robert Mitchumot, röhejes eredménnyel. De amikor már azt hittük, hogy Gould Suchet történelmi előképe, jött egy Powers Boothe nevű texasi marha, s szépen kivonta egy tévésorozatban Marlowe-ból a művészetet, amit Gould belerakott. Mi keresnivalója is van ott annak? Így kerültek a helyükre a dolgok. Mire azonban a sorozat elvergődött Magyarországig, mi már túl voltunk Andrew G. Mikulás filmes életének fő művén, a Tombstone-on. Az megvan, amikor Curly Bill Brocius a város térnek is beillő poros főutcáján betépve tombol? Persze volt abban magánszáma mindenkinek, kivált a főszereplőknek, de amit ez a csávó a harmadik rablovics szerepében művelt, nemcsak e jelenetben, de az elejétől a végéig, nos, az maga volt a western jövője. Semmi nem volt tehát logikusabb, mint Powers Boothe útja Tombstone-ból Deadwoodba, a vadnyugat legeslegtetejére. Ilyenformán most aligha mondhatunk mást, csak annyit, hogy Powers Boothe elpatkolt, várja a Boothill. Tisztára odavoltunk érte.
Pénteken (19-én) visszatérünk a múlt hét nagy 1995-vitájához, miszerint szemüveges barátunk megmondja, hogy akkor most Szigorúan bizalmas vagy Közönséges bűnözők, ma pedig a szemüveges AXN este tízkor bemutatja 1995 farvízi hajósát, a Tökéletes másolatot, nektek Sigourney Weaverrel, nekem Holly Hunterrel, s mindannyiunknak Dermot Mulroney-val. Ugye, emlékeznek rá, a csóka felköti a csajt a sloziban és szegény Mulroney is, hát… idő előtt kiszavazzák. Ha van olyan elvetemült alak, aki tíz perc múlva megtérne a már jócskán szétivott fejű Charles Bronson és (egyik) kedvenc rendezője, a jó nevű J. Lee Thompson Éjféli leszámolására, azt várja a Duna (faszér’ nem éjfélkor adják?).
Szombaton dettó a Dunán délután Szép lányok, ne sírjatok!, Kex meg minden, Mészáros Márta és a „mai fiatalok”, „bizony már régen volt, mikor még együtt volt a család”. Azért ezt a Kex-dolgot ha például valaki az unokájának próbálja egyszer megmagyarázni, az alighanem nagyobb hülyét csinál majd magából, mint az én öregapám, amikor bepróbálkozott Doberdóval. Este ugyanitt Forrest Gány. Az M3-on meg a földkerekség legtúlértékeltebb westernje, a Volt egyszer egy vadnyugat – alighanem 301 éves lehet az öreg Bronson, s ezt ünnepeljük ennyire. A Coolon tizenegytől Jane Eyre a szexi nevű Mia Wasikowskával. Negyed órára rá a Film+ – ez egy ilyen hét – hozza Az eltűnteket, Cate Blanchett, Tommy Lee Jones és Val Kilmer… micsodáját is? Mi mását, westernjét! Abcúg tévé!
