Narancs.hu: Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) felvette a mentális betegségek közé a játékfüggőséget. Évtizedek óta nyomkodjuk a billentyűket, miért kellett eddig várni?
Józsa Tamás (JT): A játékfüggőség betegségként való elfogadtatása egy hosszabb folyamat állomása: az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) már 2013-ban felvette a mentális rendellenességek közé. Akkor még „internetes játékfüggősségről” írtak. A WHO kivárásra játszott, mert elég nehézkes a betegség meghatározása: bizonyos értelemben hétköznapi dologról beszélünk, viszont van egy addiktív szint, amit egyesek átlépnek.
Narancs.hu: Ez hogyan mérhető?
JT: Egy tizenkét hónapos időintervallumot kell nézni: ha valaki egy hónapig intenzívebben játszik, akkor nyilván még nem függő. Viszont, ha mondjuk egy évig folyamatosan csinálja, akkor az mindenképpen jelzésértékű.
Narancs.hu: Az Egyesült Államokban egy 16 éves fiú felfüggesztette a tanulmányait azért, hogy napi 10-14 órát játszhasson a Fortnite-tal. Gyakori az ilyen extrém eset?
JT: Abszolút gyakori. Azért tűnik ritkának, mert Magyarországon - a szakembereket leszámítva - kevesen foglalkoznak még a játékfüggősséggel. Egy másik amerikai fiú szintén nagyon sokat játszott a Fortnite-tal, amiért az édesanyja bedühödött, és kidobta a konzolját az ablakon. Ő azonban visszaszerezte a készüléket, majd indult egy versenyen és nyert 3 millió dollárt. Ez ott nem ritka.
.jpg "Józsa Tamás")
Józsa Tamás
Narancs.hu: Számos olyan verseny van, amiért óriási összegeket lehet nyerni. Közbejátszhat ez abban, hogy egyre több a játékfüggő?
JT: Igen. Ráadásul az e-sport beissza magát a társadalomba: akadémiák, egyetemi szakok létesültek a közelmúltban. Egy egészséges e-sportoló napi 7-8 óra „munkaszerű” játék után leteszi a konzolt és hazamegy. Amiről mi beszélünk, az napi 12-16 óra a képernyő előtt. Ez már nem egészséges.
Narancs.hu: Dél-Koreában nemrég létesítettek egy leszoktatótábort, hogy segítség a beteg fiatalokat.
JT: A távol-keleti térségben már az 1990-es évek óta foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Már akkor is tisztában voltak vele, hogy egyes fiatalok mindenre – kapcsolattartásra, vásárlásra, stb. – az internetet használják, ami miatt a társas kapcsolataik jelentősen sérültek, de nem kristályosodott ki sokáig, hogy emögött a készülékeik túlhasználata áll. A táborokat már 2007 óta szervezik, amit maga a kormány finanszíroz. Erre meg is van az okuk: egyes felmérések szerint Dél-Koreában a fiatalok 30 százaléka internetes játékfüggő.
Narancs.hu: Az okostelefonok megjelenése mennyit gyorsított a tendencián?
JT: Olyannyira, hogy megalkottak egy szakkifejezést, a nomofóbiát, ami azt jelenti, hogy az adott személy öt lépésnél távolabb nem megy a telefonjától: szeparációs szorongás lesz úrrá rajta. További érdekes adat, hogy egy átlagos amerikai tinédzser napi 150-160-szor csekkolja le a telefonját.
Narancs.hu: Az ilyen szeparációs szorongás általános jelenség manapság, sajnos nemcsak a játékfüggők sajátja.
JT: Ez igaz. Talán itt lehet párhuzamot vonni a telefonhasználat és az e-sport között: ha valaki reggel 8-tól délután 5-ig nézi az e-mailjeit, az rendben van, mert ebből él. „Up to date”-nek kell lennie. Viszont, ha az üzenetein kattog egész éjszaka, az már keményebb dió.
Narancs.hu: A dél-koreai leszoktató-táborokban nincsenek kütyük, csak barátkozás és mozgás. A kezelés a teljes offline állapottal kezdődik?
