A tisztifőorvos elmondta, mikor gyanakodjon koronavírusra

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. február 28.

Katasztrófa

Két dolog is kell hozzá.

Önmagukban a betegség tünetei vagy a beteg utazási előzményei nem elegendők a koronavírus-fertőzöttség gyanújához, mindkettő szükséges ahhoz, hogy egy esetet gyanúsnak minősítsenek - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az M1-en péntek reggel.

Azt mondta, Magyarországon influenzajárvány van, valószínűleg sok ember jelentkezik a háziorvosánál lázzal és száraz köhögéssel, vagyis a koronavírushoz hasonló tünetekkel, de nem elegendők önmagukban a tünetek, vagy önmagukban a beteg utazási előzményei sem a gyanúhoz, a kettő csak együtt vélelmezi a gyanút.

Hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) azokat az eseteket minősíti gyanúsnak, amelyekben a magas láz és az influenzaszerű tünetek elsősorban száraz köhögéssel járnak, a beteg rosszul érzi magát és olyan területen járt, ahol megvan az esély a betegség közösségi terjedésének, vagy pedig annyira beteg, hogy mindenképpen kórházi ápolásra szorul.

Mint mondta, ha valakinél a tünetek fennállnak és a beteg korábban fertőzött területen járt, akkor fel kell hívnia a háziorvosát.

A háziorvos ilyenkor az eljárási rendnek megfelelően - a prevenciós szempontot is figyelembe véve - nem hívja be a beteget a rendelőbe, hanem megfelelő védőeszközzel kimegy hozzá és ott megerősíti vagy elveti a gyanút.

Ha megerősíti, akkor a beteg bekerül a legközelebbi fertőzőbeteg-osztályra, ahol biztosított az elkülönítése. Az ott levett minta alapján a laboratórium vagy megerősíti a fertőzöttséget, vagy elveti a gyanút.

Ha a minta pozitív, a beteg bekerül a Dél-pesti Centrumkórházba, ahol adottak a gyógykezelés feltételei.

Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, az elmúlt időszakban több mint 70 laborvizsgálatot végeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, és a mai napig nincs kimutatott vírus Magyarországon.

Szólt arról is, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a WHO-val és az ECDC-vel, a járvány miatt szükséges eljárási rendet pedig fokozatosan, a helyzetnek megfelelően, ugyanakkor megelőző jelleggel alkalmazzák. Azt mondta, Magyarországon a járványügyi intézkedés területén hosszú évtizedekre visszanyúló, kiváló rendszer működik, a népegészségügyi szakemberek, járványügyi szakemberek, klinikusok, orvosok és az egészségügyi személyzet is tisztában van azzal, mi a teendő, ha egy gyanús eset felbukkan.

Az országos tisztifőorvos a fertőzött területekről érkező csomagokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a vírus érzékeny, a tárgyakon rövid ideig marad meg.

További híreink a koronavírusról itt!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.