101 magyart menekített haza az Európai Unió
repulU_stock_top_story_lead.jpg

101 magyart menekített haza az Európai Unió

  • narancs.hu
  • 2020. március 31.

Katasztrófa

Miközben a kormány azt állítja, az unió nem tesz semmit.

Az Európai Bizottságtól származó hivatalos információk szerint ugyanis eddig 101 magyar állampolgár hazajuttatását finanszírozták és szervezték az ehhez kapcsolódó európai polgári védelmi mechanizmus keretében, írja Ujhelyi István szocialista EP-képviselő posztjában.

Közel ötezer uniós állampolgár hazajuttatásában vett részt az Európai Unió a koronavírus-járvány kitörése óta, többek között Kínából, Japánból vagy éppen Marokkóból szállítottak haza európai polgárokat, írja Ujhelyi. Köztük magyarok is voltak, a hazajutás költségeinek háromnegyedét pedig az Európai Unió állta.

Ujhelyi egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az Orbán-kormány szerint az európai intézmények semmilyen segítséget sem nyújtanak Magyarországnak.

„Számomra teljesen felfoghatatlan, hogy a külügyminiszter miért titkolja el, miért tagadja el ezt a programot. Mire való ez a hazudozás?” kérdezte Ujhelyi.

Az eddig ismert adatok szerint a kínai Vuhanból, Marokkóból illetve a fülöp-szigeteki Manilából hoztak haza magyarokat az EU segítségével.

(Népszava)

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.