Hollandiában kinyithatnak a mozik, színházak, konyvtárak és erotikus bárok

  • narancs.hu
  • 2020. november 18.

Katasztrófa

A háztartások egy helyet már akár három embert is fogadhatnak.

A holland kormány, a járványügyi helyzet javulása miatt, enyhített néhány, a koronavírus terjedését lassító intézkedésen. A döntés alapján szerdától újra kinyithatnak a színházak, a mozik és a könyvtárak, valamint az állatkertek, vidámparkok és az erotikus bárok.

A rendelet értelmében a beltéri helyiségekkel rendelkező közterületeken legfeljebb 30 ember tartózkodhat egyszerre. További enyhítéseket jelentettek be a kötelező karantén időtartamával kapcsolatban is, amely tíz nap helyett öt napra rövidül.

A döntés szerint a háztartások egy helyet már akár három embert is fogadhatnak. A légzőszerveket eltakaró maszk viselése azonban - jelentette be a kormány - december elsejétől kötelező lesz a belső tereken. "Az új fertőzések száma továbbra is magas, de a tendencia csökkenő, ami jó jel" - mondta Mark Rutte holland miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján.

Az országban az egészségügyi közszolgálat keddi statisztikai adatai szerint 14 százalékkal, az előző héten pedig 42 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma.

Kedden 4302 új esetet rögzítettek, míg a járványban 86-an haltak meg, ami 15 százalékos visszaesést jelent az előző hét adataihoz képest. A szomszédos Belgiumban is lassul a vírus terjedése.

A legfrissebb adatok szerint az országban 41 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma, kedden 5000 alatt regisztráltak új eseteket. A 11,5 millió lakosú országban a járvány megjelenése óta több mint félmillióan fertőződtek meg. A járványhoz köthető halálesetek száma közelít a 15 ezerhez.

false

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.