Június is vizet áraszt – időjárás a héten

Hűvös kezdés után jóval kellemesebb, bár továbbra is változékony folytatás – közben újabb rekordárvíz jöhet a Dunán.

A hét elején még a környékünkön ólálkodik az a magassági hidegörvény, amely nálunk hűvös és változatos időt okozott – az Alpok vidékét, Németország jó részét, Ausztriát és Csehországot pedig tekintélyes mennyiségű eső öntözte. Mindez persze nem maradt hatástalan a környékbeli folyók vízszintjére: Prágában kiöntött a Moldva, és hevesen áradni kezdett a Duna is – csupán keddig kell várni ahhoz, hogy lezárják a budapesti alsó rakpartokat. Várhatóan hétvégén tetőzik a Duna Budapestnél – a 2002-es rekordárvizet megközelítő szinten (tehát valahol 9 m környékén).

Bár a hidegörvény folyamatosan töltődik, gyengül, azért rendületlenül pumpálja tovább a nedves, labilis, bár kissé hűvös levegőt a Kárpát-medencébe. Éppen ezért a hét első két napján még meglehetősen hűvös és „üdítően” változatos idő vár ránk – rendre visszatérő záporokkal-zivatarokkal. Szerdától kezdve fokozatosan egyre enyhébb levegő áramlik fölénk – igen ám, de ez egyben labilis és nagy nedvességtartalmú is lesz. Éppen ezért rendszeresen (naponta!) újraképződnek a zivatargócok: legkésőbb a délután közepén hízni kezdenek a cumulonimbusok, és érkezik velük jég, felhőszakadás, villámok, néha még tubák (és ritkán tornádók) is. Mindez alighanem már ismerős lesz: múlt csütörtök délután két tornádót is lefényképeztek: az egyiket Cegléd, a másikat Kunmadaras mellett. Azután napról napra visszatértek a zivatarok, s pénteken, szombaton, sőt vasárnap is újabb tubákat (ezek olyan zivatarfelhőben képződő levegőtölcsérek, melyek még nem érik el a földet) fotóztak, filmeztek a meteorológiai egzotikumoktól fellelkesült amatőr észlelők. A hét utolsó napján pedig ismét egy tornádót sikerült megfigyelni: ezúttal a Velencei-tónál.

Annyit ígérhetünk, hogy ezen a héten is kellőképpen változatos időnk lesz, alkalmanként viharokkal – habár emellett több-kevesebb napsütésre mindennap számíthatunk. És a hét második felében mind több helyen érheti el (esetleg haladhatja meg) a napi maximum a 25 fokot.

Mindennap zuhany

Hétfőn a környékünkön ólálkodó hideg légörvény kissé áthelyeződik – ez nálunk legalábbis egy okklúziós front átvonulásával lesz egyenértékű. Északkelet felől sokfelé várható eső, néhol zápor, zivatar – ezzel együtt sokfelé megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet maximuma 16–20 fok között alakul – ennél csak keleten-délkeleten lehet kevéssel több (és itt nagyobb a zivatarok kipattanásának esélye is). A záporos, csapadékos idő keddre virradó éjjel is folytatódik: főleg nyugaton és északon lesznek újabb esők. A minimum-hőmérsékletek 9–13 fok között alakulnak. Kedden változóan felhős, néha napos, de továbbra is szeles időben főleg délután számíthatunk újabb záporokra. A csúcshőmérsékletek még mindig csak 17–22 fok között alakulnak. Érdekes, de északon, északkeleten, a hegyvidéken lesz melegebb. A szerdára virradó hajnal még mindig elég hűvösnek ígérkezik (9–13 fokos minimumokkal), ám napközben a legtöbb helyen már 20 fok környékére emelkedik a hőmérséklet. Több-kevesebb napsütés mindenhol várható – de a délután folyamán megnő a zivatarok valószínűsége; ekkor és kora este számíthatunk újabb viharokra, szerencsésebb estben kiadós záport adó cellákra.

Csütörtök hajnalban már sehol sem lesz 10 foknál hűvösebb, és sokfelé 15 fok körül lesz a minimum is. Amúgy ez a nap szinte másolja az előzőt, azzal a különbséggel, hogy ekkor már 20–25 fok körül alakulnak a maximumok. A zivatarhajlam természetesen marad. Pénteken, a már enyhülő éjszaka (11–16 fokos minimumok) után napközben előbb a napsütésé lesz a főszerep, majd jönnek a felhők és velük a záporok. A 21–26 fok körüli csúcshőmérsékletek erre a napra is garantáltak. Szombaton már 11–17 fok között lesz a minimum is, napközben pedig már 23–27 fok is lehet – ez már igazi, vérbeli kora júniusi hétvége lesz! Kár, hogy mind ezen a napon, mind a tökéletesen hasonlóan alakuló vasárnap rendre újabb záporok, zivatarok üdítik fel kedélyünket (ezek valószínűsége csak némileg lesz csekélyebb a hét utolsó napján).

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.