Elismerte a Facebook, hogy lehallgatott és harmadik félnek kiadott beszélgetéseket

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 14.

Interaktív

A beszélgetések rögzítésébe és visszahallgatásába szerintük beleegyeztek a felhasználók.

A Facebook alvállalkozói belehallgattak azokba a beszélgetésekbe, amiket a gépek bekapcsolt mikrofonjai rögzítettek, de mostanra felfüggesztették azt a gyakorlatot, hogy a felvételeket emberekkel hallgattatják meg, közölte a cég a Bloomberggel. A Massenger-beszélgetésekről a cég leiratokat is késztett.

A cég állítaása szerint a lehallgatáshoz joguk volt, mert abba korábban a felhasználók beleegyeztek. Korábban közlemyében állítottak, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.

A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket egy program alakította írott szöveggé, de azokat alvállalkozók ellenőrizték, ehhez meghallgatták az anonimizált felvételeket.

A Bloomberg szerint a munkatársak nem tartották etikusnak a gyakorlatot.

false

Hasonló gyakorlatot követett az Amazon, Google és Apple is, az elmúlt hetekben a Google és az Apple közölte, hogy felhagytak a lehallgatással.

"Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel. Mi nem csinálunk ilyet" - jelentette ki korábban eskü alatt kongresszusi meghallgatásán a Facebook vezére.

(MTI, HVG, Index, Bloomberg)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.