A Sanofi és a GSK koronavírus elleni vakcinája is hatékonynak tűnik

  • narancs.hu
  • 2021. május 17.

Katasztrófa

Az oltóanyag most jutott át a második klinikai teszten.

Befejeződött a francia Sanofi és a brit GSK koronavírus elleni oltóanyagának második klinikai tesztje, az eredmények pedig a vállalatok közlése szerint azt mutatják, hogy a termék hatásos – írja az AFP.

A cégek hangsúlyozták, hogy a második fázisú teszt kulcsfontosságú, hogy az oltóanyagról szóló vizsgálatok a harmadik szakaszba léphessenek. Úgy tudni, erre a következő hetekben kerül majd sor. A Sanofi és a GSK elmondása szerint a második fázis vizsgálatait 722 felnőtt önkéntes segítségével végezték el.

A tervek szerint a Sanofi a harmadik fázisú tesztet 35 ezer felnőtt bevonásával végzi majd el. A vizsgálat előreláthatólag május végén, június elején kezdődhet meg. Az oltóanyagot a vuhani vírustörzs, valamint a dél-afrikai mutáció ellen is tesztelik majd.

A mostani eredmények azért is fontosak és örömteliek, mert egy korábbi, 2020 végén készült vizsgálat még arról számolt be, hogy a Sanofi-GSK típusú vakcina alacsony immunválaszt váltott ki az idősek között. A cégek akkor azt is közölték, hogy az oltóanyag 2021 végére lehet kész.

(AFP)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.