Lassan fűteni kell – Időjárás a héten

Hűvös, szeles, őszi napok várnak ránk. Október első hétvégéjére azért javul az idő.

Meglehet, némely korábban született hosszú távú előrejelzések meleg és viszonylag száraz őszt ígértek – sajnos a természet nem akar tudni az efféle ajánlatokról. Ahogy azt már a múlt heti bejegyzésünkben beharangoztuk, hűvös, néha kifejezetten hideg, gyakorta borongós, szeles napok elé nézünk. Bár szeptember utolsó és október első napjaitól ennél jóval kellemesebb időt várnánk el, az időjárás az ősz barátságtalanabb oldalát fogja mutatni.

Mindez köszönhető annak is, hogy egy balkáni peremciklon hátoldalán (illetve egy északi-tengeri/skandináviai középpontú anticiklon peremén) tartós északkeleti áramlás alakul ki, és jelentős szél kíséretében csak úgy zúdul be  a hűvös levegő. A Kárpát-medence déli és délkeleti része pedig az említett balkáni ciklon hatása alá kerül: az ország déli, délkeleti részén többször is esni fog a hét első két napján. Máshol viszont nem várható csapadék, sőt északon és nyugaton a nap is sűrűbben bukkan elő, de már csekély az ereje a napsütésnek. Mind hosszabb és kellemetlenül hideg éjszakák várnak ránk, és a nappali hőmérsékletek is szinte végig a sokéves átlag alatt alakulnak. Némi javulás szerencsére éppen a hétvégén várható: szombat-vasárnap a délkeletire forduló szélnek köszönhetően jobban emelkedik a hőmérséklet, a hét utolsó napján szinte mindenhol 20 fok fölé, délen már 25 fok közelébe. Ha szerencsénk van, azért akad még néhány derűsebb, melegebb napunk októberben is: a távlati prognózisok szerint például a jövő hét első felében sem lesz hűvös, még ha változékonyabb kivitelben is, mint most hétvégén! De a fűtési szezon végzetszerű beköszöntét ez sem odázhatja el.

Kellemetlen idő

Hétfő: Változóan felhős, hűvös idő lesz, az ország déli és keleti felén ismét esni fog, északon és nyugaton viszont csapadék már nem várható, itt néha a nap is kisüthet. Délután sem lesz melegebb 11, 18 foknál – a csapadékos délkeleti megyékben lesz a leghűvösebb, a Kisalföldön a legmelegebb. Az ország nagy részén igen élénk, sokfelé erős északkeleti (nyugation északi) szél fog fújni. Éjszaka délen és délkeleten további esők várhatók. Szeles marad az idő, a hajnali minimumok a felhős időnek is köszönhetően csupán 9, 13 fok között alakulnak.

Kedd: Zömmel változóan, délen erősebben felhős idő lesz, legfeljebb kevés napsütéssel (északon), a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon is inkább a nap első felében fog esni. Egész nap élénk, északkeleten kifejezetten erős északkeleti szél fog fújni. Délután 13, 18 fokos maximumok várhatók: a felhős, esős déli vidékeken lesz hűvösebb. Éjjel csapadék már nem várható, akár ki is derülhet az ég. Lassan mérséklődő (de keleten még élénk) északkeleti szélben a hajnali minimumok 7, 10 fok között állnak be.

Szerda: A Nyugat-Dunántúlon erősebben felhős idő várható, néha szemerkélő esővel, de az ország nagyobb részén néha a nap is kisüthet. Egész nap élénk, északkeleten sokszor kifejezetten erős északkeleti szél fog fújni. Délutánra mindössze 13, 17 fokos maximumok várhatók. Éjszaka derült idő lesz, fokozatosan mérséklődik az északkeleti szél, hajnalra 1, 8 fokig süllyed a hőmérséklet.Kisebb ködfoltok már megjelenhetnek, főleg a Dunántúlon.

Csütörtök: Változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, csapadékra már nem kell számítanunk.Délelőtt még mindig kicsit élénk északkeleti szél fog fújni, ám délutánra sokat mérséklődik. Délután 14, 18 fokig emelkedik a hőmérséklet. Éjszakára mérséklődik a szél, hajnalra többnyire 2, 8 fokig csökken a hőmérséklet (de északkeleten sokfelé már fagyhat, akár 2 méteres magasságban is!), néhol köd képződik.

Péntek: Gomolyokkal és fátyolfelhőkkel tarkított kék égre tekinthetünk fel, csapadék sehol sem várható, többnyire a légmozgás is gyenge marad, legfeljebb az ország északnyugati sarkában fújhat élénkebb délkeleti szél. A délutáni maximumok 15, 20 fok körül alakulnak (délkeleten lesz a legmelegebb). Éjszaka már csak a Tiszántúlon fújhat élénkebb szél, máshol gyengül a légmozgás. Hajnalra 3, 9 fokig is süllyedhet a hőmérséklet, de északon továbbra sem lehet kizárni a fagyokat..

Szombat: Napközben változóan felhős idő lesz, az ország középső és nyugati felén kissé élénkebb délkeleti széllel, nyugaton egy-két zápor sem kizárt. Délutánra 19, 22 fokos maximumok várhatók. Éjszaka többnyire gyenge, de nyugaton élénk déli légmozgás mellett, kissé felhős időben kora reggelig 8, 13 fokig csökken a hőmérséklet.

Vasárnap: Többnyire csak közepesen felhős időben, kissé még több napsütés mellett, főleg az ország nyugati részén élénk déli-délnyugati szélben délutánra 20, 24 fokig emelkedik a hőmérséklet. Kora este északon, északnyugaton beborul és mind többfelé előfordulhatnak záporok is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.