Már csak emlék a nyár – Időjárás a héten

Változékony, szeles, igazi őszi idő várható a héten. Egyelőre fölösleges holmi vénasszonyok nyarára várni.

A múlt heti röpke, de szokatlanul kései időpontja miatt számos hajnali és délutáni melegrekordot megdöntő kánikulával a szeptember el is lőtte a puskaporát. Erre a hétre nem sok jut a melegből, még a ritkán és inkább regionálisan jelentkező 25 fok körüli melegnek is örülhetünk majd.

Amúgy a nappali hőmérsékletek a határozott ingadozás dacára mindvégig a késő szeptemberben szokásos értékeken belül mozognak majd, az éjszakák, pláne a hajnalok-reggelek viszont hűvösek (de még nem hidegek!) lesznek, s éjszakánként majd a szél és a felhőzet is mérsékli a lehűlést.

Visszafogott, de így is kellemes nappali hőmérsékletekkel indul a hét, majd a közeledő frontrendszer előtt beáramló melegebb levegő szerdától egy-két napra visszahozza a szeptember melegebb oldalát. Mindezt egy újabb, már aznap késő délutántól-kora estétől befutó, ám lassan mozgó, felettünk hullámot vető hidegfront szakítja meg, kiadós csapadék és alapos hőmérsékletesés kíséretében - körülbelül két nap leforgása alatt. Csütörtökön, amikor a képződő peremciklon már éppen felettünk lesz, s ketté is osztja az országot, még főleg a Dunántúl nyugati felén lesz hűvös. Pénteken már ország nagyobb részén visszaesik a hőmérséklet (keleten maradhat viszonylag meleg az idő, már ha a 20, 21 fokot annak hívjuk), miközben folytatódik a csapadékhullás is: kezdetben, záporok zivatarok fognak dominálni, később a tipikus őszi eső. Hétvégére egy cseppet sem javul az idő, sőt még romlik is: most a szombat is csapadékosnak tűnik és vasárnap is borult, hűvös idő lehet. (Sőt, a jövő hét közepéig már kellemetlenül hideg lesz).

Ráadásként az előttünk álló napok, átmeneti szüneteket leszámítva, néha kifejezetten szelesek lesznek (s nem is csak az ország hagyományosan szelesebb nyugati felében): ilyen időben jóval alacsonyabbnak érezhetjük az amúgy sem túl magas névleges hőmérsékleteket is.

Az ősz végleges beköszöntéhez pedig legalább egy örömhír tartozik: a parlagfű levegőben mért koncentrációja az elmúlt két hétben mindenhol túljutott a csúcson, a továbbiakban remélhetőleg már az érzékenyebb allergiásoknak sem kell maguknál tartaniuk egy tucatnyinál több zsebkendőt, mondjuk egy kellemes túra során.

Vérbeli őszi napok

Hétfő: A keleti országrészben még kissé felhősebb, de többnyire mindenhol napos, keleten és nyugaton is igen élénken szeles (iránya: északi) időben többnyire 18, 21 fokig emelkedik a hőmérséklet. Késő estétől az északi szél is mindenhol mérséklődik, bár keleten még élénk marad.  Hajnalban már 8, 12 fokig hűlünk.

Kedd: Északnyugaton élénken, máshol mérsékelten szeles (iránya most már déli-délkeleti), változóan gomolyfelhős, többnyire napos időben 19, 23 fokig melegszik az idő – az ország keleti harmadán lesz a legmelegebb.  Éjjel gyenge légmozgás mellett 11, 17 fok lesz a minimum.

Szerda: Többnyire napos időnk lesz, a csúcshőmérsékletek zömmel 22 és 26 fok között alakulnak, de a Tiszántúlon helyenként a 27, 28 fok sem kizárt, miközben a Nyugat-Dunántúlon a délután második felében, a front befutásával már alaposan visszaesik a hőmérséklet. Napközben legfeljebb még csak a Nyugat-Dunántúlon és az északi határnál lehet némi gyenge záportevékenység. Keleten élénkebb déli szél fog fújni, de a délután második felében északnyugaton a légmozgás is északnyugati irányba vált, és meg is erősödik. Éjszaka inkább felhős, nyugaton erősen szeles, délnyugaton már csapadékos időben többnyire 11, 15 fokig hűl a levegő – de az ország keleti harmadán nem lesz kevesebb 16, 17 foknál.

Csütörtök: Az ország nagyobbik, keleti részén, pláne  a nap első felében, néha még a nap is kisüthet: itt még elérheti, sőt, az Alföldön többfelé meg is haladhatja a csúcshőmérséklet a 25 fokot. Ám a felhősebb, néha viharosan (északnyugati irányból) szeles Dunántúlon nem lesz több 18, 22 foknál. Először csak a nyugati, délnyugati határvidéken, majd a nap folyamán egyre több helyen lehet zápor, sőt, zivatar, s idővel a főváros környékén is megjelenhetnek a kövér, konvektív csapadékot hozó felhők. Éjszaka egyre többfelé eshet, hajnalra borult időben, a Dunántúlon még mindig erős, de máshol is élénk légmozgás mellett csupán 13, 17 fokig hűl a levegő.

Péntek: Az ország nagyobb részén erősebben felhős és többször záporos, esős idő lesz, keleten süthet ki a nap, ott is csak átmenetileg. Nyugaton, sőt a középső országrészben is délután mindössze 14, 19 fokos maximumokkal kell beérnünk - az ország keleti harmadában, pláne szélcsendes délkeleti csücskében lehet ennél melegebb, akár 20, 22 fok. A Nyugat- és Észak-Dunántúlon kifejezetten erős, de többnyire máshol is élénk  északnyugati-északi légmozgást tapasztalunk. Éjszaka is folytatódik az esős idő, sokfelé hull majd kiadós csapadék, kora reggel, többfelé még mindig erős légmozgás mellett, országosan 12, 16 fok lehet a minimum.

Szombaton: Többnyire erősen felhős, sokfelé esős időben mindössze 14, 17 fokos maximumokat mérhetünk, már ha lesz hozzá kedvünk. A Dunántúlon a délután második felére lassan szűnik a csapadék. Sokfelé kifejezetten erős lesz az északi-északnyugati légmozgás. Éjszaka továbbra is élénk északias szél fog fújni, kora reggelre 10, 13 fokig hűl a levegő. Borult idő lesz és még többfelé eshet is, de éjfél után. pláne hajnalra már erőteljesen csökken az eső áztatta területek kiterjedtsége.

Vasárnap: Többnyire mindenhol eláll az eső, délelőtt a középső országrészben és a Dél-Dunántúlon esetleg még hullhat némi csendes eső. Napközben néhol még a felhőzet is felszakadozhat, ám délután is csak 14, 18 fokig emelkedik a hőmérséklet. Mind az ország nyugati, mind keleti harmadán kifejezetten élénk, néha erős északi, vagy északkeleti szél fog fújni.

Figyelmébe ajánljuk