A medve marad! – Időjárás a héten

Február első hete sem hazudtolja meg magát: marad a változatos téli idő.

Gigantikus csapadékkal öntöttek nyakon minket a múlt heti előrejelzésünkben is méltatott mediterrán peremciklonok: megáradt kisebb folyók, patakok, s terjeszkedő belvizek maradnak az özönvíz nyomán. E hét ugyan viszonylag szárazabb, átlagos téli napokkal indul, de a kedvező folytatást már nem tudjuk garantálni: a hét közepétől újabb mediterrán ciklonok érkeznek - igaz, ezekből főleg a nyugati és déli országrész kapja meg a magáét. e ciklonok hatására az előttünk álló februári hét nagy részén határozott kettősség mutatkozik: délen, délkeleten napközben, sőt néha éjszaka is kissé melegebb lesz, mint az ország többi részén.

Hétfőn az előző, még vasárnap befutó peremciklon maradványfelhőzetéből havazik – s nem csak ezért véljük úgy, hogy józan medve egyszerűen nem teheti tétjeit a tavasz gyors eljövetelére. Némi eső- és hószünet után kedd estétől-szerdától ismét a mediciklonok útjába kerülünk: ezek (idővel főleg nyugaton és délen) ismétlődő, bőséges és vegyes halmazállapotú (mondjuk, egyre inkább szilárd) csapadékkal örvendeztetik meg az átázott földeket. Sajnos e ciklonok viselkedése erősen kaotikus, váratlan meglepetésekkel teli, éppen ezért az előrejelzésekben a szokásosnál is több a bizonytalanság. (Most például úgy tűnik, a korábban vártnál jóval kevesebb csapadékot hoznak az ország nagyobb részére.)

Az első etap mindenesetre szerda késő estig tart, majd rövid szünet után csütörtök hajnalban jön a következő adag - de ez sem jut el a Kárpát-medence közepéig. Ráadásul megint itt keveredik be a mediterrán meleg és az északról jövő hideg; szerdától (s pláne pénteken) a ciklon meleg oldalára kerülő Dél-Alföldön pár fokot melegszik is - sőt itt péntekre virradó éjszaka fagyni sem fog. A második ciklonikus csapadékhullám némi havat és nedvesebb csapadékformákat is hozhat - megint csak délnyugatra, délre. Ráadásul csütörtök estétől megerősödő széllel zúdul be a hideg levegő a Kárpát-medencébe: hétvégén határozott téli idő vár ránk, mind keményebb éjszakai, s főleg szombaton kiterjedt, makacs nappali fagyokkal (vasárnap hajnaltól az ismét  viharos, de már északnyugati szél miatt enyhül a fagy, de csak átmenetileg).

De akad örömteli hírünk is: napról napra egyre hosszabb a nappal, pláne a délután: ezen a héten már bőven háromnegyed öt után nyugszik, mármint a Budán áthaladó délkörön – a keleti határnál percekkel korábban, nyugaton kicsit később.

A medvék is, a mormoták is

Hétfő: Változóan, de inkább erősebben felhős időnk lesz: kezdetben többfelé (majd egyre inkább keleten) számíthatunk kisebb havazásra, havas esőre. Északon fagyhat is, délen pár fokkal melegebb lesz – összességében –1, +4 fokos maximumok várhatók (délkeleten még kicsit több is lehet). A Duna mentén és a Dél-Alföldön ármenetileg kicsit megélénkülhet az északnyugati szél.  Éjjel gyenge légmozgás mellett –3, –9 fokos minimumok ígérkeznek – északkeleten esetleg kisebb havazással.

Kedd: Változóan felhős-napos időben többnyire 0, +5 fok közötti maximumok várhatók (északon néhol kisebb havazás, havas eső előfordulhat). Zömmel mérsékelt marad a légmozgás is – keleten-északkeleten lehet élénkebb délnyugati szél. Éjszaka gyenge légmozgás mellett –1, –9 fokos minimumok várhatók (az Alföldön vagy a főváros környékén kevésbé, az Észak-Dunántúlon erősebben fog fagyni). A Dunántúlon, majd az északi országrészben (így a Budapest környékén is) már előfordulhat kisebb havazás.