JT: Ennél bonyolultabb, de első lépésnek jó. Az alkoholistától is megvonják az italt, ha elvonókúrára kerül. Hogy úgy mondjam, a szervezetnek ki kell tisztulnia. Utána lehet keresgélni a megfelelő egyensúlyt, hogy ne kelljen teljesen lemondania az illetőnek az internetről. Ugyanakkor az önmagában kevéssé hatékony, ha heti egyszer elmegy a terapeutájához a függő, a maradék öt napot pedig végig a számítógépe előtt tölti.
Fájdalmas, de első lépésként el kell venni a játékot
Fotó: Unsplash.com
Narancs.hu: A függők gyakran egyik függőségből menekülnek a másikba. Előfordul, hogy a drogos alkoholra vált. Mi a helyzet ezen a téren a játékfüggőkkel?
JT: Előfordulhat, hogy valami máshoz fognak nyúlni, ha elveszik tőlük a játékukat, ezért nem is javasolt, hogy a szülők csak így avatkozzanak be, ez ilyen „könnyen” inkább csak a táborokban működik. Kutatások kimutatták, hogy a gyerekek azért menekülnek az online térbe, mert hiányolják a közösségi visszacsatolásokat. A táborban like-ok, kommentek helyett valós kapcsolatok alakulnak ki. A pszichológus szakma ebben a kérdésben roppant egységes. Ez egy olyan fontos zavar, amit nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. Nem mellesleg a jelenség erőteljesen összefügg a cyberbullyinggal, hiszen mindkettő az online térben történik. Márpedig ha egy ilyen érzékeny függőt kicsúfolnak, akkor nagyon könnyen szuicid késztetései lehetnek.
Narancs.hu: Az online tér egyszerre menedék és veszélyes övezet.
JT: Olyan emberek is odamenekülnek, akik nem megfelelő családi légkörben nőnek fel. Kompenzálják a valós életben szerzett sérelmeiket, elérnek egy olyan szintet, ami miatt azt gondolják, hogy ebben a közegben levezethetik a feszültséget. Többségében a kapcsolat elégtelen minősége teszi játékfüggővé az érintetteket: nem kapják meg az odafigyelést, az intimitást, nincs elég önbizalmuk, nem tudnak odamenni a csajokhoz, nagyobb királyok a játékban és így tovább.
Narancs.hu: A közösségi média is épúgy személytelenné tudja tenni a kapcsolatokat.
JT: Egyes cégek kezdik felismerni ezeket a veszélyeket, az Instagram például most azzal próbálkozik, hogy eltünteti a like-okat. Sok influencer fel is zúdult emiatt, hiszen „hogyan fognak így pénzt keresni?”.
Narancs.hu: Ez megoldás lehet egyes problémákra?
JT: Tűzoltás inkább. Ha van egy mélyreható seb, akkor azt ki kell tisztítani. Nem rossz kezdeményezés, de önmagában nem megoldás.
Narancs.hu: Arról vannak információk, hogy a függők mennyit költenek felesleges dolgokra az interneten?
JT: Rengeteget. Bárki tapasztalhatja, hogy egy egyszerű mobilos játék esetében is folyamatosan dobálja fel a program a játékkiegészítőket, különböző modulokat. Állandóan arra motivál, ösztökél, hogy ha fokozni akarod a játékélményt, akkor fizess érte. Nem mellesleg telepakolja a képernyőt reklámmal, felugró ablakkal. Okosan van kitalálva: az agy jutalmazó központját stimulálják ezzel. A játékfüggők gyakrabban vannak a reklámoknak és a játékfejlesztők által ajánlgatott kiegészítőknek kitéve, ráadásul szívesebben is áldoznak az élmény fokozására, elég sok pénzt költenek.
Narancs.hu: Játék és játék között is van különbség. Van mérhető hatása annak, ha valaki mondjuk 12 órában focizik vagy 12 órában másokat kaszabol le?
