A végső egyenlőség békéje – Emlékbeszéd egy német katonai temetőben

  • Heisler András
  • 2017. december 26.

Jó ez nekünk?

Közelít az év vége, az elengedés és a felkészülés ideje, és nekem is eszembe jutnak a legfontosabb dolgok, amelyek idén történtek velem, például a német nemzeti gyásznap, amikor felszólaltam a budaörsi német katonai temetőben a Mazsihisz elnökeként. Szeretném most Önökkel is megosztani, amit akkor mondtam a béke reményében, boldog új évet kívánva.

Azon a reggelen megcsókolt kilencvenéves édesanyám. Az az asszony, akit 1944. június 6-án, tizenkilenc évesen Horthy Miklós csendőrsége deportált a Harmadik Birodalomba. A célállomás Auschwitz-Birkenau volt, ahol édesanyját – az én nagymamámat – azonnal a gázba vitték.

Azon a reggelen, amikor Merkel asszony 2015-ben meglátogatott bennünket, a Mazsihiszt, édesanyám azzal engedett el a találkozóra, hogy büszke, amiért a modern Németország kancellárját fogadom.

S azon a napon, amikor ezt elmeséltem Merkel asszonynak, ő rám nézett, elgondolkozott, és halkan csak annyit mondott: „A csodák itt kezdődnek”.

false

 

Fotó: MTI – Kovács Tamás

S ezen a napon egy magyarországi német katonai temetőben állunk. Azokra a megtévesztett vagy vétlen milliókra gondolunk, akiknek halálát az Európát romba döntő őrült diktatúrák okozták. S közben gondolunk azokra, akiket soha nem temethettek el, mert gázzal megfojtották, elégették őket vagy Pesten belelőtték a zajló Dunába, vagy csak egyszerűen munkaszolgálatosként nyomuk veszett.

A zsidó temetési szertartáson az elhunytat egyszerű fehér lepelbe öltöztetik. Mindenkit így temetünk, gyalulatlan fakoporsóban, díszítés nélkül. A halálban, közvetlenül Isten előtt így mind, mind egyenlők vagyunk. Minden temetőben ennek egyetemes bizonyossága ragadja meg az embert: a Pére Lachaise-ben éppúgy, mint a Fiumei úti nemzeti Sírkertben, a Kozma utcai zsidó temetőben, vagy akár itt, Budaörsön.

A Nobel-díjas Günter Grass a Hitlerjugend tagja volt. Kamaszként vitték a frontra. A Harmadik Birodalom katonájaként harcolt, majd évtizedeken át dolgozott a szembenézésért. Szembenézett végül saját „náci múltjával” is és elkezdett írni arról, mit szenvedtek el a németek a Harmadik Birodalom legyőzetésekor. Arról írt, hogy a német népnek nemcsak irtózatos felelőssége van a holokausztban, de fájdalmai is lehetnek. Milliók pusztultak el a hátországban és a frontokon. S ma már nehéz megállapítani, hogy e temető halottai közül ki volt egy tébolyult rendszer aktív részese, s ki halt meg egyszerű sorozottként, a háború áldozataként. Tudom, a budaörsi katonai temetőben nyugvók másként haltak meg, mint az én rokonaim, de az elvesztett szülők, nagyszülők hiánya, a pótolhatatlanság fájdalma, a háborús árvák másodgenerációs nemzedékének szomorúsága mindnyájunk közös osztályrésze lett.

A fájdalmak kibeszélése a soát követő gyászmunka egyik legfontosabb eredménye. Günter Grass vagy akár Kertész Imre. Mindketten talán azért is kaptak irodalmi Nobel-díjat, mert segítettek az emberiségnek feldolgozni a feldolgozhatatlant.

A nemzetek közötti megbékélés alapja egymás fájdalmainak elismerése, ami nem jelent relativizálást. Ezért soha nem szabad elfeledkeznünk a bűnökről és a bűnre uszítókról, hisz’ nincs mód megbocsátanunk a meggyilkoltak helyett! Arra azonban van, hogy ebben a temetőben is átérezzük a zsidó hagyomány tanítását a halottak végső egyenlőségéről. S nem, soha nem fogjuk a gyilkosokat és áldozataikat együtt siratni! De aki nem veszi észre, hogy a mai, modern Németország már nem az, ami akkor volt, hibát követ el.

Günter Grass közeli ismerőse, a nagy német kancellár, Willy Brandt, a múlt század történelmének egyik legmegindítóbb pillanatában térdre esett a varsói gettó hősei előtt tisztelegve. Én sem személyemben, sem tisztemben nem vagyok hasonlítható, még a legtávolabbról sem Willy Brandthoz, de az ő gesztusa is vezérelt, amikor zsidó vezetőként eljöttem ebbe a temetőbe. Auschwitzból hazatért anyám engem mindig arra tanított, hogy mi soha nem megyünk Németországba. Hosszú utat járt be, amíg Merkel asszony látogatásakor megcsókolta homlokomat. Nekem is kellett némi bátorság eljutni a budaörsi temetőbe, de segítségemre voltak azok a holokauszt-túlélők, akik elkísértek és itt vannak velem, segített anyám biztatása, Fahidi Éva életszeretete és vezetőtársaim többségének egyetértése.

A történelem megtanított bennünket arra, hogy nem szabad gyűlölni a másik népet. Se zsidókat, se németeket, se másokat. Kívánom ezért, leljenek lelki nyugalmat a halottak ma elő leszármazottai, s hozzon békét számukra az, aki békét teremt a magasságokban, és mondjuk mindnyájan együtt: úgy legyen, ámen.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.