A kormány különgépén megérkezett Prágába a Kínában vásárolt gyorstesztszállítmány

  • narancs.hu
  • 2020. március 18.

Katasztrófa

Az egészségügyi miniszter szerint a kínai gyorstesztek nem egészen fél óra alatt megmutatják, hogy fertőzött-e az illető.

Csehország 150 ezer gyorstesztet vásárolt Kínában, a kormány különgépe a rakománnyal szerdára virradóra visszaérkezett Sencsenből a Kbely katonai repülőtérre, Prágába.

A mintegy másfélszáz dobozt, amelyek összsúlya 6,5 tonna, még a repülőtéren fertőtlenítették, majd az állami anyagtartalékok raktárába szállították - mondta Lubomír Metnar védelmi miniszter újságíróknak a repülőtéren.

A gyorsteszteket a raktárban szétosztják, majd elszállítják a nagy kórházakba, valamint azokba a térségekbe, ahol a legnagyobb számú fertőzést mutatják ki.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint az Olmützi régióban lezárt 21 településen az összes lakost, mintegy 35 ezer ember, ellenőrizni fogják.

A kórházakon kívül gyorszteszteket kap a rendőrség, a katonaság, a tűzoltóság és a vámosok is - jegyezte meg Jan Hamácek belügyminiszter, aki kollégáival együtt a repülőtéren fogadta a Kínából érkező különgépet.

A 150 ezer gyorstesztből 100 ezret az egészségügyi, 50 ezret a belügyi tárca fizetett, míg a repülőgépet a védelmi minisztérium biztosította.

Az egészségügyi miniszter szerint a kínai gyorstesztek nem egészen fél óra alatt megmutatják, hogy fertőzött-e az illető, vagy sem, míg az eddig használatos tesztek eredményére hat órát kell várni.

A belügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy a Kínában már megvásárolt sebészeti, orvosi és lakossági arcmaszkok, valamint védőöltözetek Csehországba szállítását a hatóságok most intézik. Korábbi értesülések szerint még legalább 5-6 repülőútra van szükség.

Jan Hamácek szerint egy ukrán An-124 Ruslan típusú szállító repülőgép, amelyet a cseh kormány bérelt ki, várhatóan vasárnap 30 millió védőmaszkot hoz Prágába. Amint sikerül a védőmaszkokat szétosztani a lakosság között, használatuk kötelező lesz - szögezte ki a belügyminiszter.

Gázmaszkot viselő férfi utazik a prágai metrón 2020. március 17-én. A koronavírus-járvány miatt a prágai önkormányzat döntése szerint védőmaszk nélkül tilos has

Gázmaszkot viselő férfi utazik a prágai metrón 2020. március 17-én. A koronavírus-járvány miatt a prágai önkormányzat döntése szerint védőmaszk nélkül tilos has

Fotó: MTI

A repülőgépekről és a szállítmányokról kiadott, olykor egymásnak ellentmondó információkat Hamácek újságírók előtt azzal magyarázta, hogy a tárgyalások a repülőutak bebiztosítáról nagyon bonyolultak, mert számos repülőtér le van zárva, ezért menet közben is változnak a dolgok.

A cseh sajtó az utóbbi napokban élesen bírálta azt, hogy az országban nagy hiány van az összes védőmaszkból, különféle tesztekből, védőöltözetekből, és a kormány nem képes gyorsan orvosolni a helyzetet. A média azt is felrótta a kormánynak, hogy az ügyben ellentmondásos információkat hoz nyilvánosságra.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.