Advent előtt a táj – Időjárás a héten

November és egyben az ősz utolsó hete szürke, egyhangú és – legalábbis hétvégéig – kissé hideg időt hoz. Péntektől szűnhetnek az éjszakai fagyok.

A múlt hét második felére (legutóbbi prognózisunknak engedelmeskedve) számunkra is véget ért az ősz, pláne a november kissé melegebb szakasza: mi is megkaptuk a magunkét (persze csak takarékosan) a terjedelmes kelet-európai anticiklon által Európa közepére pumpált hideg és nyirkos levegőből.

Mivel ez a kellemetlen mixtúra nálunk nyugalomba jutott, így e hét végéig gyakorlatilag állandósult időjárási szituációval nézünk szembe: napközben párás, borongós, ritkán napos, inkább erősen felhős idő, gyakori ködök – ehhez főleg hétfő estétől kedd hajnalig társulhat némi gyenge csapadék (eső, de néhol már hózáporok is!). Éjjelente többfelé fagyni is fog – a legkevésbé keddre virradóan, amikor egy gyenge hidegfront társaságában átmenetileg nedvesebb levegő csúszik fölénk. Napközben legfeljebb 5 fok körüli (amúgy nagyjából átlagos) maximumok várnak ránk. Egész héten nem lesz jelentős légmozgás, egyes régiókban napokig nem fúj majd tisztességes szél – ami ebben az évszakban nagyon nem tesz jót a levegő minőségének.

Változás péntekre virradó éjjel kezdődik, amikor a magasban, de délnyugaton talajközelben is melegebb, átmenetileg nedvesebb levegő érkezik. Ennek hatására előbb az ország túlnyomó részén megszűnnek az éjszakai fagyok - kivéve északkeleten. Napközben csak kismértékben melegszik, ráadásul lépcsőzetesen és regionálisan: pénteken csak az ország déli harmadában, ott is visszafogottabban, de például a főváros környékén szombaton sem lesz érezhetően magasabb a hőmérséklet. Az érkező levegő némileg több nedvességet hordoz, ennek hatására péntekre virradó éjszaka előbb délen, majd pénteken, szombaton s még vasárnap is többfelé is kialakulhatnak kisebb-nagyobb esők, havas esők, a hegyekben havazás  – de összességében jelentős csapadék nem várható (ami nem jelenti azt, hogy a közlekedőknek ne kéne figyelniük pl, a várható ónos esőre).

A vasárnappal (mely egyben advent első vasárnapja) minden szempontból lezárul az idei, kellemesen változatos ősz. Az átlagosnál nagyobb bizonytalansággal állítható, hogy a kalendáriumi tél első napja (december 1. hétfő) az évszaknak megfelelő időt hoz: az új szezon első komoly, kiterjedt síkvidéki havazására még jócskán várni kell.

Leperegnek az ősz utolsó napjai

Hétfő: A sokfelé fagyos reggel után napközben az ország nagyobbik, déli, délkeleti felén közepesen felhős-napos, északon-északkeleten inkább borongós, ködös, párás idő lesz, többnyire 5–8 fokos csúcshőmérsékletekkel (némely tartósan ködös északkeleti régióban ennyi sem várható). Főleg északnyugaton lesz élénkebb a délkeleti szél. Kora estétől kedd hajnalig egy csapadékzóna vonul át rajtunk – északnyugatról délkelet felé, igazán nagy mennyiségű esőre azonban nem kell számítani, viszont megérkezhetnek az első hózáporok. A kicsit melegebb, nedves levegő hatására átmenetileg kevesebb helyen fog fagyni, főleg északkeleten és a keleti határszélen – máshol többnyire 0, +3 fokos minimumok lesznek, és sokfelé képződik köd.

Kedd: Erősen felhős, többfelé makacsul ködös, szinte szélcsendes időben délután többnyire 3–6 fokos maximumok lesznek (a kevesebb ott, ahol tartósan megmarad a köd). Északkeleten várható még kisebb csapadék. Szerdára virradó éjjel megint kiterjedtebben fagyhat: az ország nagy részén –3 és +2 fok közé süllyed a hőmérséklet – leginkább a Nyugat-Dunántúl úszhatja meg.

Szerda: Napközben erősen felhős, párás, néhol makacsul ködös időben csupán +2 és +5 fok közötti maximumok várhatók. Legfeljebb az Alpokalján lehet némi délkeleti irányú szelet tapasztalni. Csütörtökre virradó éjszaka is sokfelé fagyhat – reggelre országosan –2 és +3 fok közötti minimumokra számíthatunk.

Csütörtök: Ismét egy szürke, borongós, néhol kitartóan ködös idő lesz, főképpen délen kisebb eső, szitálás is előfordulhat. Csupán 0 és +5 fok közötti délutáni maximum értékeket mérhetünk. A Dunántúlon és a középső országrészben kicsit megélénkül a délnyugati szél. Késő estétől délnyugat felől érkeznek vastagabb felhők, többfelé lehet kisebb eső. Péntekre virradó éjjel már kevesebb helyen fog fagyni: a minimumok a hidegebb északkeleten –1 és –3, máshol inkább már 0 és +3 fok között változnak. Délen további gyenge intenzitású eső várható.

Péntek: Az ország nagyobbik, északi részén marad a szürke és hideg idő 0 és +4 fok körüli, hervasztóan alacsony "maximumokkal" (északkeleten többfelé egész nap fagyni fog) – viszont délen, délnyugaton akár +6 fok is lehet. Kisebb esőre, ónos esőre, havas esőre, hóra szinte az egész országban számíthatunk. Főleg az Észak-Dunántúlon tapasztalható kicsit erősebb délkeleti szél. Szombatra virradó éjjel északkeleten kisebb területen még fagyhat, máshol többnyire többnyire 0 és +3 fok között marad a legalacsonyabb hőmérséklet is. Reggelig északon, északkeleten és a Tiszántúlon várható kisebb csapadék, egyelőre még bizonytalan halmazállapotban (nagy havazást azért ne reméljünk, ónos eső sajnos megint eshet), északnyugaton változatlanul élénk marad a légmozgás.

Szombat: Többnyire marad a borongós idő, északon-északkeleten ezen a napon se lesz több +2, +5 foknál (itt többfelé eshet is, ráadásul vegyes halmazállapotban), de a déli-délkeleti országrészben a +7, 8  fokot is megközelítheti a délutáni hőmérséklet (talán délkeletre várható a legintenzívebb csapadékhullás). Keleten és a középső országrészben lesz élénkebb az északkeleti szél. Estéről északkeleten ismét kiterjedtebben fagyhat, máshol a zömmel fagymentes éjszakán többnyire 0, +4 fokos minimumok várhatók, s kezdetben főleg a Dunántúlon és északon (hajnalban már az Alföldön is) hullhat gyenge eső, ónos eső, havas eső, ritkán hó.

Vasárnap: A változatosság kedvéért ismét borongós, szürke, erősen felhős idő lesz, az ország túlnyomó részén mindössze +2, 4 fokos maximumokkal, többfelé kisebb esőkkel, esetleg más csapadékformákkal - egészen délen illetve délnyugaton azonban +6, 7 fok is lehet. Ráadásul délutántól kezdve délnyugat felől intenzívebb csapadékhullás kezdődik. Az országban már inkább északkeleti-keleti szél fog fújni.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”