JT: Amerikában sokáig azzal magyarázták az utcai lövöldözéseket, hogy az elkövetők előtte a GTA-val játszottak, ami erőszakossá tette őket. Ezt nem lehet egyértelműen bizonyítani, hiszen sok millió másik ember játszik vele, de még csak nem is vesz fegyvert a kezébe. Inkább azt kell megvizsgálni, hogy milyen az illető személyisége, illetve miért lett játékfüggő. Egy agresszív gyereknek az is elég, ha nem nyer a tetriszben. Egy kevésbé agresszív gyerek pedig akkor sem fog másokat levadászni, ha a Mortal Kombattal játszik. Persze vannak, akik nem tudják meghúzni a határt játék és valóság között.
Nem mindegy, hogy mivel játszik a gyerek
Fotó: Unsplash.com
Narancs.hu: A Sims-szel mi a helyzet? Hiszen ebben a játékban az „életet” lehet modellezni.
JT: Meg kell nézni az eladási adatokat: 20 éve vezet minden listát. Ebbe közrejátszik a perszonalizálhatóság: úgy néz ki a főszereplő, mint én, összeállíthatom a családomat, megtervezhetem a kutyámat, a macskámat. Mintha én is ott lennék. Ez nagyon addiktív. Másfelől soha nincs vége: mindig jönnek új kiegészítők, nincsenek küldetések, életem végéig játszhatok vele, akkor sem történik semmi.
Narancs.hu: Pár éve kicsin múlott, hogy nem dobtak piacra egy olyan játékot, amelynek a főszereplője nőket erőszakol meg a küldetések során. Úgy tűnik, egyre durvábbak a játékok.
JT: Változnak a fogyasztói igények és az ingerküszöb. Szülőként, szakemberként, jóérzésű európaiként nem lenne szabadna hagyni, hogy valaki kiadjon ilyet a keze közül. Ha ez mégis megtörténik, akkor pedig nem szabad, hogy a gyermek játsszon vele. Ez túlmegy minden határon. Voltak már korábban hasonló próbálkozások: a Postal nevű játékban a macskát fel lehetett húzni a gépfegyverre hangtompítóként. A Mortal Kombat fejlesztői azt nyilatkozták, hogy nekik maguknak is pszichológushoz kell járniuk, mert annyira durva jelenetek – például kivégzések – vannak a játékban. Gondoljunk csak bele, hogy a nők megerőszakolásának az „átélése” mit eredményezne.
Narancs.hu: A fejlesztők azzal magyarázták ezt, hogy a társadalom 4 százaléka szociopatákból áll, akik szívesen játszanának vele.
JT: Ha csak az alapján ítélnénk meg egy játékot, hogy az milyen népszerű, akkor lenne olyan ország, ahol rengeteg náci játék lenne, hiszen akadnak olyanok, akik szimpatizálnak ezzel az ideológiával.
Narancs.hu: Tételezzük fel, hogy egy játékfüggő srácból sikeres e-sportoló lesz, ami miatt sok pénz üti a markát. Ez hogyan hathat rá?
JT: Roppant nehéz kérdés, mert nem könnyű azt eldönteni, hogy mit és hogyan jutalmazunk. Nem mindegy, hogy belső vagy külső motiváció hat egy gyerekre. Okkal szoktak mondani a szülőknek a pedagógusok, pszichológusok, hogy ne adjanak az ötös érdemjegyekért pénzt. Szerintem az e-sportot űzök körében nincs több függő, mint az átlag populációban. Hasonló mentális felkészültség kell, mintha vívók lennének. A szülőknek tudniuk kell nemet mondani, még akkor is, ha a fiúk hazahoz hárommillió dollárt, ez a kulcs.
Józsa Tamás klinikai gyermek-szakpszichológus, család- és párterapeuta, PhD doktorjelölt. Alapdiplomáját 2010-ben, mesterdiplomáját 2012-ben szerezte a Debreceni Egyetemen. 2016-ban szakvizsgázott, és ezévben fejezte be a módszerspecifikus képzést is. Azóta a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola doktorandusza. Tanított a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézetében, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Fejlődéslélektani Tanszékén. Jelenleg a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézményében dolgozik.
