Barotányi időt jósol

Tél – minden mennyiségben és minőségben

A változatos, izgalmas, bár a szokásos toposzokhoz képest „szabálytalan” tél folytatódik ezen a héten is – habár ezúttal többet mutat meg a közvélekedés által elvárt arcából is: magyarul sokszor és sok helyen várható havazás.

No nem éppen hétfőn: a hét első napja még szép napos, habár meglehetősen hűvös időt hoz. Az ország nagy részén a maximumok mindössze fagypont körül alakulnak majd, s a hideg, száraz nappalt két igen hűvös éjszaka fogja keretbe – ehhez hozzájárul, hogy hétfőre fokozatosan csillapulnak a hétvégén még sokfelé heves széllökések is.

Kedden azután megérkeznek a nedvesebb, s először meglehetősen hűvös légáramlatok. Ekkorra Európa középső zónája két nagykiterjedésű anticiklon (egy dél-nyugat-európai központú és egy, a kelet-európai síkságot elfoglaló) közé szorul. Itt egy Északnyugat-Európától a Balkánig és Földközi-tenger keleti medencéjéig húzódó, alacsonynyomású „teknő” formálódik, s bizony a Kárpát-medence környékén csapadékos napok követik egymást. Kedden az ország nagy részén havazás kezdődik, ami – ismét megélénkülő szél kíséretében - bőven kitart szerda reggelig is. Akkortól viszont még mindig nagy nedvességtartalmú, de már enyhébb léghullámok érkeznek a magasban - s az ország délnyugati harmadán már a talaj közeli, általunk is érzékelhető régiókban is enyhít szorításából a fagy. Csütörtöktől kezdve egészen a hétvégéig bizonytalan határú övezetekre oszlik az ország. Míg délnyugaton az enyhébb időben már egyértelműen eső (időnként ónos és havas eső, de néha, pl. éjjelente itt is hó) várható, addig az északkeleti harmadban szépen gyarapszik majd a hóréteg. A kettő közti bizonytalan határú, átmeneti zónában (például a fővárosban és környékén) pedig hullhat mindenféle formájú csapadék, főként hó, de részben folyékony halmazállapotú is – ami azután a fagyos éjjeleken szépen odafagy majd az útra/járdára (miközben napközben is potyoghat ónos eső, fagyott eső, hódara, s a közlekedők más kedvencei). Talán a péntek lehet a legenyhébb nap – s a legkevésbé csapadékos. Zord, majd a hét vége felé szimplán csak hideg éjszakák, a földrajzi helyzettől függően változó mértékben megenyhülő (néhol viszont végig fagypont körüli hőmérsékletű) nappalok, sok és sokféle csapadék, csütörtöktől ismét megélénkülő nyugati szél – ez vár ránk a héten. De hát ezért szeretjük a telet – nemde?

Hójelentés és prognózis:
A részben már most is hóval borított sportterepeken már most is akad több-kevesebb síelni- és szánkóznivaló – s ez csak gyarapodni fog a jövő héten. A Bükkben, Mátrában, Börzsönyben - de a Pilisben, a Budai-hegységben és a Bakonyban is derekas havazás várható, ami ezekben a magasságokban meg is maradhat! A környező országok – nézzünk akármerre - már most is jól állnak hó tekintetében, és ez csak a fokozódik a környező napoktól: az Alpok és a Kárpátok (sőt, alighanem a Dinári-hegység) lankáit napról napra vastagabb fehér lepel boríthatja.  

Rovatunk a hét folyamán, ahogy frissülnek a meteorológiai előrejelzések, rendszeresen megújul!

Figyelmébe ajánljuk