Szerda: Délelőtt északon még jórészt változóan felhős időnk lesz, ám dél-délnyugat felől egyre többfelé (legkevésbé északnyugaton) várható vegyes halmazállapotú csapadék – inkább hó, ám délkeleten, keleten eső, havas eső. Az északi és a nyugati országrészben helyenként napközben is fagyni fog –  országosan többnyire 0, +3 fokos maximumok várhatók, de délkeleten +5, +6 fok is lehet. Mérsékelt északkeleti, a Nyugat-Dunántúlon élénk északi szél fog fújni. Éjszaka 0, –7 fokos minimumok várhatók, kisebb csapadék még előfordulhat, főleg az éjszaka első felében: nagyobbrészt havazás, ritkábban havas eső, majd hajnalban a Dél-Dunántúlra érkezik egy újabb csapadékzóna. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten lehet kicsit élénkebb északi szél.

Csütörtök: Nyugaton és délen borult, többfelé csapadékos idő lesz - ennek kiterjedése a ciklon kaotikus mozgása miatt még bizonytalan. Délnyugaton-nyugaton főleg hó, de délkeleten eső, havas eső fog hullani: észak, északkelet ekkor még szárazon maradhat és ott a nap is kisüthet. A Nyugat-Dunántúlon többfelé napközben fagyni fog, kora délután országosan is  többnyire 0, +5 fok várható, délkeleten esetleg kicsit több is. Délutánig még csak élénk, idővel azért erősödő északkeleti szél fog fújni, míg nyugaton inkább az északi-északnyugati szél támad fel - kora estétől azután már erős, néha viharos, zömmel továbbra is északkeleti szél fog fújni, ami (ahol hó is esett) hófúvásokat okoz majd. Éjszaka a déli-délnyugati országrészbe újabb csapadéktömb, s ott még mindig hullhat vegyes halmazállapotú csapadék (jórészt azért havazás). Hajnalban az ország északi felén-kétharmadán (és a Dunántúl nagy részén) kiterjedten, máshol foltokban fagyhat, többnyire +2, -5 fokos minimumokat mérhetünk.

Péntek: Főleg délen borult idő lesz, arrafelé kisebb havazással, havas esővel, délkeleten esővel - de északon akár a nap is kisüthet. A Dunántúlon és északon foltokban napközben is fagyhat. Többnyire  -1, +4 fok között alakulnak a maximumok is, de például Csongrádban, Békésben ennél is több: 5-7 fokos csúcshőmérsékletek várhatók. Kezdetben az ország nagy részén (így a fővárosban is) kifejezetten erős, néha viharos (északnyugati, illetve északi) szelet tapasztalunk majd, ami hordja a havat is. Éjszaka délen további havazás várható: -1  és –7 fok közötti minimumokat mérhetünk (a déli országrészben lesz viszonylag kevésbé fagyos) – északkeleten erős, sőt néha viharos szél fújhat, máshol hajnalra azért csillapodik a légmozgás.

Szombat: Kezdetben felhős idő lesz, később észak felől felszakadozik a felhőzet. A Dunántúlon és északon-északkeleten sokfelé egész nap fagyni fog, de többnyire ennél kicsit melegebb idő várható: a délutáni hőmérsékletek -1 és +3 fok között tetőznek. Továbbra is leginkább a déli országrészben fog havazni, de ott is csak a nap első felében –  délkeleten havas eső, eső is előfordulhat. Az északi illetve északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és az ország keleti harmadán lehet még erősebb. Éjszaka -2 és –10 fok közötti minimumok várhatók – hajnaltól az Észak-Dunántúlon, meg a főváros környékén a megerősödő, néhol viharossá fokozódó északnyugati szél hatására kissé már melegszik is.

Vasárnap: Erősen felhős időben többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék - idővel egyre inkább hó. Északon, északkeleten néhol napközben is fagyni fog: többnyire azért 0  és +5 fok között maradnak a hőmérsékleti maximumok is. Mindezt még kevesebbnek érezzük, hiszen egész nap erős, viharos északnyugati szél fog fújni.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.